Élet a víz alatt

Szinte az egyetlen sportág, amely egyszerre frissít, kikapcsol, erősít és gyönyörködtet: a búvárkodás.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy miután Cousteau és társai kidolgozták a palackos merülést, a búvárkodás szerte a világon az egyik legnépszerűbb szabadidős sporttevékenységgé fejlődött.

Hiszen nincs is annál jobb, mint amikor a természetes vizek önfeledt nyugalmában kapcsolódhatunk ki, miközben a súlytalanság állapotát átélve, a sokszínű, változatos tengeri élővilág részeseivé válunk. Azonban a palackos búvárkodás a mérhetetlen örömök ellenére is számos kihívást rejt magában. Hogy pontosan melyek ezek, arról egy sokat tapasztalt búvár beszélt.

Edelényi András, az itSun Security technikai igazgatója már régóta a sportág szerelmese, mára elérte a merülésvezetői szintet, így az it-szakember akár már hivatásként, munkát is vállalhatna külföldi búvárbázisokon. „Egy régi barátom kezdett el búvárkodni, én pedig egy ideig elkísértem őt mint néző. Később felajánlotta, próbáljam ki, és az első próbálkozások után annyira megtetszett, hogy elhatároztam: levizsgázom, s elkezdek búvárkodni” – mesélt a kezdetekről, egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a búvárkodás tekintetében különösen hangsúlyos szerepe van az oktatásnak. „Sajnos az a helyzet, hogy a hazai búvároktatás leginkább a hazai autós oktatásra hasonlít, csak jobb arányokkal” – magyarázta a technikai igazgató.

Mint mondta, nagyjából a hazai iskolák 60–70 százaléka nyújt minőségi oktatást, ugyanakkor viszont a fennmaradó részük elsősorban üzleti érdekekből foglalkozik búvároktatással. Holott a sportág elsajátításához szükséges alapok rendkívül fontosak a biztonságos merülések végrehajtásában, s persze akkor is, ha valaki tovább szeretne lépni. „Ezúton szeretném megköszönni a nyolc évig tartó professzionális képzést Kerékgyártó Attila búvároktatónak, akinél mindenki alapos oktatást kap.”

„Mindenki alapfokú vizsgával kezdi, majd meghatározott merülésszám elérését követően léphet feljebb. Ehhez először egy haladó vizsga megléte szükséges; de ami komoly előrelépést jelent a búvárok számára, az az, amikor átléphetnek a mentőbúvári vizsgakörnyezetbe” – fejtette ki a szakember, megtoldva azzal, hogy ez utóbbi képzés már igen összetett, részét képezi a víz alatti terhelésteszt, a társ- és önmentés, valamint az oxigén- és elsősegélynyújtó tanfolyam is.

A következő lépcsőfok a merülésvezetői szint, itt már nem az a kérdés, hogy tudunk-e búvárkodni, hanem az, hogy az ismeretanyagunk mennyire pontos, hogyan tudjuk azt átadni vagy bemutatni másoknak. Ez tulajdonképpen az oktatói szint elérése előtti utolsó lépcsőfok. És akkor még nem beszéltünk a speciális képzésekről (nitrox, roncsmerülő, jég alá merülő, fotós stb.), amelyek a haladó vizsga után bármikor elvégezhetőek, de a merülésvezetői szinthez legalább három specialitás megléte szükséges. Ha már valaki eljutott a merülésvezetői szintig, akkor elindulhat a technikai búvárkodás irányába, amely már egy teljesen más világ.

A hazai lehetőségek limitáltak, tavaink látótávolsága igen kicsi, és vizeink általában hűvösek. Van mód zárttéri (barlangi) merülésre, de azok inkább a technikai búvároknak nyújtanak lehetőségeket. „Amennyiben nyüzsgő, víz alatti élővilágra és élményszámba menő merülésekre vágyik a lelkes búvár, érdemesebb külföldi búvárparadicsomokat felkeresni” – javasolta Edelényi András.

Miski Gábor