Ifjú ismerősöm, K. azzal keresett meg, hogy adjak neki tanácsot. Négy éve IT-szakértői pozícióban dolgozik egy közepes méretű szolgáltató vállalatnál, ahol elismerik a munkáját, munkatársai szeretik, és most felkérték, töltse be az informatikai szervezet egyik vezetői posztját. Kérdezi tőlem, hogy elvállalja-e ezt a megtisztelő megbízatást, amikor a lelke mélyén úgy érzi, hogy még nincs felkészülve arra, hogy a vezetők közé emelkedjen.
Mit válaszoljak én, gondoltam először, én, aki úgy érzi, a hosszú pályáján eddig szinte csak olyasmiket vállalt el, amilyenekre voltaképpen sohasem volt igazán felkészülve. Aztán finomítottam a megfogalmazáson: teljesen felkészülni képtelenség, viszont törekedni rá kötelező.
Élete nagy lehetőségének látja K. az ajánlatot, de tart attól, hogy csúnya vége lehet az ő történetének, ha netán elbukik. „Mi értelme van feladni a biztosat a bizonytalanért?”, szegezte nekem a kérdést, amikor szakítottunk egy órát arra, hogy alaposan megbeszéljük a dolgot.
Én már abban az életszakaszban vagyok, amikor nem imponál, ha kikérik a tanácsomat, hanem abban, amikor nyomaszt a felelősség, különösen akkor, amikor emberek sorsának alakítására lehet befolyásom. Mit tehet ilyenkor az ember? Elgondolkodik, kutat, elemez és összegez, vagyis felkészül a tőle telhető legjobb válasz megfogalmazására.
Hamar tisztáztuk, hogy K. voltaképpen szívesen kipróbálná magát vezetői szerepben, tehát a belső motivációja erős, azonban attól tart, hogy az inkább középkorú vagy idősebb menedzsment nem fogja majd befogadni a sorai közé. Napjainkban igen gyakori a kor alapján való elhamarkodott ítélkezés mindkét irányban, olykor még a meggyőző tehetség és teljesítmény sem segíti a be- és elfogadást.
Igent vagy nemet várt tőlem K., és én az igen mellett tettem le a voksomat. Azt mondtam, hogy fogadja el a felkérést. És egy nagyon hosszú lábjegyzettel tettem teljessé az igenemet, amelyből vázlatosan idézek ehelyütt.
Ne siessed el! Arra kértem, hogy ne rúgja be az igazgatósági tárgyaló ajtaját, jelezvén, hogy na, srácok, itt vagyok, megérkeztem, hanem inkább alázattal figyeljen és tanuljon a menedzsmenttel töltött idők első másodpercétől fogva. Figyelje meg, hogy miként beszélnek az üzleti ügyekről, milyen szavakat használnak, melyek a prioritásaik, mit gondolnak a vállalt jelenéről és jövőjéről. Figyelje vezetőtársait, elemezze a csapatban kialakult erővonalakat és azok változásait.
Tanulj meg újra beszélni az IT-ról! IT-vezetői pozícióba lépve, amilyen gyorsan csak lehet, ajánlatos felfrissíteni a szótárát. Ha az üzlet vezetőivel beszélget, kerülje azokat a szavakat, amelyek a nem informatikai vezetők számára hazánkban még mindig mély szakmainak számítanak. Rá fog döbbenni, hogy el lehet magyarázni a lehető legbonyolultabb informatikai problémákat, rendszereket vagy megoldásokat is úgy, hogy az IT-ban kevéssé vagy egyáltalán nem jártas vezetőtársak is megértik. Használjon inkább magyarázó ábrákat, és kerülje a sok szöveget. Rengeteg munkába, készülésbe kerül, de hosszú távon megéri.
Ne tagadd meg magad! Azzal, hogy az üzlet vezetői közé emelkedett, nem felejtheti el, hogy miért is van ott. Nem azért, vagy nem csupán azért, hogy élvezze a nagyobb fizetést, a vállalati autót és benzinkártyát, hanem elsősorban azért, hogy átfogó informatikai, technológiai ismereteivel segítse a vállalat fejlődését befolyásoló helyes döntések meghozatalát. Tanulja tovább az IT-t, de ne mélyítse, hanem bővítse, szélesítse a tudását és komfortzónáját.
Mester Sándor
