Már évtizedek óta folynak Magyarországon sokszor erőlködésbe csapó kísérletek intelligens kártyák, illetve az ezeket működtető rendszerek létrehozására – egy-két ígéretes pilottól eltekintve elhanyagolható gyakorlati eredménnyel. Rövidesen kiderül, látszik-e az alagút vége.
A közelmúltban jelentették be, hogy széles körű kormányzati egyeztetés eredményeként elfogadták a Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) koncepcióját. Az ebből a célból felállított bizottság munkájában és a koncepció kidolgozásában részt vett az összes tárca és a kártyarendszerrel kapcsolatban érintett szervezet: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, a Nemzeti Közigazgatási Intézet, az Oktatási Hivatal, valamint a Közigazgatási Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH).
Az intelligenskártya-projektek azonban csak két év múlva indulhatnak be, ugyanis az illetékesek az egységes kártyarendszer működésének, kidolgozásának és a bevezetéséhez szükséges intézkedések meghozatalának határidejét 2012. december 31-ében jelölték meg.
A kártyarendszer megvalósításával kapcsolatos feladatokról és a feladatokat összefogó bizottság létrehozásáról miniszteri biztos gondoskodik. Feladata, hogy irányításával megvalósuljon az igazoló és a szolgáltatások igénybevételére jogosító különféle kártyák előállításának, kibocsátásának, felhasználásának, elfogadásának és nyilvántartásának egységes szabályozása függetlenül attól, hogy a kártyát mely államigazgatási és egyéb közfeladatot ellátó szerv, gazdálkodó és társadalmi szervezet, illetve egyéb személy bocsátja ki.
Régóta győzködnek
Eddigi tapasztalatainkból már megtanultuk, hogy a chipes plasztiklap vagy más intelligens eszköz önmagában – legyen akár több funkció betöltésére is alkalmas – nem ér semmit, ha nincs mögötte backoffice-rendszer és elfogadó hálózat. Továbbá az állampolgárok azonosításának fontos szerepe van az államigazgatásban, személyre szabott szolgáltatásokat ugyanis csak így lehet igénybe venni, s a biztonsági szempontok sem mellékesek. Az azonosítás eszköze többek között a chipkártya lehet több területen is.
A szakma már a hetvenes évek végén megkezdte a győzködést például az elektronikus egészségügyi kártya bevezetésének szükségességéről – ennek ellenére még mindig nincs intelligens e-kártyánk, ahogy az e-személyi és az e-köztisztviselői kártya is csak jámbor szándék maradt. Ugyanerre a sorsra jutott az e-közlekedési kártya bevezetése is, noha már többször is kiírták rá a pályázatot – de ugyanannyiszor vissza is vonták. Felemásra sikeredett a chip alapú diákigazolványok kibocsátása is, ugyanis eredeti funkcióját a háttérrendszer elégtelensége miatt nemigen tölti be, jobbára csak a diákok azonosítására szolgál.
Egy ideje e program továbbfejlesztését már nem is forszírozták, helyette inkább a professzionális oktatási kártyáról beszéltek – s a dolog meg is rekedt ezen a szinten.
Költségmegtakarítás
A jelenlegi kártyás rendszerek tehát egy aktuális problémára nyújtanak többnyire részleges megoldást. Zártak, nem tekintik feladatuknak a nyitottságot más területek felé, így a kártyás infrastruktúrák sokszor egymással párhuzamosan, hasonló funkcionalitással jöttek létre. A továbblépést a technikailag és szabályzásában is egységes, nyílt platformú, többfunkciós kártyarendszer kialakítása és stabil működtetése jelenti.
A most bejelentett kártyarendszer kidolgozásának kormányzati célja, hogy a jövőben egységesítsék az állam által kibocsátott okmányokat és belépőket, így a polgárok a jelenleginél kevesebb igazolvánnyal, kártyával rendelkezzenek, és egy-egy kártyával több helyen is azonosíthassák magukat. Az érintett okmányok között van például a személyazonosító igazolvány, a jogosítvány, a diákigazolvány, a taj-kártya, továbbá az állami intézmények belépői. (Az útlevelet nem érinti az egységesítés.)
A Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) létrehozása, persze, nem jelenti azt, hogy máról holnapra egyetlen kártya kiváltja a polgárok által használt valamennyi kártyát, de hosszú távon csökkenti az igénybe vett kártyák számát, és jelentős költségmegtakarítást eredményez nem csak az állami, de a gazdálkodószektorban is.
| Húzóerő és előnyök |
|---|
|
A NEK létrejötte remélhetőleg húzóerőt gyakorol az e-közigazgatási megoldások és a szakrendszerek fejlesztésére, a közhiteles nyilvántartások fejlesztésére, az állami támogatások igénybevétele és a forrásfelhasználás átláthatóságának javulására, valamint fokozza a gazdasági eredményességet a közlekedési és a közszolgáltatásoknál, valamint a gazdálkodó szervezetek és a magánszektor egyéb területein. Az intelligenskártya-rendszer hosszú távon a széles állampolgári réteg mindennapi tevékenységét egyszerűsíti, az elektronikus ügyintézés előmozdításával. Megszűnnek a drága, párhuzamos fejlesztések, és az egyén szintjén is csökkennek az anyagi terhek. |
Az új koncepció rögzíti a NEK modelljének elvi alapjait, megfogalmazza a technikai és a szervezeti kereteket, valamint a folyamatok és a működés feltételeinek teljes körű szabályrendszerét. A modell nyílt, így lehetővé teszi a fokozatos fejlesztést. Nem határozza meg a gyártót vagy a kártyatípust, csupán az egységes platformot.
A koncepció nem korlátozza a rendszeren belül megvalósítható funkcionalitásokat (azonosítás, szolgáltatás igénybevétele), azonban ezek koordinálását, szabályozását, nyilvántartását állami feladatként kezeli.
A koncepció: kettős elv
Kettős elv érvényesül a koncepcióban, amely szerint a gazdasági szereplők a szabályrendszer betartásával, az állami központi felügyelet, koordináció és nyilvántartás elfogadásával, valamint a megfelelő engedéllyel önkéntesen csatlakozhatnak a rendszerhez, ugyanakkor a közigazgatás és az állami szektor szereplői által kibocsátott kártyák tekintetében kötelező a csatlakozás.
A rendszer alapja a központi nyilvántartás, a kártyamenedzsment központ. Ez tartalmazza az állampolgárok közhiteles azonosító és kártyaadatait. Az egyes szolgáltatásokhoz kapcsolódó jogosultságok kezelése továbbra is a szakrendszerekben történik a kártyarendszerhez csatlakozott szervezetek saját kezelésében.
Mártonffy Attila
