A hálózatkutatást minden emberi tudományterületen ki lehetne használni, mert egyre több adat gyűlik össze – mondja Barabási Albert-László, a téma megalapítója és nemzetközi hírű kutatója. A tudós egy hazai orvosbiológiai konferencián tartott előadása után adott interjút lapunknak, és ennek során kifejtette: biztos abban, hogy a mesterséges intelligenciát is meg tudjuk zabolázni.
◼︎ A lényeg a kapcsolatokban van
– Mennyiben hoz újat a hálózatkutatás az egészségügy területére?
– Az ezzel kapcsolatos kutatásaim már több mint tíz évre tekintenek vissza. 2010 körül írtam meg azt a cikket, amelyet a diszciplína kiindulási pontjának tekintenek. Vagyis az ötlet nem új, a vízió már létezett, de csak most jutottunk el odáig, hogy lassan összeállnak az adatok és kezdenek megjelenni a szükséges eszközök.
Az alapfeltétel az emberi géntérkép feltárása volt. Ez megmutatta nekünk a csomópontokat, az emberi genom alkotóelemeit. Ha erre alkalmazzuk a hálózatkutatást, akkor azt is megérthetjük, hogy milyen kölcsönhatásban vannak ezek a gének. Az emberi társadalmat sem kizárólag az egyének alkotják, hanem az a lényeg, hogy barátkozunk, együtt dolgozunk, egymás ellen dolgozunk – tehát a kapcsolatokon, kölcsönhatásokon keresztül működik a társadalom.
Ugyanez történik a sejtekben is. Ezért nem elég, hogy rendelkezésünkre áll a géntérkép – azt is meg kell értenünk, hogyan működnek együtt, Az élet igazából nem a génekről, és rajtuk keresztül a fehérjékről szól, hanem a közöttük fennálló kapcsolatokról és azokról a folyamatokról, amelyek ezeken a kapcsolatokon keresztül zajlanak. Az utóbbi tíz évben pedig megszületett az az adatmennyiség, amely ezeknek a kapcsolatoknak a felderítéséhez és elemzéséhez szükséges, így pedig már jobban megérthetünk bizonyos betegségeket és azok gyógymódjait.
– A hálózatkutatás az egyének szintjén is tud hasznot hajtani az egészségügyben, például a betegségek terjedésének vizsgálatában?
– Minden járvány alapvetően hálózati jelenség, és Covid idején kicsit mindenki hálózatkutatóvá is vált. A vacsoraasztaloknál olyan szavak repkedtek, mint reprodukciós váltás, szuperterjesztők, amelyekkel korábban csak tudományos konferenciákon vagy tanulmányokban találkoztunk. Magának a járványnak a lefolyása vagy egy betegség terjedése azonban nagymértékben függ az adott kórtól. Nagyon nem mindegy, hogy a levegőben terjed, mint a Covid-vírus, vagy szexuális érintkezés kell hozzá, mint az AIDS átadásához. Amikor megértettük, hogyan terjed egy bizonyos kórokozó, akkor az annak megfelelő hálózatot kell feltérképezni, és ez nem mindig egyszerű feladat.
– Az előadásában is említette, hogy nem minden népbetegségért a kórokozók a felelősek, sok olyan van, amely az életmódból következik. Ez hogyan függ össze a hálózatokkal?
– Összetett kérdés ez, mert először is azt kell tisztázni, hogy mi az egészséges életmód, aztán pedig azt, hogy a társadalmi kapcsolataink, a szociális hálózatunk hogyan befolyásolja az életmódunkat. De a kutatások például feketén-fehéren bebizonyították, hogy a szociális háló mennyire fontos szerepet játszik például az elhízásban. Mert a környezetünk, a barátaink meghatározzák azokat a normákat, amelyeket követünk. Ha ők sportolnak, egészségesen élnek, akkor nagy valószínűséggel mi is azt fogjuk csinálni. De ha pont az ellenkezőjét teszik, akkor azt is követjük.
Egyébként ez nem csak a betegségekre, hanem a pszichológiai állapotunkra is érvényes. A környezetünk sokkal nagyobb mértékben befolyásolja, sőt meghatározza az életünket, mint az hajlandók lennénk elismerni. A nyugati kultúra, amelyben élünk, az egyént, az individuumot helyezi a középpontba. Azt viszont nem vesszük figyelembe, hogy az individuum is egy hálózatalapú konstrukció – a környezet, vagyis a szűkebben-tágabban vett hálózat határozza meg, hogy mi az elfogadható, és mi az, ami nem.
– Van olyan területe a tudományoknak az életnek, ahol a hálózatkutatás ne tudna új eredményeket behozni vagy legalább új szempontokat felvillantani?
– Ez abból a szempontból unfair kérdés, hogy hálózatkutatóként én meg vagyok győződve arról, hogy minden rendszer alapvetően hálózatszerűen működik. Az már az adott tudományterület fejlettségétől függ, hogy fel tudjuk-e térképezni ezeket a hálózatokat, és abból tudunk-e számunkra hasznos következtetéseket levonni, tudást kinyerni. De akár biológiai, társadalmi, kommunikációs vagy gazdasági rendszerről beszélünk, mindegyik hálózati alapokon működik, következésképpen szükség van a hálózattudományi eszközökre.
| Mit eszünk?
Barabási Albert-László újabban az élelmiszerekben megtalálható molekulákat kutatja. A tápanyagokat ismerjük, ám a molekulák száma ezeknél nagyságrendekkel több. A kutatócsapat már mintegy 135 ezer ilyen molekulát azonosított és vitt fel egy adatbázisba. A következő nagy feladatuk az lesz, hogy minden egyes alapélelmiszerről kiderítsék, hogy milyen molekuláris összetevők találhatók bennük. Ezután koncentrálhatnak arra, hogy ezek a vegyületek miként hatnak az emberi egészségre, milyen betegségek kialakulásáért (vagy éppen megelőzéséért) lehetnek felelősek. |
Persze nem minden terület ért el oda, hogy eredményesen tudja ezeket alkalmazni, részben azért, mert némelyiknek nagy a tehetetlensége. Vegyük például a közgazdaságtant. A közgazdászok a mai napig ragaszkodnak ahhoz, hogy az egyének, a vállalkozások a „piaccal” vannak kapcsolatban, miközben mindannyian tudjuk, hogy nem egy elképzelt „piaccal”, hanem egymástól, egy másik embertől vagy vállalkozástól vásárolunk, annak adunk el. Persze foglalkoznak a közgazdászok is hálózatmodellezéssel, de ez az adatok és az alapelvek szintjén is kirívóan bonyolult probléma. Biztos vagyok benne, hogy itt is lesznek komoly előrelépések.
– 2025-ben megkerülhetetlennek látszik a mesterséges intelligencia kérdése. A saját szakterületén ön hol látja a legnagyobb hasznát az AI-nak?
– Biztos, hogy az AI csodát tud tenni ezen a területen is, de a konkrét alkalmazási módszereket, az eszközök beépítésének a módját még ki kell dolgozni. Az egyik ígéretes terület, amely a jelenlegi kutatásainkhoz is kapcsolódik, az az, hogy az ételeinkben megtalálható molekulák milyen emberi fehérjékhez kapcsolódnak. Ahhoz építünk most egy AI-eszközt, hogy megértsük, a különféle molekulák a különféle ételekben hogyan befolyásolják az egészségünket.
– Van egy hitvita arról, hogy a mesterséges intelligencia és annak gyors fejlődése végső soron jót tesz a világnak, a társadalomnak, vagy inkább csak veszélyeket jelent. Ön az optimista vagy a pesszimista táborba tartozik?
– Azt szokták mondani, hogy aki csinálja, az általában pesszimista, aki pedig csak beszél róla, az optimista. Hogy több rosszat okoz-e, mint jót? Amikor gyerek voltam, mindenki meg volt arról győződve, hogy a televízió tönkreteszi az én generációmat. Amikor gyerekeim lettek, az internetről mondták ugyanezt. Aztán jött a közösségi média és most a mesterséges intelligencia van soron.
Azt vallom, hogy nem szabad és nem érdemes tiltani ezeket az új technológiákat. Inkább használd, játssz vele, ismerd meg minden oldalról. Hihetetlen mértékben tudnak adaptálódni az új generációk. És ahogy az én korosztályom sem lett agyhalott a tévétől, ahogy megúsztuk az internetet és a közösségi médiát, ugyanaz lesz a mesterséges intelligenciával is. Nem mondom, hogy nincsenek vagy nem lesznek mellékhatásai, de a társadalom előbb-utóbb megtanulja kezelni ezeket.
