Az elmúlt héten két jelentős bírósági döntés is született az Egyesült Államokban, amely első pillantásra úgy tűnik, kedvezett a nagy MI cégeknek. Az Anthropic és a Meta jogi győzelmei azonban közel sem adnak egyértelmű választ arra, hogyan értelmezzük a szerzői jogot a generatív mesterséges intelligencia korszakában. A kaliforniai bírák döntései inkább újabb kérdéseket vetettek fel, mintsem megnyugtató megoldást kínáltak volna.
Az Anthropic esetében William Alsup bíró úgy ítélte meg, hogy a cég által végzett MI-tréning „rendkívül transzformatív” jellegű, és ezzel megfelel a fair use – azaz a méltányos használat – követelményének. A Meta ügyében Vince Chhabria bíró is hasonlóan vélekedett: szerinte a Llama nyelvi modell fejlesztése során a forrásműveket újszerű céllal használták fel. Mindkét ítélet kiemelte: az MI-modellek tréningje nem okoz olyan mértékű piaci kárt a szerzőknek, amely felborítaná a fair use mérlegét.
Csakhogy ezek a győzelmek erősen feltételekhez kötöttek. Az Alsup-féle döntés például kifejezetten elítélte az Anthropic korábbi gyakorlatát, amely során kalózforrásokból származó könyvekkel töltötték fel a tréningadatbázist. A bíró szerint a jogszerűen megszerzett anyagok felhasználása még védhető, de a kalózkodás semmiképpen sem az. Sőt, az Anthropic esetében a jogellenes gyakorlat utólagos jogkövető lépésekkel (például könyvek megvásárlása és szkennelése) sem tehető jóvá.
A Meta ügyében Chhabria figyelmeztetett: bár a szerzők jogi stratégiája hibás volt, és emiatt veszítettek, ez nem jelenti azt, hogy a Meta tevékenysége minden esetben jogszerű lenne. Sőt, a bíró hosszasan fejtegette, hogy az MI-rendszerek képesek elárasztani a piacot tömeges, alacsony értékű tartalommal, ami alááshatja az emberi alkotás ösztönzőit. Véleménye szerint sok esetben a szerzői jogi védelem megsértése nélkül nem is lenne lehetséges ilyen modelleket tréningezni – ez pedig azt vetíti előre, hogy a jövőben az MI cégeknek fizetniük kell majd a szerzőknek az anyagok felhasználásáért.
A két döntés ugyanakkor nem érintette azt a kulcskérdést, hogy mi történik az MI által generált output esetén. Vajon amikor egy modell egy mű jelentős részét szó szerint visszaadja, vagy egy védett karakter képét generálja le, az már jogsértés? Ezt a választ továbbra is homály fedi. A New York Times és az OpenAI, illetve a Disney és a Midjourney közötti perek pont ezt a problémát feszegetik. A jogviták kimenetele itt kulcsfontosságú lehet a teljes MI iparág jövője szempontjából.
Mindeközben a nagy MI cégek – akár győznek, akár veszítenek – vélhetően ki fogják tudni gazdálkodni az esetleges licencdíjakat. A kisebb, nyílt forráskódú szereplők helyzete viszont jóval nehezebb lehet, hiszen sokuk hasonlóan kétes forrású anyagokra támaszkodott a fejlesztés során. A kérdés csak az: vajon megéri-e az alkotók mostani generációjának kompenzációja, ha cserébe a jövő művészei számára szinte ellehetetlenül a pálya? És valóban a szerzői jogi szabályozás az, ami alkalmas ennek a kihívásnak a kezelésére?
Az MI cégek mostani győzelme inkább részsiker. Az igazi csaták még csak most kezdődnek.
