Közigazgatás

NMHH_osszefogl.jpg
Forrás: Getty Images @BBC

Változhatnak a roamingdíjak

Már nem vonatkoznak a roaming és nemzetközi hívások díjának maximálására vonatkozó szabályok az Egyesült Királyságra, ami 2020. december 31-e óta nem az Európai Unió része, így harmadik országnak minősül.

Ettől függetlenül a szolgáltatók dönthetnek úgy, hogy megtartják az eddigi feltételeket, a hatóság információi szerint azonban jelenleg nem készülnek változtatásra, olvashatjuk a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleményében.

Hosszas előkészítő folyamat után Nagy-Britannia és Észak-Írország - együttesen az Egyesült Királyság - 2020. január 31-én éjfélkor kilépett az Európai Unióból. 2020 végéig tartott az az átmeneti időszak, amelyben minden EU-s szabály, így a hírközlési szabályok is érvényesek voltak.

A hazai elektronikus hírközlési szolgáltatások előfizetői számára ez azt jelentette, hogy roaminghelyzetben 2020 végéig használhatták az EU roamingrendelete alapján a szolgáltatásokat, és a Magyarországról az Egyesült Királyságba irányuló nemzetközi hívásokra is eddig vonatkozott az EU által meghatározott maximum kiskereskedelmi ár.

021-től azonban az Egyesült Királyság már harmadik országnak számít, így a roaming és a nemzetközi hívások díjának maximálására vonatkozó szabályok már nem érvényesek rá, ezáltal megszűnt a "roam like at home", azaz a hazai áron igénybe vehető roaming biztosításának kötelezettsége is. A brexit-megállapodás szerint azonban a felek törekednek az együttműködésre a roamingdíjak kapcsán.

A mobilszolgáltatók üzletpolitikai megfontolásból dönthetnek úgy, hogy 2021-től továbbra is fenntartják az átmeneti időszakban hatályos díjakat attól függetlenül, hogy az Egyesült Királyság már nem EU-s tagállam, illetve kialakíthatnak új díjszabást is, de hírközlési szabály nem kötelezi már őket arra, hogy a hazai feltételek mellett biztosítsák az árakat.

Az NMHH közölte: ha a szolgáltató megváltoztatja a vonatkozó díjakat, úgy az szerződésmódosítást jelent, melynek során a szerződésmódosításra vonatkozó hazai szabályokat be kell tartani. Az előfizetők a telefonszolgáltatójuknál tájékozódhatnak az Egyesült Királyságba irányuló nemzetközi hívások, valamint a roamingszolgáltatások díjaival kapcsolatban. A szolgáltatóknak továbbra is eleget kell tenniük az úgynevezett "Welcome SMS"-ek küldésére vonatkozó kötelezettségüknek, amelyekkel az aktuális díjakról tájékoztatják az új országba lépőket. A pénzügyi vagy adatforgalmi korlátra vonatkozó szabályokat is alkalmazniuk kell, beleértve a korlát eléréséről szóló értesítéseket is.