A saját üzletben a legjobb hajtani

Kí­vülről nem hagyja magát motiválni Rónai Balázs, de ha azt csinálja, amit szeret, nincs is erre szüksége. Cégébe is olyan munkatársakat keres, akiket a szakmai kihí­vások hajtanak előre.

– Vissza tud emlékezni, mi volt a legfontosabb motivációja, amikor először munkába állt?

– Az első munkahelyem, sőt, a második is, általam alapí­tott cég volt, még egyetemista koromban. Ezek kisebb spin-off cégek voltak, egy-egy ötlet megvalósí­tására hoztuk létre őket – az alkotásvágy volt talán a legerősebb motiváció.

– Amikor alkalmazott volt, sikerült a vezetésnek megtalálnia az í–n motivációs pontjait?

– Alkalmazottként is vittem magammal a motiváltságomat, csak olyan környezetre volt szükség, ahol ezt ki tudtam élni. Engem nem nagyon lehet kí­vülről motiválni, akkor dolgozom jól, ha hagynak.

– Melyik munkahelyére emlékszik vissza, ahol a legjobb légkörben tudott dolgozni? Miben tért ez el a többitől?

– Nem volt sok munkahelyem, de az előző – bő 10 évvel ezelőtt – olyan áldott állapotban volt, hogy megvolt az alkotás öröme, kiváló volt a társaság, és a piaci körülmények a nem kiharcolt sikerekkel is elláttak minket. Az Abesse-nél ugyanezek megvannak, de a piaci sikereinkért ma keményen megdolgoznak a kollégáim.

– í–n szerint 2013-ban mivel lehet leginkább motiválni egy dolgozót?

– Mi motivált munkatársakat keresünk. Olyanokat, akik szakmai kihí­vásokkal motiválhatók, és akik igénylik, hogy lehetőséget kapjanak a fejlődésre. Az anyagiaknak rendben kell lennie, de nem ez teremti meg a motivációt. Azt is látni kell, hogy egy kkv nem tud hosszú ranglétra megmászásával kecsegtetni.

– Hisz í–n a rövid távon alkalmazott demotiváció sikerében?

– Nem igazán. Abban hiszek, hogy kölcsönös vállalásokat teszünk egymás felé. A munkatárs vállalja, hogy elér valami célt, a cég pedig azt, hogy ezért ad valamit. Ha egy cél veszélyben van, akkor arról beszélünk, hogy hogyan lehetne mégis sikeres ő is és ezáltal mi is.

– Tud olyan területet emlí­teni, ahol a túlzott csapatmunka már-már negatí­v hatású lehet?

– Csak, ha a csapatmunka arról szól, hogy mindenki a másiktól várja a munka elvégzését. Egyetértek Kemény Dénessel, aki szerint a válogatottba nem az adott poszton legjobb játékosokra van szükség, hanem azokra, akik az adott poszton a legjobban tudják szolgálni a válogatott eredményességét.

– Mennyit változott a lojalitás í–n szerint az elmúlt 10–15 évben a dolgozók körében?

– Nem az emberek változtak meg, hanem a körülmények. Nagyobb a csábí­tás, a kollégák gyakrabban kapnak nehezen visszautasí­tható ajánlatot. A lojalitás ilyenkor abban mutatkozik meg, hogy odajönnek hozzám megbeszélni a továbbiakat.

– Mit gondol a generációs ütközésekről?

– Különbségek nyilván vannak, de generációs szakadékról nem beszélhetünk. A fiatalabbak talán lehetőségeik folytán kicsit nyitottabbak a világra.

– A dolgozók magánéletét hermetikusan elzárják a munkától, vagy í–nök törekednek arra, hogy a cég arra is pozití­v hatással legyen?

– Egyetértek egy barátommal, aki szerint nem a magánélet és a munka egyensúlya a probléma, hanem ha az ember nem azt csinálja, amiben sikerei vannak. A cégnél foglalkozunk azzal, hogy a kollégáknak milyen magánéleti helyzetet kell megoldaniuk, hogy a munkára koncentrálhassanak, és ebben igyekszünk segí­teni.

– Mit emelne ki, miért érdemes egy meglévő vagy leendő dolgozónak í–nöknél dolgoznia?

– Jellemzőbb az, hogy nálunk milyen tí­pusú emberek érezhetik jól magukat. Azok, akik szeretnének jobbak lenni másoknál a saját szakmájukban; elvárják az önállóságot; és nem választják el egymástól az informatika műszaki és emberi oldalát.

– Ma, 2013-ban mi az í–n legfontosabb motivációja?

– Tavaly fektettük le a következő 5–10 évre szóló stratégiánkat; most leginkább ennek megvalósí­tása, a folyamatinformatika hazai elterjesztése hajt előre.

Schopp Attila