Kívülről nem hagyja magát motiválni Rónai Balázs, de ha azt csinálja, amit szeret, nincs is erre szüksége. Cégébe is olyan munkatársakat keres, akiket a szakmai kihívások hajtanak előre.
– Vissza tud emlékezni, mi volt a legfontosabb motivációja, amikor először munkába állt?
– Az első munkahelyem, sőt, a második is, általam alapított cég volt, még egyetemista koromban. Ezek kisebb spin-off cégek voltak, egy-egy ötlet megvalósítására hoztuk létre őket – az alkotásvágy volt talán a legerősebb motiváció.
– Amikor alkalmazott volt, sikerült a vezetésnek megtalálnia az í–n motivációs pontjait?
– Alkalmazottként is vittem magammal a motiváltságomat, csak olyan környezetre volt szükség, ahol ezt ki tudtam élni. Engem nem nagyon lehet kívülről motiválni, akkor dolgozom jól, ha hagynak.
– Melyik munkahelyére emlékszik vissza, ahol a legjobb légkörben tudott dolgozni? Miben tért ez el a többitől?
– Nem volt sok munkahelyem, de az előző – bő 10 évvel ezelőtt – olyan áldott állapotban volt, hogy megvolt az alkotás öröme, kiváló volt a társaság, és a piaci körülmények a nem kiharcolt sikerekkel is elláttak minket. Az Abesse-nél ugyanezek megvannak, de a piaci sikereinkért ma keményen megdolgoznak a kollégáim.
– í–n szerint 2013-ban mivel lehet leginkább motiválni egy dolgozót?
– Mi motivált munkatársakat keresünk. Olyanokat, akik szakmai kihívásokkal motiválhatók, és akik igénylik, hogy lehetőséget kapjanak a fejlődésre. Az anyagiaknak rendben kell lennie, de nem ez teremti meg a motivációt. Azt is látni kell, hogy egy kkv nem tud hosszú ranglétra megmászásával kecsegtetni.
– Hisz í–n a rövid távon alkalmazott demotiváció sikerében?
– Nem igazán. Abban hiszek, hogy kölcsönös vállalásokat teszünk egymás felé. A munkatárs vállalja, hogy elér valami célt, a cég pedig azt, hogy ezért ad valamit. Ha egy cél veszélyben van, akkor arról beszélünk, hogy hogyan lehetne mégis sikeres ő is és ezáltal mi is.
– Tud olyan területet említeni, ahol a túlzott csapatmunka már-már negatív hatású lehet?
– Csak, ha a csapatmunka arról szól, hogy mindenki a másiktól várja a munka elvégzését. Egyetértek Kemény Dénessel, aki szerint a válogatottba nem az adott poszton legjobb játékosokra van szükség, hanem azokra, akik az adott poszton a legjobban tudják szolgálni a válogatott eredményességét.
– Mennyit változott a lojalitás í–n szerint az elmúlt 10–15 évben a dolgozók körében?
– Nem az emberek változtak meg, hanem a körülmények. Nagyobb a csábítás, a kollégák gyakrabban kapnak nehezen visszautasítható ajánlatot. A lojalitás ilyenkor abban mutatkozik meg, hogy odajönnek hozzám megbeszélni a továbbiakat.
– Mit gondol a generációs ütközésekről?
– Különbségek nyilván vannak, de generációs szakadékról nem beszélhetünk. A fiatalabbak talán lehetőségeik folytán kicsit nyitottabbak a világra.
– A dolgozók magánéletét hermetikusan elzárják a munkától, vagy í–nök törekednek arra, hogy a cég arra is pozitív hatással legyen?
– Egyetértek egy barátommal, aki szerint nem a magánélet és a munka egyensúlya a probléma, hanem ha az ember nem azt csinálja, amiben sikerei vannak. A cégnél foglalkozunk azzal, hogy a kollégáknak milyen magánéleti helyzetet kell megoldaniuk, hogy a munkára koncentrálhassanak, és ebben igyekszünk segíteni.
– Mit emelne ki, miért érdemes egy meglévő vagy leendő dolgozónak í–nöknél dolgoznia?
– Jellemzőbb az, hogy nálunk milyen típusú emberek érezhetik jól magukat. Azok, akik szeretnének jobbak lenni másoknál a saját szakmájukban; elvárják az önállóságot; és nem választják el egymástól az informatika műszaki és emberi oldalát.
– Ma, 2013-ban mi az í–n legfontosabb motivációja?
– Tavaly fektettük le a következő 5–10 évre szóló stratégiánkat; most leginkább ennek megvalósítása, a folyamatinformatika hazai elterjesztése hajt előre.
Schopp Attila







