Tudás van explicit, van implicit, sőt kodifikált.
Mindig az élet a legjobb szerkesztő: szokta volt mondogatni tudós kollégám. S lám, előző számunk szervezeti kultúráról szóló címlapsztorijával valósággal megágyaztunk a tudásmenendzsment témakörnek. Annyi szent: a cég alkalmazottai rejtett tudásukat leginkább akkor hajlandók közkinccsé tenni, megosztani másokkal, ha legalább bíznak egymásban. Persze akkor sem mindenki!
Mintha az „alsó és felső végeken” nem őriznék annyira féltett kincsként az információt: egy beosztott könnyebben elmondja, amit tud; egy felsővezetőnek meg befogadónak és információtovábbítónak kell(ene) lennie. Bezzeg a középvezetők! Közülük sokan ki nem adnák tudásukat! Merthogy a tudás hatalom, s igencsak félnek: ha tudásukból valamit megosztanak másokkal, akkor esetleg csökken a befolyásuk. Így hát leginkább csak csöpögtetik az információt.
Tudásmenedzsment-fronton gyakran még kaotikus állapotok uralkodnak a cégeknél, de szerencsére egyre több vállalat – már a kisebbek is – felismeri a tudás szerepét. Mi több, támogatják a tudás létrehozását, megosztását, gazdálkodnak vele, menedzselik azt. Vagyis a cégek egyre inkább tudásközpontú vállalatként működnek.
Vállalati közegben azért nem egyszerű az explicit és az implicit tudás állandó kölcsönös kapcsolata, interakciója. Nem beszélve a kollektív tudás és közös intelligencia megszerzésének folyamatáról, no meg annak felhasználásáról. S ebben a komplex folyamatban fajsúlyosan ott vannak a mindezt támogató tudásmenedzsmentrendszerek is. Méghozzá szép számmal.
Sziebig Andrea
