Közösségek virtuálisan és a valóságban.
Már csak „munkaköri kötelességből” is érdekel a webkettő, persze leginkább a b2b-tartalmakat keresgélem. Az érdekelne a leginkább, hogy vajon mi lehet a web 2.0 szerepe a vállalati gyakorlatban vagy az üzleti webkommunikációban. Előszeretettel nézegetem az online irodai alkalmazásokat, s különösen jól használhatónak tartom a Google Calendart, ami így csendben a privát szférámba is beszivárgott. S – mint az it-biztonság témakörét deklaráltan felvállaló kiadó – vizslatom az online kiskereskedelemmel foglalkozó oldalakat, PayPal-ismereteimet ezekről a site-okról is bővítem. Gyakran kíváncsiskodom, vajon a Wikipédia hogyan definiál egy-egy fogalmat, s alkalmanként belenézek egy-egy podcastba. No meg előszeretettel támaszkodom az rss-re. Többek között azért, hogy némelyik, számomra kedves blog legfrissebb bejegyzését azon nyomban olvashassam.
Aktívan használom (és művelem) az online médiát: bóklászom a közösségi oldalakon, bambulok a kép- és a videomegosztó portálokon, s néhanap egy-egy közösségi zeneszájtra vagy aukciós oldalra is benézek.
Annak ellenére, hogy egy olyan businessben – az itbusinessben – utazunk, ahol az offline és online tartalmat mi szolgáltatjuk, tudom, hogy körénk is szerveződik egyfajta közösség. Igaz, ez merőben más, mint amilyenek az egyes it-portálok megmondóembereiből formálódott csapatok. Akik valósággal beleharsogják az online világba, hogy miről mit gondolnak. Beleértve minket is.
Ilyenkor kapunk hideget-meleget. Csak olvassuk, mit gondolnak rólunk, hogyan minősítik azt, amit és amiről írunk. „Bátran” mondanak véleményt üzleti modellünkről, pénzügyi eredményünkről és még egy sor más dologról. Amiről persze mit sem tudnak.
De hát mindez minket nem zavar. Az lenne elkeserítő, ha egy-egy írásunknak nem lenne utóélete, ha nem járna kézről kézre, ha a „komoly” lapok nem irigyelnék meg némelyiket. Ha egyes blogok hozzászólói nem ajánlgatnák egymásnak cikkeinket. Például címlapos összeállításunkat.
Sziebig Andrea
