Beülök az autómba és bekapcsolom a navigációt. Amikor leparkolok, nem kutatok aprópénz után a táskámban, hanem mobilparkolok. Napközben nem egyszer Bubira pattanok, nemcsak azért, mert nem szeretek araszolni a dugóban, hanem azért is, mert valahol mégiscsak környezettudatos vagyok, de leginkább imádok bringázni!
Tömegközlekedni ugyan kifejezetten utálok, de néhanap kalandvágyból így mozgok a belvárosban, ilyenkor nagyokat csodálkozom, mi mindent tud már a BKK járatinfó. Vannak, akik szerint ezektől az ICT-megoldásoktól már okos az én városom. De nem hinném, hogy ez elegendő peremfeltétele lenne egy smart citynek. Mint ahogy azt sem gondolnám, hogy pusztán a bármekkora volumenű IT-telco fejlesztéstől válna okossá egy város. Persze az axióma, hogy kellenek hozzá bőséggel a technológia fejlesztések is, méghozzá adott stratégia mentén végiggondolva, hiszen például a különféle ügyes appok használatától az ember máris komfortosabban érzi magát. Az élet sokkal kényelmesebbé válik egy olyan városban, ahol intelligens módon szervezték meg a közlekedést, alakították ki az energiarendszert vagy a közvilágítását. De ha jól belegondolok, többnyire csak ezek azok a területek, ahol felokosítanak egy-egy várost. Pedig annyi más szegmensét lehetne még smarttá varázsolni! Így máris élhetőbbé, vonzóbbá válna az a hely, ahol élünk, és ahonnan nem akarunk elköltözni.
Most, amikor a közbeszédben jóformán minden az elvándorlásról és a munkaerőhiányról szól, különösen felértékelődik az a tény, mennyire szeretnek a városlakók azon az adott, „szent helyen” élni. Mert ha nem érzik, hogy ott is tudnak minőségi életet élni, akkor előbb-utóbb otthagynak csapot-papot, és más város, esetleg külföld felé veszik az irányt. Biztos rá is találnak arra a másik településre, amelynek működését okosan, az ott élők akaratával összhangban tervezték meg, és okosan irányítják, akár egy sor ICT-technológiai megoldás beépítésével. És badarság lenne azt hinni, hogy mindezt csak az ott lakók tudják, élik meg napi szinten. Az ilyen okosan szervezett és felépített településeknek ugyanis terjed a híre, és mágnesként vonzza a minőségi életre vágyókat.
Biztos vagyok benne, hogy az ICT-infrastruktúra kiépítése, egy közösségi tér létrehozása, egy kis IT-felhasználói edukáció csodákra képes bármelyik faluban. Egy a lényeg: az informatikai fejlesztéseket a helyi igényekhez kell igazítani! Ha a kényelmi szolgáltatások találkoznak a valós igényekkel, akkor ezek a fejlesztések akár képesek megállítani az elvándorlást is. Olyan új perspektívákat teremtenek, amelyekről addig álmodni sem mertek: lesz munka(hely) az addig többnyire csak segélyekből élő településen, és az ott lakók máris nem akarnak hátat fordítani addigi életüknek.
Magánemberként annyi jutott még eszembe a témáról, hogy az ember bizony mindig többet akar, semmi sem elég. Amikor elkezdtem az ICT-médiában dolgozni, az okos jelzőt teljesen más indíttatásból akasztottuk egy városra. Most meg itt állok, és elégedetlen vagyok, mert látom a remek technológiákat, de azok még mindig nem köszönnek vissza a lakóközösségek tömegeiben. Pedig az elvárásom az, hogy okos városban éljek!
Sziebig Andrea
