Pénzügyi, stratégiai befektetők – érzelmek és akvizíciós prémiumok.
Közel 3 éve egy fiatalember arra kért, szánjak rá 27 percet az életemb?l. Azt állította, ennyi idő alatt röviden bemutatja cégének tevékenységét, s esetleg elindíthat velünk egy közös munkát, gondolkodást. Nos, az említett úr nemcsak tartotta a terminust, hanem rá egy évre elindult a közös munka is. S akkor azt is mondta, hogy 3 év múlva exitet tervez. Mostanság „jár le” a harmadik év, s az üzleti angyalok ott köröznek cége körül, s igencsak közelinek látszik a megállapodás.
Minden tudatosság, tapasztalat ellenére nem mindenki ilyen szerencsés. És azt sem egyszerű látni, hogy a cégtulajdonos mennyire tud ragaszkodni a „gyermekéhez”, s csak nagyon nehezen tudja elengedni. Holott sokszor maga is tisztában van vele: csak akkor tud versenyképes maradni, ha frigyre lép egy másik céggel.
A kérők esetleg jönnek is, de a kezét egyiknek sem adja, mert nem tud, nem akar kilépni a főnöki pozícióból. Persze mindenkinél létezik az az összeg, amiért „felülemelkedik” tulajdonos-főnök mivoltán. S ilyenkor a piacon mindenféle pletykák keringenek arról, hogy X vagy Y mekkorát „kaszált”. A legtöbben ugyanakkor azért képtelenek munka nélkül csak úgy éldegélni, így hát többnyire – legalábbis egy darabig – ott maradnak a cég menedzsmentjében, és tisztes fizetésért egyengetik egykor volt gyermekük útját.
Akit adtak már el, vagy akit vettek már meg, tudja, milyen érzés részesének lenni egy ilyen folyamatnak. Alkalmazottként sem egyszerű megélni. Olvassák el, miképp gondolkodnak a témáról az IT-szakma mostanság leginkább érintett szereplői! Sziebig Andrea főszerkeszt?
Sziebig Andrea
