„Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt, Sas-hegyre néző lakásomat sürgősen, ráfizetéssel is elcserélném Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt lakásra, a Sas-hegyre néző kilátással.” Mostanság nem egyszer jut eszembe Örkény örökbecsűje, hisz mikro- és makrokörnyezetemben a nyár közeledtével és a CSOK tapinthatóvá válásával egyre több (top)menedzser töri a fejét lakás- vagy ingatlanvásárláson, építkezésen, felújításon. Így hát egy magára valamit is adó Family rovatban ott a helye az ilyen kurrens témának.
Vannak korszakok, amikor az ember a fenti helyzetbe kerül, s lépésre „kényszerül”. Elsőként akkor, amikor a „mama hotelból” ezért vagy azért kikerül, s nem feltétlenül bérelt lakásban képzeli el mindennapjait. Ilyenkor isteni megoldásnak tűnik egy belvárosi kis lakás, metró közelében, hogy lehessen mozogni: színházba, vacsizni, bulizni járni. Persze, ha a párjával költözik az ember fia-lánya, akkor akár már egy mérettel nagyobb otthon az ideális. S amikor jön a gyerkőc, többnyire már az érkezése előtt indul be a „cseréljük nagyobbra a lakást” projekt. A második baba érkezésekor meg a családi házba költözés kerül a legtöbb helyen napirendre. Ekkor a családfő általában már valamilyen menedzserpozícióban van, így az sem mindegy, hogy hol legyen az a bizonyos családi fészek. Mert ugye, kedves Behaviour-olvasók megtanultuk: esküvőnek, autónak, öltözékünknek, utazásainknak és érdemben minden külső jegynek (is) tükröznie kell a menedzserlétünket. Miért lenne ez másképp az otthonunk esetében? Ráadásul talán ez a 2-3 gyerekkel megspékelt időszak az, amikor érdemben a leghosszabb ideig élünk egy adott otthonban. S hogy a kronológiát folytassam, amikor az ominózus menedzser már senior korú, akkor is előfordulhat egy újabb helyváltoztatás a „menjük közelebb a gyerekhez”, „kisebb otthon is elég már nekünk” vagy „költözzünk le végre a Balatonhoz, az Őrségbe” jelszavak égisze alatt.
És ugyebár a tradicionálisnak tűnő váltásokba alaposan bele tud „zavarni” egy nem várt lehetőség, egy új állami támogatási forma vagy vadonatúj banki konstrukció. Mint amilyen például a CSOK, ami alaposan felbolygatta a családok gondolkodását, nem beszélve az ingatlanpiacról. A környezetemben sokan „spekulálnak”: az is, akinek van 3 gyereke, az is, akinek még nincs annyi. S cifrábbnál cifrább helyzetekbe kerülnek a családok egy korábbi válás, vagy – a magyar virtus szerinti – nem bejelentett foglalkoztatási formák miatt. Ilyenkor aztán minden remény odavész, s megindul a kiskapuk kitartó keresése. De valahogy azokat mintha most jobban bezárták volna…
Az ingatlanpiac meg virul, egekbe szöknek az árak. De a helyzet valahogy fura: mintha az új lakások most olcsóbbak lennének, mint a régiek. Ráadásul olyan korszerű technológiák kerülnek az új építésűekbe, hogy az ember majd elájul a láttukon. S mintha ezt a régi lakások eladói nem akarnák tudomásul venni, kitartják az árat. Vagy bevonnak ingatlanost, aminek értelmét én csak akkor látom, ha nagyon rövid idő alatt akar valaki túladni ingatlanán, vagy a piaci árnál magasabb összeg elérése érdekében fordul profi ingatlanos sales-emberkéhez.
Hogy az én, és a családom szinte minden egyes tagjánál futó ingatlanos projektjeink hogy alakulnak, azok még a nyitott kérdés kategóriájába tartoznak. Mindenesetre én nagy érdeklődéssel forgattam a Family rovat nyitó cikkét, s az biztos, a családomnak is kezébe nyomom, olvassák ők is, ha már egyszer menedzserszemmel feltérképeztük a budapesti ingatlanpiacot! Hogy ez most az utánajártunk vagy a diszkréten, személyesen piacot elemeztünk kategória? Azt döntsék el Önök!
Sziebig Andrea
