Talán még sokan ódzkodnak attól, hogy a Linuxot mélyen beeresszék az adatközpontba, pedig már vannak kitalált módszertanok az átállásra.
Amióta a Linux kilépett a nagyvállalati porondra, egyre több vállalatnál merül fel a lehetõség, hogy a szerverek egy részét vagy akár a teljes adatközpontot állítsák át a nyílt forráskódú operációs rendszerre. Ennek az átállásnak az elõnyei viszonylag egyértelmûek: csökkenõ költségek, növekvõ rugalmasság és fokozottabb biztonság. (Természetesen a konkrétan számszerûsíthetõ elõnyöket mindig az adott szervezetre szabva kell megvizsgálni.) Ennek ellenére számos helyen félnek belevágni egy nagyobb szabású Linux-migrációs projektbe: minthogy az a vállalat csaknem minden részét érinti, kevésnek tartják a szakértelmüket és a rendelkezésre álló erõforrásokat a sikeres átálláshoz.
Egy ilyen projekt lépéseit vázoljuk fel az alábbiakban, a Novell – amely a SuSe Linux révén igencsak érdekelt a szerveroldali Linux operációs rendszerek piacán – útmutatásai alapján.
Bevezetés elõtt
A Novell négy lépcsõbõl álló folyamatként vázolja az átállást. Az elsõ ezek közül, mint minden más projektnél is, a felmérés. Ennek során kell eldönteni, hogy az átállás a Linuxra mennyire illeszkedik a vállalati stratégiába, és a céges környezet mennyire készült fel a nyílt forráskódú rendszerekre. Szintén meg kell határozni, hogy hol érdemes kezdeni: mely kiszolgálókat, szolgáltatásokat és alkalmazásokat a legjobb elõször átállítani, és természetesen abban is dönteni kell, hogy melyik Linux-disztribúció felel meg a legjobban az igényeknek. Az elõnyök maradéktalan kihasználásához azt is fel kell mérni, hogy hol van lehetõség hardver- és szoftverkonszolidációra. Ezek alapján már nagyjából a költségeket is be lehet lõni, és fel lehet állítani az elõzetes implementációs ütemtervet.
A második fázis a tervezésé. Ennek során alakul ki az operációs rendszerek (Unix, Windows, NetWare) migrációs útvonala, valamint a hálózati és egyéb alapvetõ szolgáltatások architektúrája. Minden egyes szolgáltatás esetében (állomány- és nyomtatókiszolgáló, felhasználóazonosítás, üzenetkezelés, címtár, egyebek) el kell dönteni, hogy a kiválasztott disztribúcióhoz tartozó terméket használják-e, vagy ha nem, akkor mit választanak helyette. Hasonlóképpen az alkalmazások esetében is végig kell nézni, hogy az adott szoftvernek van-e linuxos variánsa, esetleg hasonló funkcionalitást kínáló linuxos alternatívája; és ha nincs, akkor emulációval vagy terminálszerverrel érdemes-e használni az alkalmazást.
Tesztelni és telepíteni
Ha mindez megvan, a kész tervet még nem árt tesztelni és szükség szerint módosítani. A tervek alapján már részletes ütemterv készíthetõ, és fel lehet készülni a pilot-tesztelésre.
A harmadik fázis már az implementáció. Ekkor kerül sor a tényleges átállásra, elõször csak egy tesztkörnyezetben. A szerveroldali operációs rendszerek után az alkalmazásokat kell migrálni, ezt követõen kerülhet sor a felhasználókra, a csoportokra, a doménekre, majd végül az adatokra.
A negyedik fázis – amely azonban voltaképpen a projekt egészét felöleli – az oktatás. Ennek során a rendszergazdák és a felhasználók elsajátítják mindazokat az ismereteket, amelyek az új rendszerek használatához kellenek.
A folyamat természetesen nem egyszerû, még akkor sem, ha egyébként hozzáértõ és a projektek levezénylésében gyakorlott informatikai csapat dolgozik a cégnél. A legtöbb esetben érdemes lehet akár egy rendszerintegrátor, akár a kiválasztott Linux operációs rendszert szállító cég segítségét igénybe venni mind az átállás, mind a késõbbi támogatás során.
Schopp Attila
