Néhány kérdéssel felderíthető, mekkora potenciális veszélyben vannak az állományokban tárolt adatok; és ha a válaszokat is tudjuk, nagymértékben fokozhatjuk a biztonság szintjét.
A vállalati adatok négyötöde nem adatbázisokban tárolt, strukturált információ, hanem különféle állományokban található, rendezetlen adat. Ráadásul ez a mennyiség gyors ütemben, évente 60 százalékkal nő: ha most egy terabájtunk van ilyen formában, abból öt év múlva jó eséllyel 10 terabájt lesz.
Ezek az állományok ráadásul sokszor bizalmas információkat rejtenek: üzleti terveket, stratégiákat, így védelmük kulcsfontosságú a szervezet számára. Legtöbbször nem is annyira külső támadóktól, mint inkább a belső személyektől kell megóvni őket: számtalan példa volt és van arra, hogy elégedetlen, bosszúálló alkalmazott bizalmas vállalati információk eltulajdonításával akar kárt okozni korábbi munkáltatójának vagy éppen jó pontokat szerezni a következőnél.
Az állományok védelmére számos eszköz áll rendelkezésre, ám mint oly sok esetben, itt sem a technológián múlik minden. Az it-biztonsági rendszer kiválasztása előtt még választ kell adni néhány kérdésre – és nem feltétlenül az informatikusoknak.
Ki az adatgazda?
Az állományok védelmében kulcsszerep jut az adatgazdáknak: ők tudják a legjobban, hogy milyen információkat tartalmaznak a fájlok, és milyen jelentőségük van az üzletmenet szempontjából. Az adatgazda nélkül például szinte lehetetlen megmondani, hogy kinek kell és kinek nem hozzáférést adni adott állományokhoz. Ugyancsak nehéz beállítani az adatmigrációs és az archiválási szabályokat, illetve azt eldönteni, hogy mikortól nincs többé egyáltalán szükség az adatokra.
A szervezetek többségénél sajnálatos módon csak az állományok töredéke esetében világos, hogy ki az adatgazda. Nemcsak az adatok, hanem a munkakörök is folyamatosan változnak, ezért szinte lehetetlen pillanatfelvételt készíteni a „tulajdonviszonyokról”. A tulajdonos kilétének kiderítésére jó kiindulópont annak megvizsgálása, hogy ki használja a legtöbbet az adott állományt: valószínűleg ő az adatgazda, vagy ha nem, egyből meg tudja mondani, ki az.
Ki használja az állományokat?
Mind a biztonság, mind a jogszabályi megfelelés, mind a napi informatikai működtetés szempontjából lényeges annak naplózása, hogy ki nyit meg és módosít egy-egy állományt. A biztonságért felelős személyeknek az adatszivárgások és más biztonsági események kivizsgálásához, valamint az üzleti előírásokat megsértő tevékenység észleléséhez van szükségük a naplózásra. Ezzel lehet azt is bizonyítani, hogy az állományhozzáférési szabályok és tevékenységek megfelelnek a jogszabályokban előírtaknak.
Végül a rendszergazdáknak azért kellenek a naplózási adatok, hogy emberi hiba esetén megkeressék vagy helyreállítsák a véletlenül módosított vagy törölt állományokat. Nem utolsósorban pedig azt is segíthet eldönteni, hogy ki az adatgazda.
Az auditinformációk gyűjtése rendszerint óriási pluszterhelést jelent az állományszervereken és elképesztő mennyiségű, nehezen értelmezhető naplózási adatot zúdít az informatikusokra. Ezért aztán sok esetben csak a már bekövetkezett biztonsági incidens után kezdenek naplózni, hogy legalább az eset ismétlődését megakadályozzák. Ha a cégtől kilépő dolgozó már letöltötte az éppen futó fejlesztési projekt dokumentumait, az utólagos naplózás nem segít a szabályszegés felderítésében.
Ki fér hozzá az állományokhoz?
Az adatbiztonság megvalósításának egyik fő követelménye, hogy a szervezet minden pillanatban tisztában legyen a felhasználók hozzáférési jogosultságaival. A pillanatnyi állapot persze nem feltétlenül tükrözi le a biztonság kívánt szintjét, de legalább jó kiindulási alap a további munkához – például a bőkezűen osztogatott jogosultságok visszanyeséséhez.
Vannak eszközök arra, hogy minden egyes állományra megvizsgáljuk a hozzáférési jogosultságokat. Bizonyos, az elterjedtebb operációs rendszerekbe beépített megoldásokban egyesével kell elővenni a mappákat vagy az állományokat – könnyen belátható, hogy egy akár közepes méretű szervezetnél is idegőrlő munka végigmenni a teljes állományrendszeren.
Olyan átfogó rendszerre van szükség, amely automatikusan, a teljes szervezetre kiterjedően, folyamatosan képes gyűjteni az állományok hozzáférési jogosultságait, és azokat el is tárolja későbbi feldolgozás és jelentéskészítés céljaira.
Kitől kell megvonni a jogosultságot?
A legtöbb szervezetnél a szükségesnél jóval szélesebb körű a felhasználók állományhozzáférési joga. Ennek oka, hogy vagy soha nem is állítottak be jogosultságokat, vagy ha igen, bőkezűen osztogatták, és soha meg nem vonták őket. Szó se róla, sokszor van szükség a hozzáférési jogosultságok kiterjesztésére vagy módosítására – például helyettesítéskor, új munkakörbe kerüléskor, egy új projekt indításakor –, de ilyenkor vagy meg lehet vonni egyes régi jogosultságokat, vagy csak időlegesen kell újakat adni. Ám az informatikusok nem tudják, hogy mikortól nincs szükség a hozzáférésre, a felhasználónak meg kisebb gondja is nagyobb annál, hogy értesítse a rendszergazdákat. Ennek egyenes következménye a túlzott jogosultságok elszaporodása.
A szükségtelen jogosultságok felderítése csak akkor lehetséges, ha már az előző kérdésekre választ adtunk – hiszen ha nem vagyunk tisztában a jogosultságokkal, honnan tudhatnánk, hogy melyik szükségtelen? Sokat segít, ha rendszeressé tesszük a jogosultságok felülvizsgálatát, amibe természetesen be kell vonni az adatgazdákat is.
A szabályok betartatása
Jó, ha rendszeresen felülvizsgáljuk a jogosultságokat és naplózzuk az állomány-hozzáféréseket – de ha az előbbire csak negyedévenként kerítünk sort, az utóbbiakat pedig nem elemezzük biztonsági szempontból, már csak későn észleljük a szabályszegést.
A hatékony adatvédelmhez a meglévő információk alapján kialakított szabályrendszert kell folyamatosan és automatizáltan betartatnunk. Ha állandóan elemezzük a felhasználók jogosultságait és állományelérési tevékenységeit, valós idejű riasztásokat kaphatunk a szabályszegésről, és így mód nyílik az azonnali beavatkozásra.
Schopp Attila
