Világszerte rohamosan terjednek a részben vagy teljes egészében IP alapú hálózaton nyújtott telefonszolgáltatások. Az Európai Unió szabályozó hatóságainak álláspontja a VoIP szabályozásáról egyelőre több ponton eltérő. Kivárást, helyzetértékelést tapasztalhatunk, ami azonban a jelek szerint jó irányban mozdítja el a folyamatokat.
Vitathatatlan, hogy a beszédátvitelnél egyre nagyobb szerephez jut az Internet Protocol, az IP. A Voice over IP (VoIP) terjedésének egyik fő mozgatórugója, hogy az IP alapú csomagok továbbításakor hatékonyabban lehet kihasználni az erőforrásokat, mint a hagyományos, vonalkapcsolt hálózatokban. Szintén az IP alapú technológiák terjedését segíti a hang-, az adat- és a videoforgalom integrálásának lehetősége; a multimédia térhódítása a hálózatok integrálása, az úgynevezett következő generációs hálózatok terjedése és így a gazdaságosabb hálózatüzemeltetés irányában hat.
Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az új hálózatokra számtalan új szolgáltatás ráültethető. A távközlési társaságok tehát már korántsem csak a beszédés adatcsomagok továbbítását végzik, hanem egyre több értéknövelt szolgáltatást nyújtanak; az új értéklánc mentén új bevételi forrásokhoz jutnak. Mindez egyértelműen a VoIP rohamos terjedését idézi elő.
Jóllehet ezek a felgyorsult folyamatok nem érték teljesen váratlanul a piacot, a VoIP szabályozási kérdéseit nem lehet ugyanilyen sebességgel megválaszolni – fogalmaz Bartolits István, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) osztályvezetője. Kivárási, letisztulási szakasz nélkül a szabályozók nem tudják helyesen értékelni a helyzetet, nem tudják meghozni a piac további fejlődését segítő intézkedéseket. A szabályozás tehát csak fokozatosan képes alkalmazkodni a lavinaszerűen megváltozott körülményekhez.
Ellentétes hatások
A fő problémát az okozza, hogy az új technológiára épülő szolgáltatások teljes mértékben vagy nagyon nagy mértékben helyettesíthetik a hagyományos telefonszolgáltatást. Így az új szolgáltatások a hagyományos telefonpiac részévé válnak. Mi következik ebből? Logikusan az, hogy ugyanaz a szabályozás vonatkozzon a VoIP-ra, mint a hagyományos telefonszolgáltatásra. Ezt az álláspontot erősíti az Európai Unió új, a technológiasemleges szabályozást hangsúlyozó keretprogramja.
Van azonban egy ellenkező hatás is – hívja fel a figyelmet a szakember. Azok, akik új, feltörekvő technológiába fektetnek be, mindig többet kockáztatnak a kitaposott ösvényen járóknál. Elgondolkoztató tehát az az elvárásuk, miszerint a szabályozás kezdetben ne korlátozza őket. Hagyja az úttörőket kibontakozni, megerősödni, és csak később foglalkozzon szabályozásukkal.
Ez az ellentmondás óriási dilemma az Európai Unió szabályozó hatóságainak. Hosszas vitákat követően egyelőre nem is tudtak közös álláspontot kialakítani, ezért inkább elismerték, hogy a tagországok több ponton eltérően ítélik meg a tennivalókat. A tárgyalások eredményeit ez év februárjában egy dokumentumban rögzítették; a Common Statement tartalmazza az olyan kérdéseket, amelyekben teljes az egyetértés, de rámutat a nézetkülönbségekre is.
Jogok és kötelezettségek
EU-ajánlás híján meglehetősen nehéz helyzetben vannak a tagországok. Egyesek a saját szájuk íze szerint meghoznak egy-egy óvatos intézkedést, mások inkább kivárnak.
Ilyen óvatos lépésre szánta el magát 2004 nyarán az NHH Tanácsa, amikor a következő tájékoztatást adta: mindazok a szolgáltatások, amelyek a hívó és a hívott fél végberendezése felől nézve egyenértékűek a hagyományos telefonszolgáltatással, helyhez kötött telefonszolgáltatásnak minősülnek. Ez a minősítés független attól, hogy az összeköttetés részben vagy egészében VoIP-ot alkalmaz-e vagy sem.
Mit jelent ez az állásfoglalás? Dióhéjban annyit, hogy a telefonszolgáltatóként elismert VoIP-szolgáltatókra ugyanazok a kötelezettségek érvényesek, mint a hagyományos telefontársaságokra, miközben a két szolgáltatócsoport jogai is azonosak. Kötelezettség például a számhordozhatóság, az ingyenes segélyhívás, a tudakozó, a jelentős piaci erejű szolgáltatóknál a közvetítőválasztás.
Amennyiben a VoIP-szolgáltató nem teljesíti a szóban forgó kritériumokat, úgy természetesen jogai is korlátozottak. El kell fogadnia például, ha egy telefontársaság visszautasítja hálózat-összekapcsolási kérelmét.
Távtáplálás és segélyhívás
Jóllehet az NHH döntése megadja azokat a feltételeket, amelyek teljesülésekor egyenlőségjel tehető a VoIP, valamint a hagyományos telefonszolgáltatás közé, van néhány olyan kérdés, amelynek megítélése egyelőre nem egyértelmű. Ilyen például a folyamatos, szakadásmentes üzemelés. Míg egy hagyományos telefonkészülék a telefonközpontból nyeri a működéséhez szükséges tápáramot, addig az IP alapú hálózat egyes elemei (kiszolgálók, útválasztók stb.) a 230 voltos hálózat kiesésekor működésképtelenné válhatnak. Ideig-óráig megoldást jelenthetnek a szünetmentes áramforrások, ám kétségtelen, hogy más a helyzet, mint a hagyományos telefonszolgáltatásnál.
A másik nagy kérdés, hogy lehet-e segélyhívást indítani a készülékről. Sok IP alapú hálózatnál ez a probléma egyelőre nem megoldott. A segélyhívások díjmentes volta miatt a szolgáltatónak megnyugtató választ kell találnia azok finanszírozására. Nagyobb társaságoknál ez általában nem jelent gondot, ám a kicsik között szép számmal találni olyanokat, amelyek nem biztosítják az ingyenes segélyhívást.
Svédcsavar
Szigorúan értelmezve tehát az NHH tavaly nyári tájékoztatóját, nem tekinthető helyhez kötött telefonszolgáltatónak az a társaság, amelyik nem oldja meg a folyamatos áramellátást, valamint nem biztosítja az ingyenes segélyhívást. Sok esetben ez nem is zavarja a szolgáltatót. Számos társaság nem is akarja, hogy a hatóság helyhez kötött telefonszolgáltatónak ismerje el; megelégszik azzal, hogy elektronikus hírközlési szolgáltatást nyújt. Számára a tisztes bevétel a lényeg, szigorú kötelezettségek és az azokhoz társuló jogok nélkül.
Nincs is ezzel semmi probléma egészen addig, amíg az elektronikus hírközlési szolgáltatók és a helyhez kötött telefonszolgáltatók élesen elkülöníthetők egymástól – hívja fel a figyelmet Bartolits István. Ha például egy társaság hotspotot üzemeltet egy kávézóban, és ott vezetéknélküli IP-telefonokat is a vendégek rendelkezésére bocsát, akkor senki sem kéri számon rajta az ingyenes segélyhívást, ebben az esetben egyértelműen elektronikus hírközlési szolgáltatatásról beszélünk. Egy ilyen szolgáltató még véletlenül sem keverhető össze a város lakóinak és intézményeinek vezetékes telefonszolgáltatást nyújtó telefontársasággal. Eltérő üzleti modellekről, eltérő szolgáltatásokról, eltérő hálózatméretekről van szó.
A dilemma akkor jelentkezik, ha a két szolgáltató elkezd közelíteni egymáshoz, ha például a WiFi-szolgáltató elkezd terjeszkedni, és szolgáltatásai is közelítenek a telefonszolgáltatáshoz. Először talán csak két kávézóra terjeszti ki szolgáltatását, de fokozatosan lefedhet akár egész településeket, sőt, térségeket is, és onnan gyűjti előfizetőit. Ezzel gyakorlatilag belép a telefonszolgáltató üzletébe. Ebben az esetben óhatatlanul felvetődik a kérdés: hol a határ? Meddig fogadható el, hogy a már esetleg megyényi területet szolgáltatással ellátó cég még mindig „csak” elektronikus hírközlési szolgáltató? Egy olyan szolgáltató, amelyiknek nem kötelessége teljesíteni a helyhez kötött szolgáltatáshoz társuló kötelezettségeket, ugyanakkor komoly versenytársaként lép fel a kötelezettségekkel terhelt telefonszolgáltatónak. Megfelelő szabályozás híján előfordulhat, hogy a jobb helyzetben lévő társaság valósággal lerabolja a másik piacát.
Eltérő álláspontok
E visszás helyzet megoldásának kulcsát a többség természetesen a hatóságtól várja. Az Európai Unió több fórumon is foglalkozott már a kérdéssel, ám minden felvetésnek akadtak ellenzői. Próbálták földrajzi mérethez, előfizetőszámhoz, bevételhez kötni a telefonszolgáltató szigorúbb és az elektronikus hírközlési szolgáltató engedékenyebb fogalmának a határát, de egyelőre minden kísérlet kudarcba fulladt.
A britek például a szolgáltatói öndeklaráció mellett tették le a voksukat; álláspontjuk szerint minden társaság maga mondja meg, hogy elektronikus hírközlési vagy helyhez kötött telefonszolgáltató. A hatóság ennek alapján szabná ki és ellenőrizné a jogokat és kötelezettségeket.
Homlokegyenest ellenkező nézeteket vallanak a németek és a franciák, mondván: a hatóság pontosan jelölje ki azt a határt, amelyik elválasztja egymástól az elektronikus hírközlési és a helyhez kötött telefonszolgáltatókat, azaz a hatóság mondja ki a szolgáltatókról, hogy melyik csoportba tartoznak. Igen ám, csak ehhez az eljáráshoz pontos kritériumokat kellene meghatározni. Az erre irányuló törekvések azonban mindezidáig nem jártak sikerrel.
Emellett természetesen vannak további, szabályozásra – illetve megfontolásra – váró kérdések, hiszen az új technológia új lehetőségeket is nyújt. Gondoljunk például a nomaditásra. Az IP-telefóniának arra a sajátosságára, hogy egy adott IPcímű noteszgéppel vagy IP-telefonnal a világháló bármely pontjáról hívást lehet kezdeményezni, mint ahogy az IPcím alapján bárhol utoléri a hívás a hívottat. A technika mai állása szerint ebben az esetben nem állapítható meg a végpontok földrajzi helye, így aztán egy bejegyzett helyétől több ezer kilométerre tartózkodó IP-telefonról indított segélyhívásnak például beláthatatlan következményei lehetnek. Szintén megfontolandó, hogy nemzetbiztonsági szempontból milyen kockázatokat vet fel a nomaditás.
Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a VoIP szabályozásával kapcsolatban még nagyon sok a tisztázatlan kérdés.
Óvatos, kis lépések
A magyar hatóság egyelőre kivár, figyeli a piacot, és egy-egy óvatos lépéssel próbálja meg a legégetőbb kérdéseket rendezni. Az első ilyen, előremutató lépés még 1999-ben történt – hívja fel a figyelmet Bartolits István. Tájékoztató közlemény jelent meg, és kimondta: nem minősül telefonszolgáltatásnak a minőségi garanciák nélkül nyújtott VoIP. E közlemény nyomán léphettek be az alternatív szolgáltatók a hangpiacra anélkül, hogy megsértették volna a koncessziós társaságok jogait.
A következő – kétségtelenül nagyobb lépés – a 2004 januárjában hatályba lépett elektronikus hírközlési törvény volt; ez liberalizálta a helyhez kötött telefonpiacot, ám sok menet közben felmerülő kérdés – akárcsak az EU más tagországaiban – továbbra is nyitva maradt. Ilyen nyitott kérdés például az elektronikus hírközlési szolgáltatás és a helyhez kötött telefonszolgáltatás fogalmi dilemmája, aminek feloldásával a már említett tavaly nyári NHH-tájékoztató próbálkozik.
„Figyelemmel kísérjük a többi tagországot és az Egyesült Államokat, folyamatosan dolgozunk, és óvatosan lépünk előre. Olyan stratégiát, majd pedig szabályozást szeretnénk alkotni, ami nem lehetetleníti el az új szolgáltatókat, ugyanakkor eszközt ad a hatóság kezébe az elektronikus hírközlési és a helyhez kötött telefonszolgáltatók elkülönítéséhez, és figyelembe veszi a fogyasztók szempontjait is. Konkrét lépésekről egyelőre nem tudok beszámolni, de vizsgáljuk az egyes szabályozási alternatívák várható hatásait, s ugyanez a helyzet a többi uniós országban is. Nagyon kényes kérdésekről van szó, amelyek mindegyike alapos átgondolást igényel. Fel kell térképezni az üzleti modelleket, a szolgáltatói csoportok lehetőségeit, korlátait. A korrekt szabályozást megelőzően minden elemet pontosan el kell helyezni a képben. Ehhez nagy segítséget nyújtanak a hatóság által rendszeresen végzett piacelemzések” – mondja Bartolits István.
A szigorú FCC
A szabályozók között nincs teljes egyetértés abban, hogy célszerű-e a VoIP-ot, illetve a folyamatos változásban, mozgásban lévő szolgáltatásokat a letisztulás előtt bármennyire is szabályozni. Vannak, akik egyenesen azt mondják, hogy „el a kezekkel” az úgynevezett „disruptive” technológiáktól, mások azonban letennék a legfontosabbnak ítélt sarokköveket.
Előfordul az is, hogy egy-egy konkrét eset határozott lépésre készteti a hatóságot. Ez történt például az Egyesült Államokban, az FCC-nél. Miután egy sikertelen segélyhívást követően egy csecsemő meghalt, a hatóság 120 napot adott a VoIP-szolgáltatóknak a segélyhívások ügyének rendezésére. Kimondta: minden szolgáltatónak biztosítania kell az ingyenes segélyhívást, a VoIP sem kivétel. Nem engedhető meg, hogy életveszélyben az embereknek azt kelljen vizsgálniuk, hogy telefon vagy csupán korlátozott szolgáltatást nyújtó, telefonnak látszó tárgy van az asztalukon. A moratórium határideje még nem járt le, de egyelőre úgy tűnik, hogy az FCC rendkívül elszánt, és akár be is tiltja azoknak a szolgáltatóknak a működését, amelyek nem teljesítik a segélyhívásokra vonatkozó kötelezettségeiket.
Telefon vagy annak látszó tárgy
A VoIP szabályozása tehát meglehetősen tisztázatlan, rendkívül sok a megoldatlan kérdés. Vajon befolyásolja-e, lelassíthatja- e ez a helyzet a VoIP terjedését? Abban az esetben, ha a VoIP révén a szolgáltatók jelentős megtakarításokra tehetnek szert, ha behatolhatnak a hagyományos telefóniával elérhetetlen réspiacokra, akkor pusztán a szabályozási hiányosságok nem lassítják a folyamatokat – vélekedik Bartolits István. Alapvetően a hatékonyság, a bevételnövekedés határozza meg a VoIP terjedésének sebességét.
A szabályozás szép lassan követi majd a piaci folyamatokat, nem kevés feladatot adva a hatóságoknak. Mint ahogy a hatóságok feladata az is, hogy ellássák a piacfelügyeletet, szükség esetén eljárjanak (ha például egy társaság helyhez kötött telefonszolgáltatónak deklarálja magát, miközben valójában nem az), továbbá tudatosítsák a felhasználókkal: manapság egyáltalán nem biztos, hogy VoIPszolgáltatás esetén a készülékkel pontosan ugyanazok a szolgáltatások vehetők igénybe, mint a hagyományos telefonkészülékkel. Kicsit sarkosabban fogalmazva: elképzelhető, hogy az asztalon nem telefon, hanem csak egy telefonnak látszó tárgy áll. Célszerű tehát alaposan áttanulmányozni az előfizetői szerződéseket és az általános szerződési feltételeket.
Jó modell
Az NHH rugalmasan kezeli a VoIP szabályozását, tavaly nyári állásfoglalása még az Európai Unióban is úttörőnek számított – fogalmaz Kun István, az Euroweb üzletágvezetője. A nemzetközi (például svédországi) tapasztalatok is azt mutatják, hogy rendkívül jó modell, amikor az internetszolgáltatók vágnak bele a telefonüzletbe, ám e társaságoknak még meg kell erősödniük. Egyelőre nem várható el tőlük, hogy ugyanazoknak a követelményeknek tegyenek eleget, mint például a Magyar Telekom.
Kétségtelen, hogy az IP-telefónia terén vannak még megoldandó műszaki feladatok, ám az sem vitatható, hogy a hagyományos vezetékes telefóniában elfogadott követelmények némelyike felett eljárt az idő. Ilyen például a folyamatos táplálás; a mobil- és vezetéknélküli telefonok térhódításával egyre inkább a felhasználó felelőssége, hogy időben feltöltse készülékének akkumulátorát.
A műszaki részleteknél sokkal fontosabb kérdés, hogy az ügyfél milyen minőségben és milyen áron tud telefonálni – hívja fel a figyelmet a szakember, majd hozzáteszi: „az IP-telefónia ez utóbbi kérdésre ad nagyon jó választ.”
Még nem helyettesít, csak kiegészít
Az Euroweb IP alapú telefonszolgáltatása, a NeoPhoneX egyelőre nem felel meg a helyhez kötött telefonszolgáltatás minden kritériumának (nem biztosítja például az ingyenes segélyhívás lehetőségét), így természetszerűleg elektronikus hírközlési szolgáltatásnak minősül – tájékoztat Kun István. Fokozatosan építik ki azt a tudásbázist, ami alapján a klasszikus telefóniával minden tekintetben azonos szolgáltatást tudnak majd nyújtani. Az addig hátralévő időben a NeoPhoneX-et a hagyományos vezetékes telefon kiegészítőjeként – tehát nem helyettesítőjeként – kínálják.
Előre fizetett, kártyás szolgáltatásról lévén szó, az Euroweb nem köt előfizetői szerződést ügyfeleivel. Az ÁSZF-et kell tehát alaposan áttanulmányoznia annak, aki a szolgáltatás pontos feltételeivel tisztában akar lenni.
„Kezdetben csak PCvel és fejhallgatóval lehetett igénybe venni a NeoPhoneX-et, ma már vannak a szélessávú internetkapcsolaton működő fizikai eszközeink (IP-telefon stb.) is. Folyamatban van az előfizetéses, tehát utólag fizetett szolgáltatás fejlesztése. Ezzel elsősorban a kis- és középvállalati körre gondolunk” – tájékoztat Kun István.
Különböző megközelítések
Az Eurowebnél érdekes kérdésnek tartják, hogy a hatóság hoszszú távon a VoIP-ot a klasszikus telefonszámokkal hívható, helyhez kötött telefonszolgáltatásként vagy önálló előtétszámmal ellátott, külön szolgáltatásként definiálja-e. Mindkettő mellett és ellen is szólnak érvek; ez utóbbi például kétségtelenül ellentmond az EU-ban és itthon is sokat hangoztatott technológiasemlegesség elvének.
A helyhez kötött telefonszolgáltatás meghatározás is problémákat okozhat, elég, ha például a hotspotokban használható vezetéknélküli IP-telefonokra gondolunk.
Garantált minőség dedikált csatornán
A Magyar Telekom egyetért az NHH tavaly júliusi állásfoglalásával, aminek szelleme megegyezik az általános európai szabályozói gyakorlattal, azaz technológiafüggetlenségre törekszik. Helyes, ha a VoIP is helyhez kötött telefonszolgáltatásnak minősül, amennyiben minden paraméterében eleget tesz a hagyományos, vonalkapcsolt technológiára (PSTN) épülő telefónia előírásainak.
Császár Zoltán, a Magyar Telekom igazgatóhelyettese fontosnak tartja megjegyezni: az említett kritériumoknak jelenleg alapvetően a kábeltévé-hálózaton nyújtott IP alapú telefonszolgáltatások felelnek meg. Nem tekinthető helyhez kötött telefonszolgáltatásnak azonban – többek között – a Skype, hiszen az a nyilvános interneten építi fel az összeköttetést, a végpontok földrajzi helye nem azonosítható, továbbá minőségi paraméterei is elmaradnak a hagyományos telefóniában előírtaktól. Olyan szolgáltatásról van szó, amelynél semmiféle garancia nincs a szolgáltatásminőségre, így természetes, hogy szabályozási keretei is lényegesen lazábbak, mint a helyhez kötött telefóniáé.
A hazai szabályozói tervekben már körvonalazódik, hogy a Skype típusú internettelefónia önálló előtétszámot (21) kapjon – hívja fel a figyelmet Császár Zoltán. Ez kifejezetten a nem helyhez kötött beszéd célú szolgáltatások hálózatkijelölő előtétszáma lesz, így tehát semmiképpen sem jelenik meg például a kábeltársaságok helyhez kötött, IP-n keresztül megvalósított, normál PSTN-minőséget biztosító telefonszolgáltatásánál (ahol megmaradnak a hagyományos telefóniában alkalmazott földrajzi számok).
A Magyar Telekom kábeltelevízió-társasága, a T-Kábel nemrégiben vágott bele a VoIP-üzletbe; szolgáltatása helyhez kötött telefonszolgáltatás, paraméterei tehát megegyeznek a hagyományos telefónia paramétereivel (biztosítja az ingyenes segélyhívást, van távtáplálás, megoldott a számhordozhatóság, stb.).
A beszédátvitel dedikált csatornán történik; csak így garantálható a minőségi előírások teljesülése.
Ex-ante helyett ex-post
Rövid távon az NHH tavalyi állásfoglalása és az alkalmazott módszertan jól kezeli a helyzetet – tartják a Magyar Telekomnál. Már csak azért sincs semmiféle sürgős szabályozói teendő, mivel az Európai Unió vélhetően legkorábban ez év végén ad ki állásfoglalást az IP-telefónia szabályozásáról. Ebben minden bizonnyal szerepel majd a nomád (Skype típusú) és a helyhez kötött VoIP. A nemzeti szabályozó hatóságoknak ehhez az állásfoglaláshoz ajánlatos igazodniuk.
„Semmiképpen sem volna célszerű a piaci folyamatokat megelőző (ex-ante) szabályozás, hiszen az IP-telefónia sokkal gyorsabban fejlődik, mint ahogy a szabályozó a jogszabályokat, a rendeleteket változtatni tudja. Az esetlegesen felmerülő problémákat elegendő ex-post, a versenyjogi szabályozás eszközeivel, tehát követő módban kezelni” – fogalmaz Császár Zoltán, majd hozzáteszi: „Fontos, hogy a szabályozás az egyenlő elbánás elvére épüljön, továbbá, hogy ne részesítsen előnyben egyetlen technológiát sem. Korántsem egyszerű a helyzet, hiszen a kialakítandó szabályozásnak meg kell találnia az egyensúlyt a technológiasemlegesség megteremtése, valamint az új technológiák fejlődésének biztosítása között.”
Már ma látszik, hogy a hatóságoknak rövidesen foglalkozniuk kell az IP alapú hálózatok összekapcsolásával. Jelenleg két IP alapú hálózat közé mindenképpen beépül egy PSTN-szakasz, a jövőben azonban az IP-hálózatok közvetlenül is összekapcsolódhatnak, ezért előbb-utóbb mindenképpen megoldást kell találni erre a kérdésre is. Császár Zoltán ugyanakkor felhívja a figyelmet: természetesen az IP alapú hálózaton belül maradó hívásoknak is van költségük, ugyanakkor a szolgáltatók általában más üzleti modellt alkalmaznak, mint a hagyományos telefóniánál; tulajdonképpen a szélessávú hozzáférés fix díjába építik be a hálózaton belüli hívások díját. Téved tehát, aki úgy gondolja, hogy a tiszta VoIP ingyenes.
A szakember hibásnak tartja azt a megközelítést, amikor a szabályozó hatóság előírja az IP alapú hálózatok összekapcsolási feltételeit (néhány európai országban vannak ilyen irányú kezdeményezések). Az IP világa ugyanis nagymértékben különbözik a hagyományos telefónia szabványos világától. Az IP alapú hálózatok számtalan kódolási és adatátviteli eljárást alkalmaznak, eltérő a felhasználó- azonosítási, illetve forgalomirányítási rendszerük, ennek megfelelően összekapcsolódásuk módját a piaci szereplők közötti megállapodásokra kell bízni. A hatóság azzal segíti a folyamatokat, ha állandóan figyelemmel kíséri a piacot, és a változásokhoz igazodva megadja a szükséges tágabb szabályozási kereteket. Az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy az NHH is ezt az utat követi.
Fontos a különbségtétel
Az érvényben lévő hazai szabályozás semmiféle elfogadhatatlan kötelezettséget nem ró az immár telefonszolgáltatást is nyújtó UPC-re – tájékoztat Szűcs László sajtókapcsolati igazgató. Az eredendően kábeltévé-szolgáltatóként ismert társaság menedzselt hálózaton kínálja telefonszolgáltatását, így – szemben például a Skype-pal – garantált a szolgáltatásminőség (QoS), és teljesülnek az NHH tájékoztatójában előírtak.
Mindez tehát azt jelenti, hogy a UPC helyhez kötött telefonszolgáltatást nyújt, előfizetői a klasszikus, földrajzi számokkal hívhatók, indíthatnak ingyenes segélyhívást, és igény esetén megtarthatják régi telefonszámukat. Egyedül a távtáplálás hiányzik, ennek ellensúlyozására azonban a társaság 95 százalékos rendelkezésre állást vállal éves szinten. (Mindezek a tudnivalók az ÁSZF-ben szerepelnek.) Szűcs László szerint nagyon fontos megkülönböztetni a kábeltévé-társaságok által kínált VoIP-ot és az egyéb, a nyilvános internetet használó internettelefóniát. (A különbség hasonló a kábeltelevízió és az internetről letölthető, tévéadás- szerű filmek közötti különbséghez.) A kábeles telefon jogilag és a felhasználók szemszögéből is teljesen egyenértékű a helyhez kötött közcélú telefonnal, míg az internettelefon (mint például a Skype) ehhez képest korlátozott funkcionalitású és minőségű lehetőség.
Egységes uniós szabályozást
A szabályozási feladatokkal kapcsolatban Szűcs László rámutatott: „Alapvetően csak ez utóbbi esetleges jövőbeli szabályozásáról beszélhetünk, hiszen a kábeles telefónia már jelenleg is szabályozott. A kiforratlan, most alakuló internettelefóniát viszont egyelőre gátolná, ha a piaci szereplőkre hasonló vagy ugyanolyan kötelezettségeket rónának, mint a helyhez kötött telefonszolgáltatókra. A szabályozással feltétlenül meg kell várni, amíg a szolgáltatások elterjedtsége elér egy kritikus határt, menynyiséget.”
Ahhoz nem férhet kétség, hogy egységes uniós szabályozás lenne kívánatos (ha egyáltalán szükség van az internettelefónia szabályozására). Mivel az EU-ban a távközlés szabályozása egységes keretek között mozog, nagy különbségek nem lehetnek a tagországok gyakorlatai között. Ráadásul a határokon átnyúló, internet alapú szolgáltatásoknál különösképpen nehéz lenne bármilyen országspecifikus szabályozást érvényesíteni – tartják a UPC-nél.
Mallász Judit
