A rendszerváltás óta folyamatosan nő a szakadék a magyar társadalom egyes rétegei között. Az informatika, az internethasználat előretörésével ez a szakadék egy újabb fronton is megmutatkozik – pedig az infokommunikációs technológiák éppenséggel arra is jók volnának, hogy csökkentsék a különbségeket.
A posztmodern 21. századi ember számára ugyanolyan magától értetődő a számítógépek kezelése, mint ősei számára (társadalmi helyzettől függően) a kard vagy a kasza forgatása. Bármit is csinál, a digitális világ mindenütt körülveszi: zenét digitális formában hallgat, fényképet digitális formában készít és néz, a filmeket merevlemezre veszi fel, és dvd-re írja ki, tájékozódni gps alapján szokott, leveleit számítógépen írja, távol lévő ismerőseivel videochat révén tartja a kapcsolatot. Hiszen így természetes, nem?
Szakadékon innen és túl
Ha valaki számítógépének bekapcsolásával kezdi minden munkanapját, talán el sem hiszi, mennyire nem magától értetődő a mozdulata. A BellResearch felmérései azt mutatják, hogy a magyar társadalom közel kétharmada „digitális írástudatlannak” minősül: 60 százalékuk nem rendelkezik számítógépes felhasználói ismeretekkel, nem képes kezelni az irodai programokat, nem tudja használni az internetet. Némi reményre csak az adhat okot, hogy ennek a körnek mindössze 12 százaléka 35 év alatti, 88 százaléka ennél idősebb. Az időre azonban mégsem lehet bízni a digitális írástudatlanság felszámolását – nem várhatjuk meg, míg azok kerülnek többségbe, akik már az iskolában megismerkedtek az informatikával.
Már csak azért sem, mert a munkanélküliek között ugyanilyen arányban vannak a számítógépet használni képtelenek (az Európai Unió átlagában ez az arány 34 százalékos). Könnyen belátható, hogy a 21. század hajnalán mennyivel nehezebb helyzetben van az a munkát kereső, aki képtelen elboldogulni egy szövegszerkesztővel vagy levelezőprogrammal: tíz új állásból nyolcnál alapfeltétel a számítógépes ismeret.
További riasztó adatokkal szolgált Szekfű András, a Zsigmond Király Főiskola tanára. Egy ilyen kutatásra még nem használt adatbázis alapján összehasonlította az internet-hozzáférésre és -használatra vonatkozó adatokat az egyéb médiafogyasztási adatokkal. Mint kiderült, a magyar társadalom majdnem egyharmada (32 százaléka) csak a három földi sugárzású tévéadót (m1, TV2, RTL Klub) „fogyasztja” (2005), mert vagy lehetősége, vagy pénze, vagy igénye nincs a kábeltévé bevezetésére, illetve műholdvevő felszerelésére. Gyakorlatilag ugyanez a csoport (a 32-ből 30 százalék) az is, amelynek tagjainál szóba sem kerül, hogy számítógépet vegyen, ne adj’ isten, valahol valamilyen formában internetezzen.
„A legriasztóbb a számokban az, hogy ez a 30 százalék egy igen kemény, nehezen változó csoportja a magyar társadalomnak, akik többféle szempont szerint is hátrányos helyzetűeknek számítanak” – mondta Szekfű András. Az adatokból kiderült, hogy arányuk hét év alatt sem csökkent számottevően, tehát azokban az években, amikor Magyarországon rohamosan terjedt az internetezés, ez a hátrányos helyzetű réteg gyakorlatilag kimaradt ebből a fejlődésből. Érdekes adalék, hogy nagyjából ugyanekkora azok aránya is, akik egyetlen politikai választáson sem vesznek részt, vagyis a közéletből is totálisan kimaradnak – azt azonban nem tudni, hogy a két csoport között mekkora az átfedés.
Abban mindenki egyetért, hogy a formálódó információs társadalomban a digitális írástudás hiánya legalább akkora hátrány az egyén számára, mint száz évvel ezelőtt a „hagyományos” írástudatlanság. Ez az elektronizáció társadalmi paradoxona: minél több (például közigazgatási) területet sikerül elektronizálni, annál nagyobb lesz a hátrányuk azoknak, akik digitálisan írástudatlanok – jegyezte meg Szekfű András. Számos oka lehet annak, hogy valaki miért nem sajátította el a számítógépek kezelését. Lehet az ok a hátrányos szociális helyzet (szegénység); fakadhat életkori sajátosságokból (mint láttuk, az idősebb korosztályokban jóval magasabb a digitális írástudatlanság aránya); okozhatja testi fogyatékosság (különösen komoly hátrányban vannak a vakok és gyengénlátók); és bizony végül akadnak olyanok is, akiket egyszerűen nem érdekel az egész dolog. Mindegyik csoportra oda kell figyelni mert a digitális szakadék mélyülése még tovább távolíthatja egymástól a különféle társadalmi csoportokat – pedig az informatika, az internet kiváló eszköz lehet a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására, a társadalomba való visszavezetésükre.
Iskolán belül
Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben több ponton is megjelenik a digitális szakadék csökkentésének eszméje, illetve az ezekhez kapcsolódó programok – mondta Magyar Bálint, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség államtitkára. Az egyik fő cél, hogy az iskolai oktatásban még inkább elterjedjen a számítógépek használata.
Ezen belül az egyik hangsúlyos terület a tartalomfejlesztés. Az oktatásban felhasználható segédanyagok, legjobb gyakorlatok fejlesztésére – esetleg vásárlására külföldről és adaptálására a magyar körülményekhez – több milliárd forint jut majd a következő hét év során. Magyar Bálint szerint a hagyományos oktatási tartalmak mellett többféle adatbázis, gyűjtemény fejlesztésére is sor kerül: ezek már a nemzeti örökség területére is átvezetnek. A Sulinet program kiegészül egy úgynevezett Kultúrnet programmal, amely a magyar közgyűjtemények anyagait akarja minél szélesebb körben hozzáférhetővé tenni az interneten. Az is fontos elemük lesz az új programoknak, hogy csak olyan tananyagok fejlesztését támogatja a fejlesztési terv, amelyek elektronikus (digitális) formában is hozzáférhetők lesznek.
A másik hangsúlyos elem: kiszabadítani a digitális írásbeliséget az informatikai laborokból, hogy az megjelenhessen a normál tantermekben is. Ennek azonban több feltétele is van – ismerte el az államtitkár. Noha az iskolák mind csatlakoznak az internetre – átlagosan 1 megabit/ másodperces sávszélességgel –, ezt a kapacitást meg kell tízszerezni, hogy a szükséges tartalmak a megfelelő gyorsasággal érjék el az osztálytermeket.
Az iskolákon belüli feladatok koordinálására indul az Intelligens Iskola program, amelynek egyik leglátványosabb eleme az interaktív táblák kihelyezése lenne (ez olyan eszköz, amely egyesíti magában egy hagyományos tábla, az írásvetítő, a számítógépes monitor és a projektor funkcióit). A magyar iskolákban található mintegy 80 ezer tanterem felét, 40 ezret szeretnének ellátni ilyen eszközökkel 2009 végéig. Természetesen kapcsolódik hozzá egy tanárképző program is: ez egyrészt a technikai ismeretek átadását célozza, másrészt ismerteti mindazokat a módszereket, amelyekkel az egyes tantárgyak oktatásában fel lehet használni az eszközt.
A tanárok képzésére és továbbképzésére amúgy is komoly hangsúlyt fektet a kormányzat – folytatta Magyar Bálint. A cél az, hogy a pedagógusok számára is magától értetődő legyen az informatikai eszközök használata. „Sajnálatos módon az egyetemeken és főiskolákon átadott technikai ismeretek szintje megreked valahol az írásvetítőnél, így nem csoda, hogy a diákok sokszor többet tudnak a számítógépek használatáról, mint a felsőoktatásból frissen kikerült tanárok többsége” – tette hozzá az államtitkár.
Az informatikai ismeretek átadása azonban nem korlátozódhat a hagyományos iskolákra, különösen annak fényében, hogy az idősebb korosztályokban milyen arányú a digitális írástudatlanság.
Felnőttkorban is
Újdonság lesz a felnőttképzésben, hogy nemcsak egy-egy szakma elsajátítását segítik, hanem olyan alapkompetenciákat (is) fejlesztenek, amelyek segítenek az állástalanoknak az elhelyezkedésben. Ilyen lehet az idegen nyelvek ismerete, a szociális készségek, és ebbe a sorba illeszkednek a számítógépes alapismeretek is. Ezek a képességek nem kötődnek egyegy szakmához: sokkal inkább olyan ismereteket adnak, amelyek összességében növelik a munkanélküli „piaci értékét”. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség céljai között van, hogy százezres nagyságrendben indítson be ilyen képzéseket. Ez mindenképpen ambiciózus célnak látszik, tekintve, hogy eddig mintegy 300 ezer ember tette le a számítógépes ismeretek elsajátítását igazoló ECDL-vizsgát.
Szintén fontos elem az informatika társadalmi elfogadottságának növelésében az idősebb generációk bevonása a digitális világba, az e-inclusion, hiszen a digitális írástudás terjesztése nem mehet csak felmenő rendszerben, azaz pusztán a felnövő generációk oktatása révén. A társadalom elöregedése az egész nyugati világban komoly gondokat okoz, és ez Magyarországon bizonyos szempontból még erősebben jelentkezik. A magyarok várható élettartama hat évvel alacsonyabb, mint az uniós átlag; ennél is riasztóbb azonban, hogy átlagosan tíz évvel kevesebbet élünk egészségben, mint a nyugati országokban – idézett egy adatot Magyar Bálint: a magyar nők 58, a férfiak 54 éves korukban már nem számítanak teljesen egészségesnek. Nagyon fontos lenne az, hogy az aktív életkort valamilyen formában kitoljuk – folytatta az államtitkár –: ebben nagy szerephez juthatnak az olyan atipikus munkavégzési formák, mint a részmunka és távmunka.
Hasonlóképpen fontos lenne, hogy az aktív korból kikerülők számára is jobb életfeltételeket biztosítson a társadalom, amelyben megint csak sokat segíthet az informatika (internetes ügyintézés, távdiagnosztika, egyebek). Az ezekhez kapcsolódó kezdeményezések a társadalom megújulását és az infrastruktúra fejlesztését célzó operatív programokban kaptak helyet.
Civil kezdeményezések
A kormányzati lépések mellett mindenképpen szükség van a civil társadalom segítségére is – vallja Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) ügyvezető igazgatója. Az információs társadalom megjelenése és fejlődése a világon mindenképpen civilizációs kihívásnak számít, amire valamilyen választ kell tudnia adni a magyar társadalomnak is. Nagyon nem mindegy, hogy ez a válasz milyen lesz: a jó válasz révén nagymértékben javulhat az életminőség, a nem megfelelő válasz viszont az anyagi lehetőségeken és az életminőségen is ronthat. A jó válasz a digitális esélyegyenlőség megteremtése lehet, hogy az új lehetőségekből mindenki részesülhessen. Alföldi István szerint a digitális esélyegyenlőség két kifejezéssel foglalható össze: lehetőség a színvonalasabb életre; valamint képesség a környezet (beleértve a szakmai-politikai környezetet is) befolyásolására.
Az NJSZT által indított digitális esélyegyenlőségi program három pillérre épül, amelyeket három, i kezdőbetűs szóval szokás jelölni: infrastruktúra, igény, ismeret. E három mindegyikére szükség van, hogy megvalósuljon az esélyegyenlőség. Közülük az infrastruktúra a leginkább kézzelfogható tényező: számítógépet, eszközöket és szélessávú hálózatot kell minél több helyre eljuttatni. Törekedni kell a minél felhasználóbarátabb eszközök kifejlesztésére és azoknak az úgynevezett ambiens rendszereknek az elterjesztésére, amelyek az emberi környezet részeként az életvitel és az életminőség szolgálatában állnak. Ez nagyon sok pénzbe kerül ugyan, de a fejlesztések már elindultak, és jól nyomon is követhetők – mondja Alföldi István.
Az ismeret megszerzésére egyre több lehetőség van, az iskolai és iskolán kívüli oktatástól egészen az önképzésig. Sokkal keményebb dió az igény: mennyire motivált az egyén arra, hogy használja a számítógépet, az internetet – ez értelemszerűen függ attól is, hogy milyen mennyiségben és milyen könnyen találja meg a számára értékes és hasznos tartalmakat, illetve szolgáltatásokat. Az NJSZT ügyvezető igazgatója az igényt tartja a legfontosabbnak: hiába állnak rendelkezésre a szükséges eszközök, és van meg a tudás, ha nincs igény a számítógépek használatára, nem lehet áttörést elérni. Intő jel lehet Nagy-Britannia példája: ott anyagi téren minden adottság megvan a digitális írástudás minél szélesebb körű elterjedésére, ám ennek ellenére felmérések szerint a népesség egyharmada még soha életében nem internezett – idézett egy adatot Alföldi István.
A BellResearch már idézett felméréséből kiderül: a számítógéppel már rendelkezők több mint egyharmada (!) „teljes mértékben elképzelhetetlennek” tartja, hogy valaha is használja az internetet; a számítógéppel nem rendelkezők közül pedig minden negyedik vélekedik ugyanígy a pc-használatról.
Lappangó igények
A digitális szakadék felszámolásának egyik nagy kérdése tehát az lenne, hogy a magyar társadalom digitálisan írástudatlannak minősülő 60 százaléka miért nem használ – és ami talán ennél is fontosabb, miért nem akar használni – számítógépet. Sugár Mihály, a BellResearch vezető tanácsadója szerint ennek kiderítésére nem folytattak pszichológiai és szociológiai alapkutatásokat, pedig a tervezett programok szempontjából fontos lenne ismerni a pozitív és negatív motivációkat.
Kutatás nem készült ugyan, de az IT-BUSINESS Club meghívott vendégei saját tapasztalataik alapján felidézték mindazokat a tényezőket, amelyek kulturális gátjai lehetnek a számítógépés internethasználat elterjedésének. Az idősebb – 50-60 év feletti korosztályban – minden bizonnyal él egy olyan mítosz, amely szerint a számítógép kezelése rettentően bonyolult, az interneten pedig nincs más, csak pornó és bombarecept – vagyis semmi olyat nem tud nyújtani, amire egy átlag magyar nyugdíjasnak szüksége lenne. Ennek a mítosznak az eloszlatása lenne az egyik nagyon fontos feladat, miközben természetesen minél egyszerűbben kezelhetővé kell tenni a technológiát.
A másik rendkívül lényeges tényező az lehetne, ha minél több hasznos tartalmat és szolgáltatást lehetne elérni az interneten. Az előbbi egyre kevésbé lehet gond, hiszen mindenki találhat a képzettségének és az érdeklődésének megfelelő információkat, szórakoztató anyagokat az interneten – legfeljebb nem tudja, hogy az ott van. „Saját tapasztalataink szerint igenis mindenkinek megvan az igénye a számítógép és az internet használatára, legfeljebb még ő maga sem tud róla. Mivel nem hagyományos helyzetet akarunk megoldani, teljesen új paradigmára van szükség” – mondta Gáspár Mátyás, a Magyar Teleház Szövetség tiszteletbeli elnöke.
Mint mondta, gyakran tartanak tréningeket olyanok számára, akik még soha nem dolgoztak számítógéppel. Az első foglalkozás előtt mindig kikérdezik a résztvevőket, hogy milyen problémák foglalkoztatják őket (egészség, munka, anyagi források, baráti kapcsolatok, és így tovább). Ezeknek az ismereteknek a birtokában már „személyre szabott” tréninget lehet tartani: azt keresik, hogy az informatika, az internet és az azon keresztül elérhető szolgáltatások révén milyen módon tudnak segíteni ezeken a problémákon.
Egy ilyen tréningre eljött egy festőművész is, aki szélesebb körben ismertté akarta tenni magát, és valamit már hallott az internetről – hozott fel egy példát Gáspár Mátyás. „Beírtam a nevét a keresőbe, és kiderült, hogy több mint 300 helyen említik őt – kiállítások programjában, katalógusokban szerepelt a neve. Meglepetésében majdnem lefordult a székről, de a következő pillanatban már azt sérelmezte, hogy a festményeiről miért nincs fenn egyetlen kép sem? Őt tíz másodperc alatt meg lehetett nyerni, mert az igény megvolt benne, csak éppen elő kellett csalogatni” – mesélte Gáspár Mátyás.
Közvetítők segítségével
Ehhez az előcsalogatáshoz szakemberek kellenének, és éppen ezért Gáspár Mátyás kiegészítené Alföldi István három i betűs szavát egy k betűssel is. Ez lenne a közvetítő, aki a reménybeli felhasználó problémáját, élethelyzetét, igényét le tudná fordítani valamilyen számítógépes lehetőségre, internetes szolgáltatásra, és annak használatához segítséget is adna, vagyis kapcsolatot teremtene a számítógépet nem használók és a meglévő szolgáltatások között, hogy könnyebben egymásra találhassanak.
Ezt egyedül sem az állami, sem az üzleti, sem a civil szféra nem tudja megoldani: mindhárom összefogására lenne szükség, hogy kialakuljon az az intézményrendszer, amely elláthatná ezt a feladatot. A lényeg az, hogy a közvetítők a leendő felhasználók közelében legyenek; „a digitális esélyegyenlőséget központilag nem lehet megteremteni, mert helyben kell kitalálni, hogy kinek mire van szüksége” – tette még hozzá Gáspár Mátyás.
Szerinte az volna az üdvözítő megoldás, ha minden egyes kisközösségben lenne egy olyan hely – nevezzék azt teleháznak, e-Magyarország-pontnak vagy bármi másnak –, ahol vannak interneteléréssel ellátott számítógépek, és vannak olyan szakemberek, akikhez a betérő bizalommal fordulhat, ha valamit el akar intézni, meg akar nézni, vagy csak éppen ki akar próbálni. Egy ilyen közvetítői hálózaton keresztül – ha az kellően nagy, ha kiépül az intézményrendszere – már el lehetne érni azokat a milliókat is, akik ma távol tartják magukat az informatikától – állítja a Teleház Szövetség tiszteletbeli elnöke. A szakemberek kérdését is megoldaná, ha nagyobb számban megkezdődhetne az úgynevezett it-mentorok képzése, akiket pontosan az ilyen közvetítői feladatok ellátására készítenek fel. Jelenleg mintegy 200 it-mentor van Magyarországon, de többen is lehetnének, ha OKJ-s képzésük és foglalkoztatásuk intézményes lenne, így elismert szakképesítés lenne.
Szemléletváltás kell
Az igények felkeltéséhez azonban kellenek még az elérhető hasznos szolgáltatások is – és itt megint csak nagy szerepük van az állam által elérhetővé tett elektronikus kormányzati szolgáltatásoknak. Az IT-BUSINESS Club résztvevői egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy több és jobb szolgáltatásra lenne szükség.
Magyar Bálint elismerte, hogy az igazi áttöréshez elengedhetetlen volna a szemléletváltás az államigazgatás és a törvényhozás legfelsőbb szintjein is. Saját emlékei közül felidézte a parlament informatikai bizottságának alakuló ülését, még 1998-ból: akkor tett egy olyan javaslatot, hogy a bizottság tagjai legalább egymás között elektronikusan levelezzenek. Ezt az indítványt a többség leszavazta – ha pedig az informatikai bizottság sem volt hajlandó használni az informatika lehetőségeit, mit lehet várni másoktól?
Az államtitkár annak is híve lenne, hogy a közalkalmazottak és köztisztviselők körében legyen kötelező letenni a számítógép- kezelői vizsgát. Ez nemcsak a tudás puszta gyarapítása miatt lenne jó, hanem azért is, mert elindíthatna egy szemléletváltást: mindenki előtt világossá válna, hogy nemcsak olyan eszközökkel és módszerekkel lehet ügyeket intézni, mint ahogy eddig tették, hanem vannak más lehetőségek is. Az informatika révén lehetővé válik az igazán szolgáltató állam megteremtése, de csak akkor, ha az abban tevékenykedők másképp tekintenek a munkájukra és ügyfeleikre, mint eddig. Jó példa erre a kötelezően előírt akadálymentesítés – mondta Magyar Bálint.
A hagyományos gondolkodásmód szerint drága pénzen a mozgáskorlátozottak számára is elérhetővé tesznek minden hivatali helyiséget – pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha kialakítanának egy szobát a földszinten, ahova az ügyintéző „fáradna” le, és nem az ügyfelet sétáltatnák végig a hivatalban. „Ezt minden bank meg tudja tenni vip-ügyfelei számára, miért pont az államigazgatás ne lenne rá képes?” – tette fel a szónoki kérdést. Az elektronikus kormányzati szolgáltatások pedig még egy lépéssel továbbmennek, hiszen házhoz viszik a hivatalt, és nem az állampolgárnak kell elzarándokolnia oda. Az ilyen reformelemek azonban nehezen kerülnek bele a költségvetésekbe, mert egy új elektronikus szolgáltatást nem lehet olyan látványosan felavatni, mint egy új utat – mondta némi malíciával Magyar Bálint.
Okosabban is lehetne Pedig pontosan az ilyen szolgáltatások azok, amelyek minőségi változást hozhatnának a fogyatékkal élők életébe. Egy mozgássérült számára természetesen biztosítani kell, hogy könnyen bejusson minden középületbe – de miért ne lehetne azzal is könnyíteni a dolgát, hogy ne kelljen feltétlenül elmennie a hivatalokba ügyet intézni, ha egyszer otthonról is megteheti?
Ugyanez a hagyományos gondolkodásmód a látássérültek informatikai támogatására kiírt pályázatokban is tetten érhető – mondta Bartolf József, a Biodigit Kft. munkatársa. E pályázatok két alapvető hibába szoktak beleesni. Az egyik, hogy informatikai eszközökön kizárólag a beszédszintetizáló (felolvasó) programmal kiegészített noteszgépeket értenek, pedig egyáltalán nem biztos, hogy a leendő felhasználónak arra lenne szüksége. Amikor viszont speciális eszközöket igyekeznek beszerezni, a jelek szerint nem veszik figyelembe, hogy a méregdrágán beszerezhető külföldi gyártmányok mellett hasonló funk- cionalitással bíró, de jóval olcsóbb magyar készülékek is léteznek a piacon.
A Biodigit Phare-pályázatokon szerzett pénzekből kifejlesztett egy Braillenyomtatót és egy jegyzetelőt is. Ezekből egyet-kettőt már használnak a rászorultak, de ők jellemzően csak pályázatokon juthatnak hozzá ilyen eszközökhöz; a pályázatokon pedig könnyebb helyzetben vannak azok, akik külföldről behozott eszközt kínálnak. Topor Gyula, a Biodigit ügyvezető igazgatója elmondott egy jellemző példát: sok millió forintért írtak ki pályázatot egy nagy teljesítményű Braille-nyomtatóra. A Biodigit ezért az árért akár három-négy darabot is le tudott volna gyártani – de nem a kiírásban szereplő 30, hanem csak 60 nap alatt. „Így kerülnek az országba olyan nyomtatók, amelyek a szükségesnél drágábbak, a magyar nyelvű Braille-írást csak költséges fejlesztések után támogatják, és ha valami probléma van velük, külföldről kell igényelni a szervizt, tehát sokszor kihasználatlanul állnak” – panaszkodik az ügyvezető.
„A technológia nálunk rendelkezésre áll, de csak akkor érdemes belevágnunk a gyártásba, ha legalább az esélyt megkapjuk a hasonló célú pályázatokon való indulásra” – veszi át a szót Bartolf József. A látássérültek problémáiban családja révén közvetlenül is érintett szakember szerint már viszonylag kis darabszám mellett is tovább lehetne csökkenteni a mostani, amúgy sem magas árakat, és ilyen termékeket egyetlen cég sem a nagy profit miatt csinál.
Csak közösen lehet
Jól látszanak a fennálló hiányok, a lehetőségek és a lemaradás veszélyei – foglalta össze az elhangzottak lényegét Alföldi István. A digitális szakadék felett minél több embert kell átjuttatni. Sokan vannak, akik maguktól is átmennek, ha megismertetik velük, mit találhatnak a túlparton, de vannak, akik túl lusták vagy túl félénkek ahhoz, hogy maguktól átmenjenek – őket (Szekfű András szavaival élve) ölben kell átvinni a túlpartra.
További nagyon lényeges szempont, hogy a digitális esélyegyenlőség kérdésével nem lehet kampányszerűen foglalkozni: azt folyamatosan napirenden kell tartani, különben nem lehet eredményeket elérni. Ugyancsak fontos, hogy az egyes kormányzati, üzleti és civil kezdeményezések megtalálják egymást: az összhang nagymértékben növeli a siker esélyét. A Neumann János Számítógéptudományi Társaság digitális esélyegyenlőségi programja is nyitott mindenki előtt – hangsúlyozta a szervezet ügyvezető igazgatója.
Sikerről pedig csak akkor lehet beszélni, ha legalább több százezres mennyiségben lehet átsegíteni az embereket a digitális szakadék túlsó partjára, közben persze nem engedve a minőségből. „Ezt három-négy év alatt meg kellene oldani, különben megint túl késő lesz: a világ elhúz mellettünk, és ismét lemaradunk” – figyelmeztetett Alföldi István. Ám ha a kezdeményezések sikerrel járnak, az alig pár éves időszak végére nem csupán az érintett emberek előtt nyílnak új lehetőségek, és változik meg pozitívan életminőségük, hanem az ország versenyképessége is érezhetően megnő, hiszen a tudás hiánya a gazdaság növekedésének is akadálya.
Schopp Attila
