Technology

Közel százezer megmentett munkahely

Mostanáig már 95 ezer munkavállaló után kérték az ágazati bértámogatást a koronavírus-járvány miatt működésüket szüneteltetni kényszerült vállalkozások.

Ennyi lesz az idei minimálbér

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) készíti el a bérmegállapodás tervezét, amelynek értelmében február 1-jétől a minimálbér és a garantált bérminimum 4 százalékkal emelkedhet.

Befejezheti a mobilgyártást az LG

A The Korea Herald értesülései szerint az LG vezérigazgatója, Kwon Bong-seok egy, az alkalmazottaknak küldött üzenetében arról írt, hogy a mobil üzletág jövője jelenleg mérlegelés alatt áll.

CIO-dilemma: felhő vagy nem felhő, ez itt a kérdés

A 2020-as év egyértelműen elhozta az áttörést: cégek tucatjai migráltak a felhőbe a pandémia alatt, hogy szolgáltatásaikat, folyamataikat és működésüket zökkenőmentesen biztosítani tudják. Bizonyos esetekben ez inkább kényszer volt, mintsem tudatos döntés végeredménye, és a kényszer megosztja az IT-vezetőket is. A felhő előnyeiről, hátrányairól, a technológia kiváltásának alternatíváiról és a leggyakrabban felmerülő aggályokról két IT-vezetővel beszélgettünk.

Regionális terjeszkedést támogat a MOL

A MOL-lal kezd közös termékfejlesztésekbe és a nemzetközi piacokat célozza az i-Cell, amelyben a közelmúltban szerzett tulajdonrészt a Lead Ventures. Az elektronikus útdíjfizetési és a flottakövetési szegmens egyik kiemelkedő vállalkozásának számító i-Cell célja, hogy a mintegy 6 milliárd eurósra becsült európai telematikai piac meghatározó regionális szereplőjévé váljon a Lead Ventures és a MOL támogatásával.

Új SSD-k akár 4 terabájtos kapacitással

A Samsung most bejelentett 870 EVO típusú SSD meghajtói támogatják a SATA 6 Gbps interfészt, és 250 gigabájttól 4 terabájtig terjedő kapacitásban vásárolhatók meg.

A történelem legnagyobb digitális migrációja

A WhatsApp adatvédelmi előírásainak a felhasználók számára kedvezőtlen megváltoztatása tömeges migrációt indított el az alternatív szolgáltatásokra, főként a Telegramra és a Signalra.

Dinamikus fejlődéssel számolnak idén a hazai startupok

Gyors alkalmazkodás, az intenzív növekedés folytatása, új piacok meghódítása jellemezte az ITBUSINESS által megkérdezett hazai startupok tavalyi évét. A folytatásban is további nemzetközi térhódításra készülnek, és komoly lehetőségeket kínál számukra a digitalizáció felpörgése.

Jelentős Netflix mérföldkő

A koronavírus-járvány miatti otthonmaradás egyik legnagyobb haszonélvezője a Netflix: a saját filmeket gyártó streaming szolgáltatás előfizetőinek száma 2020 negyedik negyedévében több mint 8,5 millióval nőtt, és már 200 millió fölött jár.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top