Technology

Segítik a vállalkozások piacra jutását

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával (SZTNH), hogy közösen támogassák az innovatív vállalkozások piacra jutását.

Velünk élő technológiák

A járvány okozta hirtelen megrázkódtatás számos területen katalizátorként hatott. Évek óta rendelkezésre álló technológiák számára jött el a pillanat, hogy végre széles körben észrevegyék és használni kezdjék azokat. A válsághelyzetben a technológiák és megoldások nagy része bizonyította életképességét, így aligha valószínű, hogy teljes lesz a visszatérés a korábbi működési módokhoz.

6 (+1) ősi IT-elv, amelyek még mindig érvényesek

A technológia gyorsan változik, de az egészséges, robusztus IT stratégia alapja örökérvényű. Összeszedtünk 6+1 hagyományos IT-elvet, melyek még ma is érvényesek – főként, ha modern kori köntösbe öltöztetjük azokat.

Népszerűek a PC-k

Tavaly 17 százalékkal nőttek a személyi számítógép eladások (beleértve a tableteket is) a koronavírus-járvány miatti tömeges otthoni munkavégzésnek köszönhetően: 458,2 millió PC talált gazdára világszerte 2020-ban.

Mi történik a Windows 7-es PC-kkel?

Tavaly januárban küldte nyugdíjba a Windows 7 operációs rendszert a Microsoft, amely szerint a visszavonultatás továbbfejlesztési hullámot generált 2020 során.

Silók vs totális integráció

Az nem jó – bátorkodtam kijelenteni a közelmúltban egy kiberbiztonsági témákat feldolgozó szakmai beszélgetésben. E megnyilvánulásomért rögvest jól le lettem torkolva. Az egyébiránt kiváló és szeretetre méltó beszélgetőtársaim egyetértőleg hangoztatták, hogy az OT (operational technology) és az IT (beleértve az IT-biztonság) embereinek preferenciái mások, és hogy jól van ez így. E véleménnyel merészeltem szembeszállni, de aztán hagytam, hogy vitapartnereim fölém kerekedjenek, mert a beszélgetés íve így kívánta meg. Most azonban itt az alkalom, hogy szabadon kifejtsem téziseimet.

Mindenki jól vizsgázott

Tavaly szeptemberben kezdték meg céges gyakorlati évüket azok az üzemmérnök-informatikus hallgatók, akik elsőként jelentkeztek a BME VIK hat féléves, új alapképzésére . A kooperatív képzési programban részt vevő vállalatok elégedettek a hallgatók képességeivel.

Hatalmasat újított a Xiaomi

A Mi Air Charge Technology lehetővé teszi több eszköz egyidejű, vezeték nélküli, távolról történő feltöltését.

Környezettudatos átverések

Számos cég a weboldalán a valóságosnál környezettudatosabbnak és környezetkímélőbbnek tünteti fel magát, az esetek 42 százalékában az állítások túlzóak, hamisak vagy megtévesztőek, derült ki az Európai Bizottság és a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok által készített jelentésből.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top