Technology

Új, „swipe” kezelésű munkakereső app segíti a diákokat

Teljesen magyar fejlesztésű,„swipe” alapú applikáció került piacra, méghozzá olyan rendhagyó szegmensben, mint a diákmunka. Ezentúl a fiatalok nemcsak párt, hanem munkát is pillanatok alatt találhatnak, méghozzá olyan preferenciák alapján, amelyeket ők határoznak meg előre – legyen szó helyről, munkaóráról vagy bérezésről. A Winder úttörő módon igyekszik segíteni a fiatalok munkaszerzését, ezért az állások keresése mellett a felhasználók önéletrajzot, online névjegykártyát, de akár egy saját weboldalt is létrehozhatnak a siker érdekében.

Az új autók harmada alternatív hajtású

A tavalyi negyedik negyedévben már több mint a harmadára nőtt az alternatív hajtású autók részaránya az Európai Unióban forgalomba helyezett új autók között az ACEA, az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezetének jelentése szerint.

Fejlesztik a repülésbiztonsági rendszert

A járvány ellenére is folytatódnak a HungaroControl Zrt. fejlesztései, idén megújul a budapesti repülőtér területén mozgó légi és földi járművek pontos követését, illetve azonosítását segítő rendszer.

Frissít a NAV

Az idei járulékbevallások internetes nyomtatványkitöltő-ellenőrző programjának hamarosan megjelenő új verziója alkalmas lesz arra, hogy a kedvezményeknél már a 2021-es minimálbér és garantált bérminimum alapján számoljon, közölte a NAV.

Jön a Xiaomi csúcsmobilja

A várhatóan februárban érkező Mi 11 Pro okostelefon a hírek szerint hatalmas akkumulátort kap majd a hosszú üzemidő érdekében.

Problémák a kártyás vásárlásoknál

Magyarországon az ügyfelek közel 80 százaléka néha nem tudja utólag beazonosítani bankkártyás vásárlásait, és a kelet-közép-európai régióban is hasonló az arány, derül ki a Mastercard 11 országban készített nemzetközi kutatásából.

Mobilos csekkbefizetés

Közel háromszorosára ugrott az iCsekk használata tavaly 2019-hez képest, részben a mobil alkalmazás megújítása, részben a koronavírus-járvány időszaka alatt megváltozó ügyfélszokások miatt.

Jelentős adózási határidő

Február közepéig mindenkinek meg kell kapnia a tavalyi jövedelme és esetleges önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat, amelyekkel ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet és érvényesíthető az adó-visszatérítés.

Újabb informatikai társaságot szerezhet meg a 4iG

A Jászai Gellért érdekeltségében lévő KZF Vagyonkezelő Kft. („KZF”) adásvételi szerződést kötött a Poli Computer PC Kft. („Poli Computer”) 100 százalékos üzletrészének megvásárlására. A 4iG igazgatósága a tranzakció kapcsán előzetesen hozzájárult, hogy a KZF a Poli Computer üzletrész-apportjával tőkét emeljen a tőzsdei társaságban.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top