Technology

Demokratizálódik az információszerzés és a kapcsolatépítés

Otthonról, egy kényelmes fotelből is be lehet kapcsolódni idén a startup-ökoszisztéma legfontosabb eseményeibe, egy-egy jól átgondolt kérdéssel pedig a hazai startupperek is felhívhatják magukra a befektetők, cégalapítók figyelmét. Az online, illetve hibrid konferenciák szervezői kiemelt figyelmet fordítanak az interaktivitásra is.

Az agilitás záloga: a Scrum Master

2021-ben egyre fontosabbá váltak az ICT-szakértők, hiszen a pandémia alatt a kényszerű digitális transzformációt senki sem tudja megúszni. A feltörekvő IT-pozíciók rangsora szinte folyamatosan változik, mégis a legtöbb cég számára az agilis keretrendszer az, amit honosítania kell. Egy-egy fejlesztői csapatot manapság a Scrum alapján menedzselnek, melynek lelke a Scrum Master.

Lebutított vizualizáció

Közel voltunk ahhoz, hogy belecsapjunk a nyelvújításba, pedig mindössze egy latin eredetű angol szó magyarítása merült fel a beszélgetésünkben. Két kiváló IT-biztonsági szakemberrel volt alkalmam csevegni a kibervilág dolgairól, amikor letértünk a főcsapásról néhány perc erejéig, keresvén a visible vagy vizibilis szó magyar megfelelőjét. Egyikünk, T. éppen azt kívánta hangsúlyozni, hogy ha vizibilissé tudnánk tenni a rendszereinkben végbemenő folyamatokat, akkor egyszerűbben és gyorsabban ismerhetnénk fel, ha kibertámadók léptek a területünkre.

Szélesedő feladatkör, felhős kihívások és a fragmentálódó jövő

Szektorokon átívelve számtalan átalakulást és kihívást hozott a koronavírus: pozíciók szűntek meg és olvadtak össze, míg új feladatkörök és területek váltak kulcsfontosságúvá. A dinamikus változások az IT-architekteket sem kerülték el, a komplex összefüggéseket és nagyobb rendszereket átlátó gondolkodásmód talán soha nem volt olyan fontos, mint most, ugyanakkor a felhő térhódítása, a diszruptív technológiák napi szintű térnyerése megkérdőjelezte a pozíció status quóját. Két, sokat látott IT-architektet kérdeztünk arról, mi zajlik most a szakmában.

A Mesterséges Intelligencia Koalíció tagja lett a Nébih

A fórumban való közreműködéssel a Nébih a digitális agrár-ökoszisztéma egyik motorjává válhat. A hivatalnál már jelenleg is meglévő nagy mennyiségű információ pedig lehetővé teszi a hatékony részvételt a közös ágazati adattér létrehozásának megvalósításában.

Kibertámadás kormányzati weboldalak ellen

Orbán Viktor miniszterelnök konzultációval kapcsolatos pénteki bejelentését követően összehangolt kibertámadás indult a kormányzati oldalak ellen.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top