Technology

Új információk az automatikus adózásról

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már öt éve automatikusan készíti el több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét, ezáltal a NAV-hoz nem kell a kedvezményekre jogosító vagy a munkáltatói igazolásokat beküldeni, hanem az adózónak kell megőriznie azokat az öt éves elévülési idő végéig.

Márciusban jön egy merőben új Windows

Kiszivárgott, de meg nem erősített információk szerint a tavasz első hónapjában debütál a karcsúsított, eredetileg kétképernyős eszközökre szánt Windows 10X operációs rendszer, amely az “Új Windows” nevet kapja.

A következő új, üzleti norma a koronavírus után

A koronavírus az e-aláírás területén is maradandó változásokat generált, a hetek, hónapok előrehaladtával ugyanis a technológiát már használó vállalati szféra mellett a kis-és középvállalkozások is tömegével bukkantak fel az igénylők között. A kibontakozó piaci tendencia azt vetíti előre, hogy a papír alapú szignózás napjai leáldozóban vannak, a katalizátorszerepet betöltő és egyben meghatározó digitalizációs törekvés, pedig folyamatszinten tereli a szervezeteket az e-dokumentumkezelés és a papírmentes iroda irányába – e-jövőbe tekintünk.

Egy kövér „nem” margójára

Nagyon nagy bajban lennék, ha arra a kérdésre kellene őszintén felelnem, hogy rövidnek nem mondható szakmai pályám során vajon találkoztam-e hazánkban akár egyetlen IT-vezetővel is, aki tisztára olyan, amilyennek szerintem egy ilyen vezetőnek lennie kell. Főne nagyon a fejem, ha ugyanis valóban őszinte választ várna a kérdező, akkor kénytelen volnék egy nagy, kövér „nemet” mondani. A hiba nyilván bennem van. Vagy mégse?

Így vezessük távolról az IT-csapatot

Sok esetben az IT-csapat a háttérbe szorul, miközben az egész vállalat látja, hogy munkájuk elengedhetetlen a sikerhez. Az introvertált és extrovertált alkalmazottakból egyaránt álló IT-csapatnál home office esetén is figyeljünk a szükséges technológiai eszközök biztosítására, munkájuk elismerésére és az állandó kommunikációra, kapcsolattartásra.

A Nagy Testvér a home office-ban is figyel

A home office miatt jelentősen megnőtt az igény a távoli munkavégzést megfigyelő, monitorozó megoldások iránt. Míg egyes munkakörökben használatuk megkerülhetetlen, a megfigyelés a produktivitás csökkenését eredményezheti. Ha már megfigyelünk, akkor GDPR kompatibilisen tegyük.

Helyettünk is töröl a Windows 10

Vége a sok gondot okozó Adobe Flash médialejátszó pályafutásának, most a Microsoft az utolsó nyomait is megkísérli eltávolítani a Windows operációs rendszert futtató számítógépekről.

Klímasemleges átmenet

A kormány kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a klímasemleges átállás úgy valósulhasson meg, hogy ne veszélyeztesse az állampolgárok és a magyar vállalkozások megélhetését, hanem lehetőségeket biztosítson az átmenet megkönnyítésére.

Rekorderedménnyel zárt 2020-ban a 4iG

Közzétette IV. negyedéves gyorsjelentését a 4iG a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A magyar informatikai nagyvállalat fejlődési lendülete az év végéig töretlen volt, ennek köszönhetően kiemelkedő üzleti sikereket jelentett az IFRS szerinti konszolidált beszámolójában. A cégcsoport értékesítési árbevétele 2020 végén meghaladta az 57,3 milliárd forintot, EBITDA-ja pedig 5,05 milliárd forintra növekedett.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top