Technology

Szoros együttműködés az Egyesült Királysággal

A lehető legszorosabb együttműködés fenntartására törekszik Magyarország az Egyesült Királysággal, azt követően, hogy az ország kilépett az Európai Unióból, közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

AI a videórendszerekben – kuriózumból hétköznapi megoldások

Éppen egy évvel ezelőtt kezdtek érkezni az első hírek a világban terjedő koronavírus járványról. Akkoriban ez amolyan távoli dolognak tűnt – hiszen riogattak korábban már bennünket madárinfluenzával, SARS-vírussal, zikával – ami, ha meg is jelenik nálunk, néhány hét alatt majd átvonul felettünk, aztán minden megy tovább a régi kerékvágásban. Hát nem egészen így történt…

Ezer szem figyeli az alkalmazásokat

A webes és mobil alkalmazások válaszideje, teljesítménye nem egyszerűen technikai kérdés, hanem az azokra épülő vállalkozások túlélésének záloga lehet. Minél többet tud egy vállalat alkalmazásának működéséről, adatközponton belül és a felhőben egyaránt, annál jobb ügyfélélményt tud biztosítani.

EU-s források a magyar gazdaság talpra állítására

Az Európai Beruházási Bank (EBB) által Magyarország részére biztosított források az egészség védelmét, az állások megtartását és a beruházások támogatását szolgálják, vagyis a gazdaság újraindításához nyújtanak segítséget, mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az EBB Csoport éves magyarországi tájékoztatójára küldött videoüzenetében.

Ellenőrizte már az adóbevallását?

Már elérhetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján az adóbevallás-tervezetek, tájékoztatott Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.

A sikeres cég krízishelyzetben is jól reagál

A járvány okozta változás nem állította meg a Kerubiel növekedését. Új lehetőségeket láttak meg a változásokban és két új szolgáltatás is létrehoztak: a távmunka auditálással jogi és biztonsági téren segítenek a közepes és nagyvállalatoknak, miközben threat intelligence szolgáltatásukkal pedig a meglevő IT-biztonsági kínálatukat kiegészítve a nemzetközi terjeszkedés útjára is elindultak.

Csekély erőfeszítéssel is elrontható

A digitális transzformációs projektek legfőbb jellemzője, hogy bukásra vannak ítélve. Na, jó, ez elég durván hangzik, ezért finomítsunk rajta egy kicsit: az ilyen projekteknek mindössze 30 százaléka éri el vagy haladja meg a kezdetekor meghatározott célkitűzéseket – ahogy egy mértékadó nemzetközi tanácsadó tanulmányában olvasható. Nyilvánvaló, hogy ha úgy futunk neki a digitalizációnak, hogy semmilyen konkrét célt nem tűzünk ki, akár még elégedettek is lehetünk a végén. Ha viszont komolyan vesszük, jobb, ha tanulunk, okulunk mások hibáiból. 

Professzionális védelem, maximális rugalmasság

Napjainkban a múzeumok mind nagyobb és nagyobb hangsúlyt fordítanak az ügyfélélmény fokozására, interaktív és időszakos kiállítások szervezésével, nagy értékű műkincsek bemutatásával, növelve a művészet iránt érdeklődést. A népszerű kiállításokon túl egyre inkább nő a magángyűjtemények száma, melyeket pénzintézetek, tehetősebb cégek vagy magánszemélyek birtokolnak.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top