Lényeges újdonság a YouTube-on
Feltöltéskor azonnal ellenőrzi a YouTube, hogy vannak-e szerzői jogi problémák a videóval, így azok még a publikálás előtt megszüntethetők.

Az országok „jövőképességét” mérő indexet állítottak össze a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) kutatói. A nyilvánosan elérhető index azt mutatja meg, hogy az egyes államok mennyire tudják biztosítani a jó élet feltételeit a változó társadalmi, kulturális, geopolitikai és technológiai körülmények között. Magyarország a vizsgált 36 ország között az első negyedben végzett.

Újabb testkamerákat tesztel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), amely így március végéig összesen hat gyártó hét típusú kameráját, valamint azok háttérrendszereit próbálhatja ki díjmentesen.

Gyorsabban és hatékonyabban tájékozódhatnak az úton lévők a közlekedési eseményekről az Útinform megújult weboldalán.

Tavaly ezermilliárd dollár fölé, a globális GDP több mint 1 százalékára emelkedett a kiberbűnözők által okozott károk összege, olvashatjuk a Generali Biztosító és az informatikai biztonsággal foglalkozó Black Cell Kft. közös közleményében.

Közel 30 milliárd forintos beruházásból 18 ezer négyzetméteren kutatási és fejlesztési központ épül Nagykanizsán, jelentette be Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.

Júliustól 15 százalékra csökkenti az appfejlesztőktől 1 millió dolláros bevételig levonandó jutalékát a keresőkirály.

A Windows 10 operációs rendszer tavaszi frissítése kijavítja a Fájlkezelő több hibáját, köztük azt is, amely negatív hatással van a számítógép teljesítményére.

A magyar közigazgatási informatikai rendszerek és digitális közszolgáltatások fejlesztése érdekében végzett munkája, valamint sokrétű társadalmi, illetve karitatív tevékenysége elismeréseként Vertán György, a Tigra Computer- és Irodatechnikai Kft. ügyvezetője részére a magyar arany érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozza.

A magyar információs társadalom fejlődése, valamint a hazai informatikai vállalkozások társadalmi felelősségvállalásának erősítése érdekében végzett példaértékű szakmai és közéleti tevékenysége elismeréseként Soltész Attila Béla, az Informatika a Társadalomért Egyesület elnöke részére a magyar arany érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozza.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.