Technology

Az 5G-ben és IoT-innovációkban látják a telekommunikáció jövőjét

Az elmúlt egy évben alig akadt olyan hónap, hogy ne olvashattunk volna valamit a TOP 52 szavazás tízedik helyén végzett telekommunikációs cég digitális tevékenységeinek valamelyikéről. Otthoni oktatást támogató megoldások, 5G, előremutató innovációk felkarolása – a 2020-as évben sem volt megállás a vállalat háza táján, így nem véletlen, hogy a legsikeresebb ICT-cégeket összegző ranglistánk top tízes mezőnyébe jutottak.

Biztosra megy a Facebook

Tavaly 23 millió dollárt költött Mark Zuckerberg vezérigazgató biztonságára a Facebook, mivel azt tapasztalják, hogy a vállalattal szembeni ellenérzések gyakran Zuckerberggel szemben is megnyilvánulnak.

Óriási méretű mobil a Lenovótól

A kínai gyártó játékosoknak szánt Legion Phone Duel 2 okostelefonja áttervezett dizájnnal, megnövelt akkumulátor kapacitással és további újdonságokkal igyekszik vonzóvá tenni magát.

Az utcagyerek ökle

A magyarországi blues zene kőbányai hazájában megtanultam verekedni, állni az ütéseket, és ha olyat kaptam, hogy padlót fogtam, azt is el kellett sajátítanom, hogy az utca porából miként kell felállni. Tudom, hogy vannak jobb helyek, de ott, az elszakított területekről repatriált tisztviselőknek az 1920-as évek elején épített Pongrác út 17. szám alatti lakótelepen kaptam életem meghatározó reziliencia kiképzését – csak akkor erről még fogalmam sem volt.

Fókuszban az 5G és a mesterséges intelligencia

A hazai ICT-piac meghatározó szereplője kihívásokkal teli egy évet tudhat maga mögött, a gyorsan változó próbatételeket azonban sikeresen vették, ipari és technológiai innovációs törekvéseik, az 5G- és a mesterségesintelligencia-fejlesztések egy pillanatra sem torpantak meg, sőt! Három meghatározó projekttel zárták az évet.

Gyorsítósávban robognak az önvezetés felé

Gyakori szereplője ranglistánknak, ahol tizenöt helyet javítva most a nyolcadikként végeztek az élmezőnyben. A hazai tech- és autóipar által is árgus szemekkel figyelt szervezet nevéhez a 2020-as évben olyan projektek fűződtek, mint a VISION-S elektromosautó-prototípus önvezető funkcióinak fejlesztése, az önvezető funkciók validálására fejlesztett aiSim szimulátor ISO 26262 tanúsítványának megszerzése, de az önvezető autózás felhőbe költöztetése is hangsúlyos topik volt.

Új lehetőségeket hozott a fintecheknek a digitális átállás

Jelentős szemléletváltozást okozott mind a pénzintézeteknek, mind a fogyasztóknak a Covid-járvány a pénzügyek területén, a digitális megoldásokra történő átállás pedig új lehetőségeket nyitott meg a hazai fintechek számára. A cégek igyekeznek élni az eséllyel, és a nemzetközi terjeszkedés is napirendre került.

Több mint 1000 milliárd forintos hiány az első negyedévben

A járványügyi védekezés, a vakcinabeszerzések és a gazdaság újraindítását szolgáló intézkedések következtében 1144,1 milliárd forintos hiánnyal zárt március végén az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere, közölte gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).

Veszélyben a magyar PC-használók

A Magyar Posta arculati elemeit felhasználó, kéretlen elektronikus levelekben elrejtett információgyűjtő kémprogramra hívja fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete. A rendőrség azt közölte: a levél nyelvezete eltér a megszokott hivatalos formulától, és már a megszólítás is gyanút ébreszthet.

Lényeges dologra figyelmeztet mindenkit a NAV

Az szja-bevallási tervezet már közel egy hónapja elérhető az interneten, a tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani és beküldeni, olvashatjuk a NAV közleményében.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top