Technology

Ennek örülni fog, ha online szokott vásárolni

Jelentősen javult az elmúlt két évben a futárcégek és a webáruházak megítélése, a Comnica országos, reprezentatív kutatásában ezek a cégek, valamint az étel-házhozszállítók érték el a legnagyobb tetszésnövekedést 2019-hez képest.

Kriptovaluta csalás Magyarországon

Információs rendszer felhasználásával elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás miatt indított eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egy dunakeszi férfival szemben, aki kriptovaluta-csalással okozott 53 millió forint kárt egy magyar fejlesztésű vállalkozásnak.

Csillagászat mesterséges intelligenciával

Egy új nemzetközi kutatási programban az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) munkatársai a Bécsi Egyetem és a Genfi Egyetem kutatóival közösen, a mesterséges intelligencia felhasználásával tesznek kísérletet arra, hogy újraértelmezzék a fiatal csillagok osztályozását, valamint a csillag- és bolygófejlődés korai szakaszait.

Ingyenes Google oktatási program

Az év végéig a Google 50 ezer magyar kis- és közepes vállalat, induló cég és magánszemély digitális fejlesztését segíti díjmentes online technológiákkal és képzésekkel a Grow Hungary with Google programban, ezzel is hozzájárulva a magyar gazdaság fellendüléséhez.

Meg kell védeni az európaiakat a kiberfenyegetésektől

Határozott, európai szintű választ kell adni a digitális térben jelentkező új fenyegetésekre, meg kell védeni az állampolgárokat a kiberbűnözéssel és a szélsőséges ideológiák terjedésével szemben, mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Észtországban.

A vírushelyzet alapvetően formálhatja át a fogyasztói elvárásokat

A vírushelyzet kapcsán szinte nincs olyan területe a világnak, ahol ne merült volna fel a kérdés, hogyan lehetne úgy minimalizálni a személyes érintkezést, hogy az a lehető legkevesebb kényelmetlenséggel és hátránnyal járjon. A technológia bebizonyította, hogy minden körülmény adott ahhoz, hogy kizárólag azon esetekben találkozzunk személyesen– például üzleti vagy hivatalos ügyekben –, amikor ezt tényleg akarjuk. A NETLOCK úgy látja, hogy ezzel együtt a fogyasztói igények és a technológia hamarosan eltüntethetik az ügyfélszolgálati irodákat is.

Megalakult a Területi Innovációs Platform a Nyíregyházi Egyetemen

A Nyíregyházi Egyetem is csatlakozott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által létrehozott Területi Innovációs Platform (TIP) elnevezésű szakmai kezdeményezéshez, az erről szóló dokumentumot kedden írták alá a nyírségi nagyvárosban.

Nagy gyilkolászásra készül a Windows 10

A felhasználók biztonságos számítógép-használata érdekében automatikusan el fogja távolítani az év eleje óta már nem támogatott – ennélfogva jelentős biztonsági kockázatot jelentő – Adobe Flash médialejátszót a PC-kről a Microsoft.

Jó hír a drónhasználóknak

Firmware frissítést ad ki a DJI a tavaly novemberben megjelent Mini 2 drónhoz egy akkumulátor lemerítési probléma megoldására.

Megalakult a Magyarországi Drón Koalíció

2021. május 4-én létrejött a Magyarországi Drón Koalíció (MDK) abból a célból, hogy Magyarország a pilóta nélküli járművek használata terén mihamarabb felzárkózzon, az élvonalba kerüljön, továbbá mintaként szolgáljon az Európai Unió számára a jogszabályi környezet kialakításában. A koalícióban több, mint 60 alapító tag – minisztériumok, háttérintézmények, érdekképviseleti szervek, valamint akadémiai és iparági szereplők – vesznek részt.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top