Technology

A Covidon túl, a kibertámadáson innen

A koronavírus első időszakban a tűzoltás és a túlélés volt a fókuszban az IT-biztonság területén is. A járványhelyzet masszív kihívásait követően valamelyest stabilizálódott a munkavégzés a digitális térben, így a CISO-k már tudtak „csak” az új helyzet okozta támadásokra, sérülékenységekre és kockázatokra összpontosítani. Lassan azonban átlépjük a post-pandémia küszöbét, ami szintén tartogathat meglepetéseket. Két biztonsági vezetőt kérdeztünk arról, hogy mire számítanak az elkövetkező hónapokban.

Célkeresztben az adatgazdaság

A tavalyi Infoparlamentre erősen rányomta a bélyegét az akkor első hullámában járó Covid-19 járvány. Noha azóta átéltük a második, majd a harmadik hullámot is, az idei Információs Társadalom Parlamentje már a Covid utáni időszakra, az új operatív programokra és az adatgazdaságra koncentrál.

16 milliárd forint értékű térfigyelőkamera-beszerzés

Jelentős értékű keretszerződés nyerteseként hirdette ki a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság a Delta Systems Kft-t. A 16 milliárd forint értékű keretmegállapodás értelmében a társaságot térfigyelő kamerarendszerek beszerzésével bízták meg.

Női vállalkozások Magyarországon

Hazánkban az elmúlt 10 évben nőtt a tisztán női tulajdonosokkal rendelkező vállalkozások száma, azonban még így is csupán 14 százalék körüli arányt képviselnek a teljes magyarországi cégállományon belül, közölte a SKC-Consulting a WINGATE nemzetközi vállalkozásélénkítő programban készült felmérés megállapítását.

OkosÓvoda pályázat

Keddtől lehet jelentkezni az OkosÓvoda program pályázatára, amelyhez 2021-ben a bölcsődék is csatlakozhatnak. A program újabb üteme száz hazai intézménynek nyújt majd segítséget ingyenes honlapjaik kialakításában, jelentette be Solymár Károly Balázs, az ITM digitalizációért felelős helyettes államtitkára.

Tolmács lesz a Firefox

Nagy harcot folytat a túlélésért az egykor szebb napokat látott böngésző a Chromium alapú programok szorításában.

Mobilfeltöltés 8 perc alatt

Aranyat ér egy gyors mobiltöltő megoldás, amelynek köszönhetően minél hamarabb teljes harckészültségben tudhatjuk hűséges társunkat.

Jósok helyett az adatvagyon hasznosítása segíthet a cégeknek a jövőbe látni

Évente sok ezermilliárd dollárnyi veszteséget okoz a legnagyobb gazdaságoknak, hogy gyenge minőségű adatokkal kell dolgozniuk, nem véletlen, hogy az adathasznosítással kapcsolatos szolgáltatások területén komoly felfutás várható, a Big Data piac például 2025-re már közel 230 milliárd dolláros lehet. Az amerikai cégek bánnak legtudatosabban a rendelkezésükre álló adatvagyonnal, miközben a hazai projektek sokszor már az első lépéseknél megakadnak.

Az intelligencia a folyamatoknál kezdődik

A legjobb, ha újratervezem az egészet – ötlött fel bennem, amikor a múlt heti konferenciánk (ITexec 2021, Zalakaros) egyik izgalmasnak ígérkező kerekasztal-beszélgetésén arra a kérdésre terveztem megkeresni beszélgető partnereimmel a választ, hogy milyen is az az út, amely elvezet az intelligens vállalathoz. Rátaláltam az egymillió dolláros kérdésre, ám a kapott reakcióra egyáltalán nem gondoltam akkor, amikor a felkészülés során bepötyögtem kedvenc noteszgépembe.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top