A generatív MI-t kicsiben is el lehet kezdeni
Lehet, hogy nagy a felhajtás a generatív mesterséges intelligencia körül, de ez nem jelenti azt, hogy ne rejtene kiaknázható üzleti értékeket. Az általa kínált hatékonyságnövekedés

A Ray-Ban Meta okosszemüvegei piacra kerülésével az ígéretek ellenére a várt MI funkciókat nem kaptuk meg. A Meta most tesztelhetővé teszi ezeket a képességeket –

Izgalmas LED-kijelzőt kapott a kis gömböcként bútortetőkön gubbasztó okoshangszóró, az Amazon Alexa házikója. Az Amazon ötödik generációs Echo Dotja már több mint egy éve

Megérkezett a Casio legújabb, korlátozott kiadású, NASA G-Shockja, de csak kevesek reménykedhetnek benne, hogy valaha is átöleli majd a csuklójukat a szíja. A Casio

A Google, a Meta, a Qualcomm és hét másik technológiai vállalat szerdán összefogott, hogy az új uniós technológiai szabályokra válaszul nyílt digitális ökoszisztémákat szorgalmazzon, és

A Broadcom befejezi a VMware örökös licencek értékesítését – a már megvásárolt licencek továbbra is használhatók, de idővel megszűnik a támogatásuk. A Broadcom a

A Magyar Telekom kezdeményezésére a budapesti mobilozási adatok alapján a mesterséges intelligencia megalkotta Budapest dallamának alapját, amelyet Balogh Máté zeneszerző ültetett át vonósnégyesre. December

Az Apple felajánlotta, hogy a riválisok hozzáférhessenek a mobiltárcákhoz használt tap-and-go mobilfizetési rendszereihez – mondta három, az ügyet ismerő személy. Ez a lépés rendezheti az

Manapság a vállalkozások döntő része szembesül az energiahatékonyság fontosságával, hiszen minden ágazatban sürgető kihívás lett az energiafogyasztás csökkentése. Az energetikai vállalatok jelentős törekvéseket tesznek a

Napjainkban szinte lehetetlennek érezhetjük, hogy bármit is titokban tartsunk – például a tartózkodási helyünket. Ennek érdekében a Google bejelentette a Térképek új helymeghatározó vezérlését, amelynek

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.