Technology

Google adat

Óriási adattörlési akció a Google-nél

Több milliárd privát böngészési adatot semmisít meg a Google egy bírósági per nyomán. Igaz, eleve össze sem kellett volna gyűjtenie ezeket – és még hátra

Deepfake: a digitális integritás védelme a hamisítványok korában

A mesterséges intelligencia által vezérelt, szintetizált médiatámadások, amelyeket általában „deepfake-nek” (mélyhamisításoknak) neveznek, a feje tetejére állították a visszaélésekkel kapcsolatos statisztikát, és uralják a vitákat arról,

Eljárást indított a GVH az eMAG Kft-vel szemben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Extreme Digital-eMAG Kft-vel (eMAG-gal) szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt – tájékoztatta a

A Telvice MI-megoldásai az üzemeltetésben

A mesterséges intelligencia (MI) minden szegmensben egyszerre és robbanásszerűen jelent meg, de természeténél fogva az IT-ban hozta a legnagyobb változásokat. Az egyik látványos terület, ahol

A Microsoft leválasztja a Teams-t az Office-ról

A Microsoft valószínűleg az EU-ban folyó trösztellenes vizsgálat csapásának kivédését remélve kivonja a Teams-t az Office 365-ből, hogy saját, különálló alkalmazásként értékesítse globálisan, jelentette a

Abszolút prioritás a kiberbiztonság

A kiberbiztonság szerepe nem csupán növekszik a szoftverfejlesztésben, de ma ott tartunk, hogy ennek minden fejlesztési projekt élén kell állnia, vagyis a legfontosabb, „nagybetűs” szempontról

A Spotify legjobb alternatívái zenehallgatáshoz

Ha valamiért elégedetlenek lennénk a Spotify nyújtotta lehetőségekkel, vagy csak kíváncsiak vagyunk a konkurencia kínálatára, számos egyéb lehetőségből választhatunk a piacról.   A Spotify 2022

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top