Technology

A publikus térben

A magánélet sérelmét a hatalom a terrorizmus veszélyével szokta indokolni, a szolgáltatók pedig az ingyenességgel, amelyért a felhasználó azzal fizet, hogy személyes adatait áruvá teszik, újrahasznosítják.

Ne bízzunk a védelemben!

A Nemzetbiztonsági Hivatal számítógépeiben talált kémprogram(ok) – az ügy politikai vetületein kívül – ismét ráirányították a figyelmet az informatikai biztonságra.

A klímaváltozás ellen

Sokszor feltettük már a kérdést, hogy az informatika megtesz-e mindent a klímaváltozás megfékezéséért. A kép vegyes, de a mérleg talán pozitív.

Kapu Kínához

Tavaly novemberben a hazai ICT-szektor egyik szereplőjének vezetője úgy döntött, hogy két évre Hongkongba teszi át székhelyét. Vajon mi indította erre, és milyenek a tapasztalatai az első félév után?

Aktívabb fellépés

A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület új elnöke elsõsorban fiatalokkal, továbbá kis- és középvállalatokkal növelné a taglétszámot. Fontosnak tartja, hogy az egyesület szakmai kérdésekben a lehetõ legelfogulatlanabb álláspontot alakítsa ki.

Elektronikus számla: az elsõ fecskék

Még egyetlen hazai számlakibocsátót sem fenyeget az a veszély, hogy elvándorolnak az ügyfelei azért, mert nem elektronikusan prezentálja a számláit. Közép- és hosszú távon azonban az EBPP-vel már igenis számolni kell.

Joga van hozzá!

Informatikai és üzleti szempontból egyaránt komoly projektre kell annak készülnie, aki központosított felhasználókezelési megoldás bevezetésére vállalkozik.

A teljhatalmú ügyfél

„Helyben maradni végzetes betegség”; „A pozitív gondolkodás még nem stratégia”; „Az ügyfélnek több hatalma van, mint képzelnénk” – csak néhány gondolat Larry Hochmannak a Microsoft múlt heti üzleti konferenciáján tartott elõadásából.

E -önkormányzat mobilkiterjesztéssel

Manapság egyre több szó esik az elektronikus közigazgatás különféle formáinak bevezetésérõl a magyarországi önkormányzatok körében, különösen, hogy az Európai Unió is szorgalmazza ennek a távügyintézésnek a terjedését.

Monopólium kontra liberalizáció

Száz emberbõl mintegy nyolcvannak van már mobiltelefonja. Az eredmény tagadhatatlan. A szélessávú internetelérés terjedését tekintve azonban vannak véleménykülönbségek: a kutató nem olyan optimista, mint a kormányzat.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top