Technology

Önkiszolgáló-e az ügyfél?

Az ügyfélkiszolgáló központok – a call centerek és a contact centerek – hasznosságát senki sem kérdőjelezi meg. Kérdés azonban, hogy szeretik-e, tudják-e használni az ügyfelek az automatikus válaszadó rendszereket.

Kidobni vagy javítani?

Egy régebb óta működő it-rendszer egyszer elérkezik ahhoz a ponthoz, hogy az üzemeltető felteszi a kérdést: cseréljük le integráltra, vagy korszerű technológiával javítsuk fel? A válasz legalábbis ambivalens.

Alkalmazás, környezet?

Az eredeti kérdés azt firtatta volna, hogy hány meghatározó operációs rendszer lesz a mobilkészülékek piacán. A válaszolók szerint viszont egészen más dolgok a fontosak az iparág piaci szereplői számára.

Ki ossza el az EU-támogatásokat?

A támogatások a világnak ezen a felén szinte mindig az államtól érkeztek, így legtöbbünkben fel sem merül,hogy az EU-tól érkező forrásokat ne az állam pályáztassa meg. Pedig ezt is lehetne másképp csinálni.

Vezetés közben mobilozni?

Sok embernek kevés az ideje, ezért vezetés közben is megpróbál dolgozni, ügyet intézni, baráti beszélgetést folytatni, szórakozni. A mobileszközök kínálta lehetőségek tárháza pedig egyre gazdagodik.

Vastag- vagy vékonyklienst?

Ma még mindig az a természetesebb, sőt sikkesebb, ha egy szervezet minél nagyobb tudású, minél modernebb – minél vastagabb – pc-t tesz dolgozóinak asztalára. Az esetek nagy részében ez bizony pazarlás, a feladatok ugyanis terminálszerű vékonyklienssel is elvégezhetők. De mi van, ha megszakad a kapcsolat a központi kiszolgálóval?

Médiacenter: mindent visz?

Átveszik-e a hifi, a tv, a cd-lejátszó, szóval a szórakoztatóelektronikai berendezések szerepét a számítógépes multimédia-centerek?

Megéri kiállítani?

Magyarországon már nincs számottevő informatikai kiállítás, a külföldi rendezvényeken megjelenni pedig nem olcsó mulatság. Érdemes-e egyáltalán egy magyar cégnek kiállítóként megjelennie ezeken a seregszemléken?

Szabályozás vagy piac?

Az Európai Bizottság meghatározta az Unión belüli mobilbeszélgetések roamingdíjának felső határait. Vajon szükség lesz-e szabályozói bevatkozásra a mobilinternetnél is, vagy pusztán a piaci mechanizmusok hatására csökkennek majd a mobiladat-roaming jelenlegi, hihetetlenül magas díjai?

Mi jellemzi a konferenciákat?

Informatikai rendezvények voltak, vannak és a jövőben is lesznek. A konferenciák témája, jellege, gyakorisága, résztvevőinek köre és száma azonban változik az idők folyamán. Kérdés, milyen irányban.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top