Az Európai Bizottság 24 órát adott a TikTok-nak
Az Európai Bizottság 24 órát adott a TikTok-nak, hogy magyarázatot adjon a kockázatértékelési eljárásokra, ugyanis a Kínában készült alkalmazás egy verziója a felhasználókat bizonyos módon

Kihirdették az SAP Hungary és az IFUA Horváth adatvizualizációs versenyének nyerteseit. Mint arról novemberben beszámoltunk, ötven csapat mérte össze tudását az egyetemi és vállalati szférából.

Csak a fejlesztési projektek céljainak pontos meghatározásával, a folyamatok megértésével és a szükséges erőforrások biztosításával van esély a sikerre – cégmérettől függetlenül. A Software &

A nemzeti kiberbiztonsági szakértők májusra halasztották az Amazon, az Alphabet, a Google és a Microsoft számára is elérhetőnek ígérkező, EU-s kiberbiztonsági címke tervezetéről szóló szavazást.

A Boston Dynamics kedden hivatalosan is nyugdíjazta legendás, kétlábú robotját, Atlast. A világ talán legismertebb „fémemberét” küldik el pihenni – 11 esztendőnyi, kemény, de sikeres

Az összes kommunikációs csatorna összekapcsolásával (omnichannel módon), az ügyfélinformációk rendszerek közötti zökkenőmentes áramlásával és magas fokú személyre szabhatósággal javítja az ügyfélélményt a Daktela felhőalapú contact

Nyílt forráskódú programozó csoportok figyelmeztetik a közösséget egy folyamatban lévő támadási hullámra, amely a projektfenntartókat célozza meg, hasonlóan ahhoz, amely a közelmúltban egy széles körben

A Meta kifejezetten a gyerekeket és fiatalokat célozza meg új megoldásával. Igaz, a dolog nem lesz olcsó: a még ebben az évben piacra kerülő, digitális

A New Scientist jelentése szerint a sűrűbben telepített 5G-tornyok kétharmaddal csökkenthetnék a mobilhálózat teljes energiafelhasználását, és jelentősen meghosszabbíthatnák az összes telefon akkumulátorának élettartamát. Az infrastruktúra

A Western Digital az SD Association Secure Digital Ultra Capacity (SDUC) szabványát követő SD-kártyát „SanDisk” márkanév alatt dobja piacra a komplex média- és szórakoztatóipari munkafolyamatok

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.