Technology

Szezám, tárulj!

Ali Babának még elég volt kimondania a bűvös szavakat. A mai azonosító- és hozzáférés-kezelő IT-rendszerektől ettől már lényegesen többet várunk, hiszen nemcsak a negyven rablót kell beengedniük. Sőt, ha csak lehet, rablót egyet se, a többiekről pedig pontosan tudniuk és szabályozniuk kell, hogy akár több ágas-bogas „barlang” melyik erőforráskincséhez ki és hogyan férhet hozzá, ez pedig nem egyszerű feladat. Biztonsági oldalról szemlélve különösen nem az.

Tanúsított biztonság

Szabványok és ajánlások segíthetik azokat, akik korszerű módon akarják megvalósítani információbiztonsági rendszerüket; az így kialakított rendszerre ráadásul független audit is javasolt.

Beszivárgó ágensek

Se szeri, se száma a mindennapi számítógép-használókra leselkedő veszélyeknek. A közismert vírusok és férgek mellett az átlagos, különösebb védelemmel nem rendelkező PC-k 90 százalékán kimutatható valamilyen „spyware”, „adware” vagy más „malware”.

Kábel a rengetegbe

A világháló nem túl biztonságos környezetében is megbízható adatforgalmat lehet lebonyolítani egy vállalat egymástól távoli részlegei között, össze lehet kötni egymással az üzleti partnereket, a cégek kapcsolatot tarthatnak fogyasztóikkal, mobil munkatársaikkal vagy a távmunkás alkalmazottakkal. Erre való a VPN.

Fizetési csatornák

A készpénzen kívül ma már számos más fizetési eszköz, csatorna áll az ügyfelek rendelkezésére. De melyiket használjuk?

Magánvélemény

Hivatalos vélemények sem sok jót mondanak az állami mamutintézményekben uralkodó viszonyokról, hát még ha valaki egy csésze kávé mellett önti ki a szívét…

Microsoft: az ellenérvek

A Microsoft is hisz abban, hogy kínálata megfelel az államigazgatási piac igényeinek.

Áhított külpiacok

Csupán saját magukra hagyatkozva csekély sikerre számíthatnak a külföldi piacon a hazai IT-szektor kis- és középvállalatai. Nem elég a jó termék, kapcsolati tõke és pénz is kell a sikerhez. Segíthetne az állam, ám a támogatási rendszer egyelõre akadozik.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top