Technology

Garantált eszközök

A modern kommunikációs szolgáltatások nagymértékben megkönnyíthetik a felhasználók életét – de csak akkor, ha pontosan úgy működnek, ahogy azt az alkalmazások megkövetelik.

Támadások és védelmek

Az internetes technológiák fejlődése a számtalan lehetőség mellett ugyanannyi veszélyt is magával hozott. Ezeknek a veszélyeknek jó része kis odafigyeléssel, szervezett munkával kivédhető.

Életciklusok és szoftverközpontok

Történetének legnagyobb felvásárlása után a HP szoftverrészlege új elvek szerint rendezte termékportfólióját.

Karcsúsítva, virtuálisan

Az IP-telefónia és a vékonykliens-architektúra integrálását eddig nem lehetett jól megoldani.

Az emberi tényezõ

Sok szó esett már az informatikai biztonságot növelő műszaki módszerekről, technológiákról. Nem beszéltünk viszont az e technológiákat használó emberekről, pedig a biztonság szintje végső soron az ő magatartásukon múlik.

Védelem az elsõ perctõl

Az egyre gyakoribb vírustámadások és az általuk okozott növekvő anyagi károk miatt át kell gondolni a nagyvállalati vírusvédelmet, újfajta módszerekre és stratégiákra van szükség.

Betörõ a rendszerben

A vírusok passzív veszélyforrást jelentenek a számítástechnikai rendszerek számára. Potenciálisabban sokkal veszélyesebbek lehetnek az aktív támadások, a rendszerekre betörni igyekvő számítógépkalózok.

Bevezetés az ITIL-be

Pár éve még csak egy szûkebb szakmai elit számára volt ismerõs, újabban viszont az informatikai vállalatok egyik kedvenc varázsszava lett az ITIL, amit sokan az IT-üzemeltetés csodaszerének gondolnak. De mi is ez valójában, honnan jött, mire jó és mire nem – erre keressük a válaszokat.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top