Három elemből
Az összetett védekezés az újabb technológiáknak és szolgáltatásoknak köszönhetően már nem csak a nagyvállalatok kiváltsága.

Ma a közüzemi számlánk átutalásakor jóval erősebb titkosítást használunk, mint ami az atomtitkot óvta néhány évtizede.
Technikai mellett jogi információk is.
Jelen számunk Címlapon rovatában olvashatnak a phishing mibenlétéről. Az alábbi hasábokon néhány jellegzetes beugratási kísérletet mutatunk be, a www.antiphishing.org weblap alapján.
Miután az informatikai biztonság kézbentartása egyre összetettebb és költségesebb feladat, ajánlatos figyelembe venni, hogy a döntéshozók rendelkezésére álló eszközök hatékonysága, illetve hadrendbe állításuk erőforrásigénye igen széles skálán változik.
Először csak sejtettük, majd bizonyosan tudtuk, hogy a mobileszközök sem kerülhetik el a vírustámadásokat. S lám, eljött az idő.
Naponta akkora halom szemét ömlik be postaládánkba, hogy sokszor csak hosszas turkálás után találjuk meg a fontos üzeneteket.
A gomba módra szaporodó biztonsági kamerák legújabb generációja számítógépes hálózatba kötve végzi a dolgát.
Bár rendelkezésre állnak a nagyobb biztonságot nyújtó, korszerűbb megoldások, a felhasználók azonosításának leggyakoribb eszköze még mindig a jelszó.
Belső portálok és gyártói oldalak.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.