GKID-Mastercard: csökkenő belföldi e-kereskedelem, kínai dominancia
Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között

A mesterséges intelligencia (MI) megkerülhetetlen, egyre fontosabb szerepe lesz, ugyanakkor a globális gazdaságban mindenki a saját technológiáját védi, a kereskedelmi háborúk pedig akadályozzák a technológiai

A HungaroControl Zrt., hazánk egyetlen légiforgalmi szolgáltatója új munkatársakat toboroz IT és mérnöki pozíciókba. A repülés iránt is érdeklődő szakembereknek most kivételes lehetőségük van arra,

A GIRO Zrt. az elektronikus pénzforgalom biztonságának növelése érdekében Központi Visszaélésszűrő Rendszert (KVR) alakít ki a Magyar Telekom Csoporttal közösen, amelynek célja a csalással érintett

A blokkláncot gyakran kritizálják mint kifejezetten „konfliktuskereső” megoldást. Egy csoport azonban máris hatalmas értéket talált a technológiában: a pénzmosók, akik fejfájást okoznak a pénzintézeteknek, a

Az utóbbi években szinte berobbant a köztudatba a régi hagyományokra épülő, fiatal Óbudai Egyetem. Képzései az összes műszaki területet lefedik, a legnépszerűbbek közé tartozik a

Az Apple saját chipet fejleszt a mesterséges intelligencia szoftverek adatközpontokban történő futtatására – jelentette a Wall Street Journal az ügyet ismerő személyekre hivatkozva. Az Apple,

Minden eddiginél komolyabban tiltja meg az MI-alapú alkalmazásokkal hamisított pornófelvételek és az ezt készítő eszközök reklámozását a Google saját platformjain. Az új, a lehető legszigorúbb

A Microsoft azt tervezi, hogy soha nem látott módon zárja le a Windows DNS-t. A ZTDNS mindkét világból a legjobbat hozza a DNS-be: a titkosítást

A kínai fintech nagyvállalat, az Ant Group az Alipay+ nevű digitális ajánlatán keresztül igyekszik erősíteni globális jelenlétét – immáron Európában is. A cég a mobilfizetési

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.