Mozgásban a vállalat
Az már nem kérdés, hogy a mobiltechnológiák megjelennek-e a vállalatoknál – a válasz egyértelmű igen. Az viszont már korántsem mindegy, hogy ezt miképpen teszik.

A régebbi platformok, azaz az akár több évtizede működő örökölt rendszerek üzemeltetése és integrációja nagy feladat elé állítja az IT-szakembereket.
Mi szükséges a felügyelethez? Több szoftvergyártó is kínál a vezetéknélküli világ felügyeletére is alkalmas megoldásokat.
A különféle minőségügyi szabványokkal elméleti alapot teremthetünk vállalatunk működéséhez, ez azonban nyilvánvalóan kevés ahhoz, hogy a gyakorlatban is működőképesek legyenek a folyamatok.
Immár lassan három éve terjed az internetes rádiózás új formája, a podcasting, amelyet – a video on demand mintájára – nyugodtan nevezhetünk radio on demandnak. Lényege, hogy az ember végre nincs kiszolgáltatva a más ízlésű szerkesztők kényének-kedvének, s olyan műsort hallgathat a nap minden percében, ami neki tetszik.
Gazdasági visszaesés idején sem fogják vissza a CRM-beruházásokat.
Professzionálisan kiépített informatikai szervezet birtokában a vállalatok képesek lehetnek magas színvonalon kiszolgálni belső igényeiket, de a költséghatékonysággal kapcsolatos tulajdonosi elvárások miatt mégis célszerű lehet kihelyezni például informatikai, ügyviteli, számviteli tevékenységüket.
Az internet, az alkalmazáskiszolgálók, a webszolgáltatások és a köztesszoftverek terjedése jó eszközkészletetnyújt különböző forrásokból származó alkalmazások összekapcsolásához és együttes vezényléséhez,akár intézmények között is. Úgy menedzseljük üzleti folyamatainkat, ahogy saját céljainkat követjük.
Napjainkban rendkívül divatos lett a minőségbiztosítás, illetve a minőségmenedzsment kifejezések gyakori használata. A minőség fogalma azonban sokak előtt homályos, a különféle minőségügyi szabványokról nem is beszélve.
Kölcsönhatásban az üzleti folyamatok, a vállalat szervezete és a vállalati információs rendszer.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.