Túl az integráción
Az alkalmazásintegráció következő szintjét az jelenti, ha az iparágspecifikus funkciók és szolgáltatások is részei a csomagnak.

Az információs szupersztrádán gyorshajtás helyett leginkább torlódást, bosszúságot, fölösleges időpocsékolást okozó szabálytalankodóktól kell tartanunk.

Új, tízezer négyzetméteres ict-szolgáltatóközpont nyílt Debrecenben.
A gazdasági bűncselekmények között előkelő helyet vívtak ki maguknak az informatikai rendszereket érő, az interneten keresztül érkezű támadások. Tavaly egymillió jogsértő veszélyeztette az internetező társadalmat.
A tavalyi még a „kéretlen levelek éve” volt ugyan, de a spamáradat mellett hihetetlen mértékben megnőtt az adathalász próbálkozások száma is. A biztonságtechnikai cégek előrejelzései szerint azonban ez még csak a kezdet.
Mivel a minisztériumok és háttérintézményeik nem rendelkeznek minden területre kiterjedő szakértői gárdával, időről időre tanácsadókkal dolgoznak együtt. Persze nem mindegy, hogy milyen eredmények születnek a közös munkából.
Mára a magyar cégek egy része olyan helyzetbe került, hogy leányvállalatokra tehetett szert a régióban. Egy akvizíciós folyamat azonban nem sétagalopp, a stratégáknak számos körülményt kell elemezniük.
Jóllehet az Internet Protokoll nem mindenható, vannak olyan esetek, amikor alkalmazásával költséghatékonyabban lehet egy vállalat távbeszélő-forgalmát lebonyolítani, mint a telefónia tisztán hagyományos módszereivel.
Lapunk megjelenésének hetében tartja VIII. Országos (Centenáriumi) Kongresszusát a Neumann János Számítógép-tudományi társaság (NJSZT). A kongresszus kapcsán azt igyekszünk körüljárni, hogy manapság milyen lehetőségek állnak a tehetségek előtt.
A vállalati nyomtatási igények kielégítésére igen sokféle gyártótól igen sokféle eszköz áll rendelkezésre.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.