Technology

Digitális ikrek segítik az amerikai olimpiai úszókat

A 2024-es olimpiára készülő amerikai úszókat digitális ikertestvérük segíti a jobb eredmények elérésében. A korszerű szenzoroknak és technológiáknak hála, olyan adatokat is rögzíteni lehet úszás

Kína terkeszkedik a HPC területén is

Kína jövőre még erősebb lesz (számítógépekben)

Kína bepillantást engedett nemzeti számítási kapacitásának feldolgozási teljesítményébe, és rámutatott, hogy csak idén 30 százalékkal tervezi növelni: 230-ról 300 exaFLOPS-ra.   Kína jelenlegi számítási kapacitására

Az Apple Watch Series 10 nagyobb kijelzőt kaphat

A Series 10-es modellek állítólag nagyobb kijelzővel fognak rendelkezni, mint amit a hagyományos Apple Watch korábbi verzióiban láthattunk, miközben egy olcsóbb, műanyagból készült Watch SE

Microsoft Designer: Canva-szerű MI-eszköz mobilra is

A Microsoft bejelentette, hogy a mesterséges intelligencia által vezérelt Designer alkalmazásának előzetes verziója mostantól minden iOS és Android felhasználó számára elérhető. A Canva-szerű alkalmazás lehetővé

Guanghua, az idősgondozó humanoid robot

A Fudan University érzelmi intelligenciával rendelkező humanoid robotot mutatott be egy konferencián. A 165 cm magas, 62 kg súlyú robot 45 ízülete lehetővé teszi a

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top