Technology

Az OpenAI-nál az AGI megjelenéséről folyik a diskurzus

Az elmúlt héten az OpenAI jelentős vezetői átszervezésen ment keresztül, mivel három kulcsfigura jelentett be változásokat. Greg Brockman, a vállalat elnöke és társalapítója, hosszú szabadságra

Kvantumhibajavító chip a Riverlane-től

Az Egyesült Királyságban működő Riverlane 75 millió dollár C sorozatú finanszírozást szerzett kvantumhibajavító chipek fejlesztésére. Ezek a chipek a kvantumszámítástechnika hibaarányának csökkentésére és az 1

Volocopter: nem lesz légitaxi az olimpián

A Volocopter nem fog légitaxi szolgáltatást üzemeltetni a párizsi olimpián a jármű motorjának tanúsítási késedelme miatt, jelentette az AFP. Ez komoly csapás a német startup

Versenypiaci vizsgálat alatt az Amazon és az Anthropic

Az Egyesült Királyság versenyhatósága hivatalos vizsgálatot indított az Amazon és az Anthropic AI startup közötti kapcsolatokról, miután az Amazon nemrégiben 4 milliárd dollárt fektetett be

Elon Musk: a Tesla egy MI és robotikai vállalat

Elon Musk nemrégiben azt állította, hogy a Tesla már nemcsak autógyártó, hanem mesterséges intelligencia és robotikai vállalat is. Ennek a hátterében az áll, hogy a

Intel

Az Intelt a saját részvényesei fogták perbe

Az Intelt az ág is húzza: augusztus 1-jén jelentette be, hogy 15 százalékkal csökkenti munkaerejét, miután 1,6 milliárd dolláros nettó veszteségről számolt be a második

A Windows 11 24H2 új, energiatakarékos módja

A Microsoft új részleteket árult el a Windows 11 24H2 frissítésének új és továbbfejlesztett energiatakarékos módjáról, amely segíthet meghosszabbítani a laptopok akkumulátorának élettartamát. Az új

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top