Informatikai káosz Hollandiában
Hollandiában számítógépes üzemzavarokat jelentett több kormányhivatal szerdán, Eindhoven repülőterén leállították a forgalmat, a fennakadások a parti őrséget és a katasztrófavédelmet is érintik. Az üzemzavar mögött

Az FX10 Metal Kit hozzáadásával az FX10 az első ipari 3D nyomtató lett a világon, amely egyszerre képes fémfilamentekkel és folyamatos szállal erősített kompozitokkal nyomtatni.

A generatív mesterségesintelligencia-modellek valójában nem emberiek. Nincs intelligenciájuk vagy személyiségük – egyszerűen csak statisztikai rendszerek, amelyek előrejelzik a legvalószínűbb szavakat egy mondatban. Azonban jó gyakornokként

A Microsoft, kiberbiztonsági cégek és kormányzati tisztviselők szeptember 10-én találkoznak a szoftveróriás székhelyén, hogy megvitassák, hogyan lehetne javítani az endpoint technológiákat a júliusi globális IT

A kínai BYD, az elektromos járművek egyik vezető gyártója, megállapodást kötött a Huawei-jel, hogy a Huawei fejlett önvezető rendszerét használja a BYD off-road elektromos járműveiben.

Az Apple 2012-től kezdve szeptemberben szokta bejelenti a friss iPhone-okat, és ez a hagyomány az idén sem törik meg: a termékbemutató esemény szeptember 9-én lesz

A Volkswagen megnyitja az utat az autós játékok felé Európában, az AirConsole segítségével. Az együttműködés révén a német autógyártó többszereplős játékokat kínál majd az európai

Az OpenAI, a ChatGPT fejlesztője, egy olyan kaliforniai törvényjavaslatot támogat, amely kötelezné a technológiai vállalatokat arra, hogy címkézzék vagy „vízjelezzék” az MI által generált tartalmakat.

Az Nvidia várhatóan szerdán jelenti be, hogy második negyedéves bevételei több mint a duplájára nőttek. Azonban a befektetők, akik már hozzászoktak a cég kimagasló eredményeihez,

Az egyesült államokbeli rendőrtisztek egyre gyakrabban használnak MI-chatbotokat bűnügyi jelentések írására. Azonban felmerül a kérdés, hogy mindezek mennyire állják meg a helyüket a bíróságon?

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.