Korábbi televízióst választott vezérének az Antenna Hungária
Mind a média, mind a távközlés területén tapasztalt szakembert ültetett vezetői székbe az Antenna Hungária.

Feladatot kapott a lengyel mentősöktől a GTS, amely távközlési infrastruktúra szempontjából szerény területeken fejleszt távközlési hálózatot.

Kibertérbeli közösségi vásárlási trendeket vizsgál az IBM, hogy segítsen a kereskedőknek eligazodni a változó piacokon.

Teljesen eltűnnek Európából a hagyományos izzók, ezért a gyártók már javában a led-technológiára összpontosítanak.

A Nagykönyv számomra – és persze objektívan is – mindig mérföldkövet jelent az üzleti életemben. Két kérdésre kapunk ilyenkor választ: van-e igény a prémium, print médiára, illetve milyen mértékben változott az ügyfelek ITB-be vetett bizalma. Nos, az idei Nagykönyvben 28 százalékkal több ügyfél költ el 48 százalékkal több bevételt. Mivel számokban (is) gondolkodom, mindkét kérdésemre választ kaptam.

Okosmérésre használja mobilhálózatát a Telenor, hogy megfeleljen az EU smart metering-irányelvének.

A nagy mobilszolgáltatók által fejlesztett mobilfizetési módszer tesztje a jövő hónapban indul.

Végleg kivonul a tintasugaras nyomtatók piacáról az amerikai gyártó.

Három új pc-t leplezett le a berlini IFA előtt a Samsung.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.