Bocsánatot kért a mellébeszélésért a Nokia
Hazugságra alapozta a Lumia 920 kameráját célzó reklámot a Nokia, ugyanis a finnek állítása ellenére nem az okostelefonnal forgatták a képsorokat.

Feltörte a pc-ket, majd hekkereknek értékesítette az illegális hozzáféréseket az USA legújabb kiber-közellensége.

Jelentősen befolyásolhatja a Facebook megítélését a hamarosan felszabaduló, eddig zárolt részvények csomagja.

Elkapta az okoskütyük és a mobil információáramlat szelét a Telenor, és mostantól a változatos igényű felhasználóknak is kedvezne.

Tízmillió eurós beruházást tervez a Getronics újdonsült tulajdonosa, hogy a cég szolgáltatásai a felhőben egyesüljenek.

Eloszlatta a kételyeket az univerzális, minden funkciót egy kártyában összpontosító rendszer kialakítása körül a KEK KH – nem lesz „szuperkártya”.

75 milliárd forint elegendő lenne a T-Systems-nek, hogy műhold-alapú elektronikus útdíjrendszert építsen ki.

Két szolgáltatónak összesen mintegy 40 millió forintos kárt okozott egy országos bűnszervezet, amely hamis iratokkal vásárolt meg 500 telefont.

Valószínűleg nem a Vodafone Guardian a gyerekek kedvenc mobilalkalmazása, ugyanis szigorú szülői kontrollt biztosíthat felettük.

Fogalma sincsen a nagyvállalatok többségének arról, hogy adatkezelésük nem felel meg a követelményeknek.

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.