Technology

Ejnye-bejnye, kedves szülők!

Nem óvják kellőképpen a szülők gyermekeiket káros internetes, vagy televíziós tartalmak ellen, pedig az NMHH ingyenes szolgáltatást is biztosít a szűréshez.

Csökkent a Magyar Telekom bevétele

A vezetékes és mobil hangalapú bevételek csökkenése mellett a távközlési adó is nehezebbé tette a Telekom harmadik negyedévét.

Ict-ben jeleskedtek a magyar fiatalok

Portugál és német csapatot sikerült maga mögé utasítania a magyar delegációnak az Euroskills 2012 informatikai hálózatüzemeltető csapatok versenyén.

Új kutatási programot indított idehaza az E-Group

A cég saját vállalati sikerére és belső fejlesztésére alapozva, valamint észak-amerikai és dél-kelet ázsiai tapasztalataiból merítve új kutatási programot indított el Magyarországon.

Megint megvillantunk szoftverfejlesztésben

Közép-Európából egyedüliként került be a 2011-es népszámlálás adatainak feldolgozáshoz használt, magyar programozók által továbbfejlesztett Datacap alapú alkalmazás a világ legjobbjaiként értékelt projektek közé az IBM Information On Demand éves konferenciáján. A technológiával az Educatio Nkft-nél 11,4 millió kérdőívet dolgoztak fel.

Dinamikusan nő a mobil szállásfoglalás

Jelenleg az online szállásfoglalások 8-9 százaléka érkezik mobilról, de folyamatosan növekszik azoknak az aránya, akik okostelefonon keresnek szállást. Nekik készült az az új mobil applikáció, amely kilistázza és utazás közben is könnyedén foglalhatóvá teszi a legközelebbi szabad helyeket.

Megalakult a Budapesti Egyetemi Fórum

Több magyarországi egyetem megállapodásának és együttműködésének gyümölcseként létrejött a Budapesti Egyetemi Fórum.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top