Az innováció dicsérete
Idén novemberben immár ötödik alkalommal adták át a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) és a magyar ICT-piac meghatározó vállalatai által alapított Fekete László-díjat az

A Kempinski Hotel Corvinus Budapestben megrendezett CEO Summit izgalmas és inspiráló eseményén a hazai és nemzetközi vállalatok felső vezetői és szakértői osztották meg tapasztalataikat a vállalati innovációra, az állami támogatási eszközökre és a mesterséges intelligenciára összpontosítva.

Az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman bejelentette, hogy egymillió dollárt adományoz Donald Trump megválasztott amerikai elnök beiktatási alapjának – közölte egy Altmanhoz közel álló forrás a

Közös célok, mindenki által elfogadott közös szabályok, a növekedés és a profit mindenáron való hajszolásáról való lemondás – Gerd Leonhardt szerint mindezek szükségesek ahhoz, hogy

A magyar kis- és középvállalati szektor, bár a magyar gazdaság meghatározó részét képezi, az unió átlagához és a nagyobb vállalkozásokhoz képest is jelentős lemaradásban van

A digitális ügyfélkiszolgálás fejlesztése minden szolgáltató vállalat központi küldetésévé vált. A mobil platformok, felhő és az AI-val turbófokozatra kapcsolt interfészek kinyitották az ajtót. Globális, azonnali

A munka világában az utóbbi évtizedekben jelentős változások zajlottak, amelyek alapvetően átalakították a munkavállalói igényeket és elvárásokat. A folyamatos technológiai fejlődés, az új generációs munkavállalói

A 2024-es év meglepetésekkel és váratlan fordulatokkal volt tele az IT-szektorban, számos olyan trend jelent meg, amelyek az elmúlt években szinte ismeretlenek voltak. Az ágazat

A Solos új, kamerával felszerelt okosszemüvegei versenyre kelnek a Meta Ray-Ban modelljeivel. Az AirGo Vision 299 dolláros kezdőáron érhető el, tehát pontosan ugyanannyiba kerül, mint a Ray-Ban Meta szemüvegei. A modell egyik fő funkciója, hogy az OpenAI GPT-4o MI-vel integráltan képes felismerni és válaszolni a kamera által látott emberekkel, tárgyakkal vagy szövegekkel kapcsolatos kérdésekre.

„Művészet, és még annál is több” – így hangzik lefordítva az elnevezés. És valóban. Az Art&More alapítójával, Gáspár Lászlóval beszélgetve teljesen más megvilágításba kerül a

Feliratkozom a hírlevélre!
Köszönjük!
Sikeresen feliratkozott az ITB TODAY hírlevelünkre.