Technology

Automatizáció, simplify IT, intelligens kamerák, debütáló szoftvermegoldás – a Digital Workplace Konferencián jártunk

A digitális érettség még mindig komoly kihívás elé állítja az európai és főként a magyar cégeket, míg a megoldást gyakran homály fedi. A Digital Workplace Konferencia végére azonban eltűntek a vakfoltok, mert az előadások nemcsak részletekbe menően tárgyalták korunk legégetőbb problémáit, hanem megoldási javaslattal is szolgáltak. Sőt, egy új szoftveres rendszer is debütált.

Az informatikai biztonság pszichológiája

Izgalmas pszichológiai háttér húzódik meg a gyakran szürkének látszó informatikai biztonság iparága mögött. Ha megvizsgáljuk a technológiai megoldások és a hozzájuk kapcsolódó érzelmek viszonyát, illetve a vezetői képességek fejlődését, egészen érdekes látleletet kapunk.

Iránytű is kell a digitalizációhoz

A technológiára fontos versenytényezőként kell tekinteni – bár a hazai kkv-k nyitottak az innovatív, új technológiák alkalmazására, a digitális kihívásokra való reagálásban még elkél nekik a segítség. Első lépésként például tudniuk kell, mennyire felkészült vállalkozásuk a jövő kihívásaira. Király Istvánnal, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatások üzletágának vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.

Segítő kéz az egészségiparban

Az elmúlt évtizedekben azok az ipari feldolgozó rendszerek, amelyeknek magas fokú pontosságot, precíziót és teljesítményt igénylő ipari folyamatokra volt szüksége, mind az automatizációhoz fordultak. Az automatizált gépeket és robotokat a folyamatos technikai fejlődések még egy lépéssel előrébb vitték. A robotika és automatizáció olyan iparágak széles körében került már sikeresen bevezetésre, ahol jól definiált folyamatokkal és termékekkel dolgoznak, mint például a gyártóipar, az FMCG-ipar, az autóipar, és az egészségipar, hogy csak néhányat említsünk.

Új ügyvezető a Trenkwalder élén

G. Nagy Balázs lett a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. ügyvezetője. A több mint másfél évtizedes menedzsment és üzletfejlesztési tapasztalattal rendelkező új cégvezető 2017 júliusa óta a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség elnöki tisztét is betölti.

A blokklánc és az IoT kényszerházassága

Habár forradalmat ígértek, az IoT-eszközöket tavaly egyre több támadás érte. Sokan már temetnék ezt a technológiát, mely szabályozatlansága miatt összeomlani látszik. Egy másik nóvum siethet a segítségére, a blokklánc sikeresen oldhatja meg a dolgok internetének biztonsági problémáit.

Reziliens technológiák az ember szolgálatában

Ha január, akkor CES és Las Vegas. Vigyázó szemeit ilyenkor mindenki az itt megjelenő újdondász nóvumokra veti. Idén az 5G, a hajtogatható képernyők, az okosotthonok és az önvezető gépjárművek taroltak. Megjelent az XR is, a kibővített és virtuális terek új platformjának kísérlete. A kiállítás fókuszába most a reziliens technológiák (melyek az emberiség életminőségét hivatottak javítani) kerültek.

Mindenkiből lehet innovátor

Az innováció lehetősége minden piaci szereplőnél adott, csak éppen el kell hitetni a vállalkozásokkal, hogy nekik is van keresnivalójuk ezen a téren. Magyarország most készülő új KFI stratégiájában a vállalkozásokon túl az egyetemeknek is a korábbinál nagyobb szerep jut majd – mondja Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke.

Megmutatja magát az 5G ereje

2024-re az összes előfizetés 17 százalékát adja majd az 5G technológia, amely a tavalyi utolsó negyedévben már megjelent piaci szolgáltatásként. Az egyes régiók között ugyanakkor hatalmas különbségek lesznek, és sajnos nem Európa javára – derül ki az Ericsson november végén megjelent mobilitási jelentéséből. Szerencsére hamarosan elkészül Magyarország 5G stratégiája, így a lemaradás csökkenthető lesz.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top