Technology

Szupravezető anyagokat fejleszt és tesztel a CERN-nel együttműködve a Miskolci Egyetem

Együttműködési megállapodást írt alá a Miskolci Egyetem és az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) a következő generációs hadronütköztető szupravezető alapanyagokból álló alkatrészeinek fejlesztésére és tesztelésére. A nemzetközi tudástranszferrel megvalósuló, 2038-ig szóló együttműködés megvalósulásával a Miskolci Egyetem közvetlenül be tud kapcsolódni a CERN által végzett kutatások nemzetközi élvonalába. A most induló projektben összesen mintegy 30 miskolci oktató, kutató, doktorandusz és hallgató működik együtt a CERN tudóscsapatával.

13 év után nem az Apple a leginnovatívabb cég

Tizenhárom évi folyamatos vezetés után a Google leszorította az Apple-t az élről a Boston Consulting Group leginnovatívabb cégeket rangsoroló listáján. Az Apple a harmadik helyre csúszott vissza, mivel a Top 50-es listán első ízben az Amazon is megelőzte.

Változás a 4iG felső vezetésében

2019. március 18-tól Jászai Gellért lett a 4iG vezérigazgatója, miután Zibriczki Béla közös megegyezéssel március 14-i hatállyal távozott a pozícióból, ám igazgatósági tisztsége továbbra is fennáll – jelentette be a társaság.

(én)márka-építők

Mostanság self-brandingről beszélnek meg influenszereket emlegetnek, régebben ezeket az embereket inkább véleményformálónak vagy egyszerűen megmondó embereknek nevezték. Hívhatjuk őket bárhogy, a lényeg az évek múlásával és a divat változásával is ugyanaz maradt: azokról beszélünk, akikre odafigyelnek, akiknek a mondandóján elgondolkodnak és esetleg annak figyelembe vételével cselekednek mások.

Baljós árnyak: itt a generációváltás ideje

Vállalkozások tömegesen szembesülnek napjainkban az utódlás kényszerű kérdésével. A generációváltást viszont csupán a cégek harmada éli túl sikeresen. A digitalizáció ugyan segíthet, de ezt a kihívást csak egy megújulásra képes szervezet tudja eredményesen megoldani.

Kolozsvárról a Szilícium-völgybe vezethet az út

Május elején Gdanskban, egy hónappal később pedig Kolozsváron rendeznek több ezer fős konferenciát, melyek kiváló kapcsolatépítési és versenyzési lehetőségeket kínálnak a startupok számára. Itthon a jövőt hozza el a Brain Bar, az Infoparlamenten pedig átfogó képet alkothatunk a digitalizáció állásáról.

A brit startupok vonzották leginkább a befektetőket

Visszafogottabb volt a múlt évben a kockázati tőketársaságok európai aktivitása, mint 2017-ben a VentureSource adatai szerint – igaz, így is több mint 21,2 milliárd eurót fektettek be. A legnagyobb üzlet 460 millió eurós volt, a megállapodások számában pedig verhetetlennek bizonyult a magyar Hiventures.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top