Technology

Erős mezőny a XV. Manager Open siófoki állomásán

A 2019.évi Országos Menedzser Teniszbajnokság az idei Manager Open győri, nyí­regyházi, fehérvári, tordasi versenyét követő újabb állomása Siófok volt – az üdülőváros hatodszor lett házigazdája a bajnokság egyik állomásának. Ezúttal Siófokon túlmenően több, a Balatonnál nyaraló pesti üzletember is nevezett a már rendszeresen induló agárdi, fehérvári, móri , kecskeméti és nyí­regyházi menedzsereken túlmenően.

A tudománynak köszönhetően jobb világban fogunk élni

Nobel-díjas tudós, aki vállalkozói ismereteket is oktat és gyerekekkel, gyerekeknek készít tévéműsorokat a tudomány népszerűsítésére, és aki szerint nemzetközi összefogás kellene a tudománytalan áligazságok elleni fellépéshez. Dan Shechtman idén elnyerte a Neumann professzori címet – ebből az alkalomból beszélgettünk vele.

Mit csinál a vevőm?

A modern adatelemzési technológiáknak köszönhetően a fizikai boltok üzemeltetői is majdnem annyit megtudhatnak vevőikről, mint az online kereskedők.

Online hitelbírálat, nem csak valós időben

Távoli, videós azonosítással eddig is lehetett online módon hiteleket igényelni. Mostantól mindezt nem csak banki időben tehetjük meg, legalábbis az egyik szolgáltatónál.

Digitális átalakulás – itt van a Z generáció!

Az előző cikkben átnéztük, milyen ipari forradalmak voltak eddig, és rávilágítottunk arra, hogy egyre kevesebb idő telik el köztük, tehát erőteljes gyorsulás figyelhető meg. A digitális átalakuláshoz vezető első lépcső az új generáció elvárásainak megfelelő vállalati kultúra kialakítása.

Új leányvállalatot alapít a 4iG

DOTO Systems néven konszolidációs körébe tartozó leányvállalatot alapít a 4iG – tette közzé az informatikai vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A társaság többségi tulajdonosa a 4iG, vezérigazgatója és kisebbségi részvényese pedig Galambos László Péter lesz, aki a megállapodás részeként tulajdonában lévő DOTO programcsomag licence jogait, illetve 37 fős fejlesztő csapatát biztosítja a vállalat indulásához. A DOTO Systems rendelkezik majd a komplex informatikai rendszer kizárólagos fejlesztési és értékesítési jogaival is.

19 milliárdos informatikai projekt beszállítója a 4IG

A BKV informatikai rendszerének hosszú távú üzemeltetésében vesz részt a 4iG, a Sys IT Services nevesített alvállalkozójaként. A magyar IT-nagyvállalat 5+5 évre nyújt szolgáltatásokat a közlekedési társaságnak másik alvállalkozóval, a T-Systems Magyarországgal közösen. Az első öt évre szóló megbízás keretösszege meghaladja a 19 milliárd forintot.

Egyedülálló egyetemi képzés indul a szöveti terápiák területén

A kurzus vezetője, Dr. Szabó Zoltán orvosigazgató célul tűzte ki a hazai szövetbanki tevékenység bekapcsolását a nemzetközi, különösen az európai hálózatba, kutatási és fejlesztési együttműködésekbe. A képzésnek a Semmelweis Egyetem ad otthont.

Rengeteg pénzt vettek ki az ICT-cégekből a tulajdonosok

Több mint 113 milliárd forintnyi osztalékot vettek ki a tulajdonosok az ITBUSINESS által megvizsgált hazai infokommunikációs vállalatokból tavaly, ami majdnem 80 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a Telenor például 57 milliárd forintot hozott az új gazdának. Annak ellenére, hogy az összeállításunkban szereplő cégek árbevételében csak visszafogott növekedés volt, a nyereségük összességében közel ötödével bővült, és látványosan nőtt az egy alkalmazottra jutó profit is.

Szabadságharcok

„A szék határozza meg a tudatot” hozzáállás gyönyörűen tükrözi, hogyan változik az ember viszonya a szabadság topikhoz. Életkortól, élethelyzettől, gazdasági helyzettől, digitális felkészültségtől, cégben betöltött pozíciótól függően „dinamikusan” alakul.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top