Technology

Nem minden a pozitív mérlegegyenleg, ha nincs mögötte technológia

Az év utolsó felében is egymást érik a kis- és középvállalkozásokat célzó támogatások, de az egyértelműen kirajzolódik, hogy a technológiai fejlesztéseket ösztönzők viszik a prímet. Az innovatív megoldásokat támogató, sokszor vissza nem térítendő hozzájárulásokon túl egy másik terület is a milliárdokat érő fókuszba került.

Lépjük át a digitalizáció kapuját!

Rengeteg a kiaknázatlan erőforrás a magyar gyártó kis- és közepes vállalatoknál, a digitalizáció eszközeivel 20-30 százalékos hatékonyság és profitnövekedés érhető el. A modulszerű megközelítés alacsony kockázatú befektetés számukra, ezt kínálja a Zero Point megoldás, melyet a BME-vel közösen fejlesztett ki az AutSoft. A vállalat termékfejlesztési igazgatójával Forstner Bertalannal beszélgettünk.

Globális kkv-kihívás körkép: a szomszéd fűje sem mindig zöldebb

A vállalkozás jelen helyzete és az áhított pozitív jövőkép közötti szakadék mélyén számtalan dolog lapul, amelyek napról napra lehetetlenítik el a két oldal összezárását. Generációváltás, a digitalizáció hiánya, állandóan változó piaci kihívások, rossz beidegződések – valóban ezek a mindennapi faktorok válnak leküzdhetetlen akadályokká, vagy valami egészen mélyen gyökeredző tényező hátráltatja a kkv-k boldogulását?

Éjszakai kalandok is csábítják az innovatív vállalkozásokat

Az a startupper, aki siet, még elcsípheti az idei Internet Hungary izgalmas előadásait és beszélgetéseit, aki pedig kicsit kényelmesebb, annak a november hoz igazán tartalmas időtöltést. A Szépművészeti Múzeumban régiós buli, majd egy jó kis márkaépítéses fesztivál, végül pedig egy igazán ütős startupos éjszaka vár a szektor képviselőire az ősz utolsó hónapjában.

Felpörgetné a külföldi terjeszkedést és a piaci konszolidációt az új üzletág

A Hiventures szeptemberben elindult új, kkv üzletágának fontosságát az is alátámasztja, hogy már az idei utolsó negyedévben aláírhatjuk az első szerződéseket – mondta el az ITBUSINESS-nek adott interjúban Katona Bence. A vezérigazgató beszélt arról is, hogyan tudják hasznosítani a startupokkal szerzett tapasztalatokat az új üzletágban, illetve, hogy idén mennyi forrást helyezhetnek ki az innovatív társaságokhoz.

Ömlik a pénz a briteknél a pénzügyi startupokba

Majdnem harmadával esett vissza az első félévben a fintech startupokba befektetett összeg az egy évvel korábbihoz képest az Accenture elemzése szerint – igaz, a látványos zuhanásban szerepet játszik egy tavalyi, kiugróan nagy üzlet. Az Egyesült Államokban fordított trend volt megfigyelhető, az első hat hónap éves összevetésben 60 százalékos bővülést hozott.

Mennyi pénz áramlik a startupokba?

Tavaly összesen közel 18 milliárd dollárnyi, azaz 5310 milliárd forintnyi magánbefektetés áramlott világszinten a tudományos-technológiai, más szóval deep tech vállalkozásokba. A hosszas és költséges tudományos kutatáson és fejlesztésen alapuló, legtöbb esetben kimagasló társadalmi hatással bíró termékek és szolgáltatások iránt egyre nagyobb az érdeklődés a globális piacokon is.

Öt tipp az API-k biztonságához

Napjainkra a vállalatok termékeinek, szolgáltatásainak meghatározó része API-kon keresztül érhető el, ezért ezek biztonságáról már a tervezés pillanatában gondoskodnunk kell. Összeállításunkban öt tippet adunk az API-k biztonságos kezelésére.

Nemzetközi terepen is kipróbálnák magukat a hazai egészségügyi startupok

Teljesen új irányt hoznának be a hazai egészségügyi ellátásba az ITBUSINESS által megkérdezett startupok, ugyanakkor társadalmi beidegződésekkel és az orvostársadalom elöregedésével is meg kell küzdeniük. Egy, az orvosutánpótlás-képzést átformáló hazai fejlesztői csapat pedig a hallgatók után az egyetemeket is meghódítaná.

Symposium 2019: Egy hullámhosszon

Robotika, mesterséges intelligencia, a digitalizáció emberi-társadalmi kihívásai – ismét csak napjaink legfontosabb technológiai kérdései kerülnek terítékre az idei T-Systems Symposiumon.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top