Technology

Hosszabbít Az Év Honlapja pályázat

Meghosszabbított határidővel lehet még jelentkezni hazánk legrangosabb online marketing pályázatára, Az Év Honlapjára. A legjobb honlapokat, applikációkat, rendezvény oldalakat, influencer kampányokat, digitális marketing- és technológiai megoldásokat 26 kategóriában várja a szakmai zsűri, november 6-án éjfélig. Itt a legjobb lehetőség, hogy megmérettesd a digitális marketinged!

Viszlát, Dimension Data! Helló, NTT!

Az elkövetkezendő időszak több szempontból is mozgalmasnak ígérkezik a Dimension Data számára. Az IT-rendszerintegrátor ugyanis nemcsak névváltásnak és átalakulásnak néz elébe, hanem a piacon az elsők között szavazott bizalmat egy olyan rendszernek, amely forradalmasíthatja a nagyvállalati alkalmazások teljesítményének monitorozására szakosodott iparágat. A rajt októberrel indul, de a színfalak mögött zajló átalakulások miértjébe és a megújulás ügyfelekre gyakorolt hatásaiba addig is bepillantást nyerhetünk.

Jogosultságok gombnyomásra

Könnyebben és gyorsabban tudják helyettesíteni egymást a kormányhivatali dolgozók egy most bevezetés alatt álló rendszer révén, ami az állampolgároknak is gördülékenyebb ügyintézést biztosíthat.

Adatbázis alapú 3D dokumentálás az infrastruktúra építés területén

Az építmények, műtárgyak, vonalas infrastruktúrák, adatközpontok, gépészeti terek kivitelezés közbeni felmérésének majd későbbi üzemeltetésének egyik kihívása a tervdokumentáció és a kapcsolódó projektadatbázis egységesítése, továbbá naprakész állapotának megőrzése. A változáskövetésben segít a SceneCam® 3D kamera és a SceneCenter® dokumentációs szoftver.

Mesterséges intelligencia a drónok alkalmazási területein

A mesterséges intelligencia (AI vagy MI) egy gépnek az a képessége, amellyel intelligens emberi viselkedést utánoz. A gépek a mesterséges intelligenciával képesek lesznek képek elemzésére, beszéd megértésére, természetes párbeszédre vagy adatok alapján történő előrejelzésekre. A gépi tanulás olyan technika, amely képessé teszi a számítógéprendszereket az adatokra alapozott előrejelzésre.

Rászabadul az intelligencia a hálózatra

Elképesztő lehetőségeket tartogat az 5G a felhasználók számára, ugyanakkor hatalmas kihívást jelent a megugró hálózati forgalom menedzselése a szolgáltatók számára. A mesterséges intelligencia bevetése a hatékony erőforrás-gazdálkodás mellett a gyors hibaelhárításban, sőt a problémák előrejelzésében is segíthet.

Összehangolt hálózatfejlesztéssel pöröghet fel itthon a mobilpiaci generációváltás

A jelenleginél lényegesen sűrűbb mobilhálózati infrastruktúrát igényel majd az 5G, és alaposan meg kell növelni az optikai kábellel rendszerbe kötött adótornyok arányát is – mondta el az ITBUSINESS-nek adott interjúban Kis Albert, az Invitech infrastruktúra és társszolgáltatói vezérigazgató-helyettese. A mobilpiaci generációváltás nyertesei lehetnek a mobilcégektől független, vezetékes infrastruktúra szolgáltatók is.

Átszabják az IT-t az OTP Banknál

Átfogó, ötéves IT Transzformációs Programot indított idén az OTP Bank, ami egyszerre szolgálja az ügyféligényekhez való gyorsabb alkalmazkodást és a hatékonyság javítását. A 48 milliárd forintos projekt eredményeként évente 12 milliárd forintos megtakarítással számolnak a pénzintézetnél.

Nagyívű tervek a 4iG-nél

A nemzetközi porondra kilépni képes, több ezer embert foglalkoztató, 200-250 milliárd forintos éves árbevételt elérő, a technológiai szektor egyéb ágazataiban organikus, illetve akvizíciókkal fejlődő vállalatot kíván létrehozni a 4iG-ból Jászai Gellért.

Tisztánlátás egyszerűen

A munkaerőhiány miatt számos cég igyekszik a folyamatok automatizálásával javítani működési hatékonyságát. Ám az automatizálás csak akkor lehetséges, ha folyamataink jól szabályozottak, ahhoz pedig érdemes őket egyben kezelni, tanácsolja Pflanzner Sándor, az ADAPTO Solutions fejlesztési vezetője.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top