Technology

Anno / Futurum 2019

Idén is elkészí­tjük évzáró kiadványunkat, melynek első felében áttekintjük a 2019-es év legfontosabb történéseit. A második, Futurum részben pedig a 2020-ban kiemelt figyelemre méltó trendeket és technológiákat vesszük sorra.

Manager Open: dí­jkiosztó gálával zárult a rendezvénysorozat

Az idei kilenc régiós tornából és a budapesti döntőből álló menedzser teniszbajnokság sikerét bizonyí­tja, hogy közel ötszáz nevező volt és a résztvevők közel harmada először indult ezen a szabadidős, társasági és üzleti versenysorozaton.

Ha meg akarod tartani kulcsembereidet…

Megtudhatod, mi az a három legfontosabb tényezőt, amely aláássa kulcsembereid lelkesedését, rontja teljesí­tményét és lojalitását. Ezek ismeretében sokat tehetsz megtartásukért! – Németh László coach, menedzsment tanácsadó és döntés specialista í­rása.

Átlátható vállalat, hatékony technológia

Mi az ADAPTO? Egy szoftverrel megtámogatott fejlesztési módszertan, amely lehetővé teszi, hogy a vállalatok modellezzék benne az end-to-end folyamatokat, a folyamatokat és a folyamatoknak a tevékenységeit. Ismerje meg Ön is, hogyan teheti átláthatóbbá és hatékonyabbá a működését!

SZÜF: könnyebb, gyorsabb, egyszerűbb ügyintézés

Pándi Boglárkát, a NISZ Zrt. szolgáltatásfejlesztési és termékmenedzsment igazgatóját az októberi ITB Club után a Személyre Szabott Ügyintézési Felületről (SZÜF) kérdeztük, de azt is megtudtuk, hogy a szakember hivatalos ügyeinek hány százalékát intézi online.

Ötlet mentés az innovációs bénultság fogságából

Alapos kutatás, sok ötletelés és kitartó tesztelés után eljutottunk a megvalósításra érdemes megoldásig. Megvizsgáltuk, mekkora potenciált jelent a projekt, az IT és a jog is elfogadta. Végül mégsem valósul meg. Miért?

A csoportmunka forradalma

Egy most bejelentett megoldás révén az Invitech ügyfelei egy kézből juthatnak hozzá a felhőalapú csoportmunka előnyeit biztosító alkalmazáshoz és a Microsoft Teams hatékony használatához nélkülözhetetlen telekommunikációs infrastruktúrához. A megoldással megvalósul az Office 365 és a publikus telefónia integrációja, a felhőből közvetlenül és költséghatékonyan lesznek elérhetőek a telefonhívások a vezetékes és mobilhálózatok felé egyaránt.

Pap Sándort az NHIT alelnökének nevezték ki

Orbán Viktor miniszterelnök 2019. március 1-jén a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) tagjává, október 21-én pedig a tanács alelnökévé nevezte ki Pap Sándort. (Az NHIT elnökét távollétében vagy akadályoztatása esetén teljes jogkörben az alelnök helyettesíti.)

A jogász-közgazdász szakember diplomáit az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, valamint a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte. Felsőfokú tanulmányai során kiemelten foglalkozott az infokommunikáció gazdasági és jogi aspektusaival, szakdolgozatát az elektronikus hírközlésről szóló törvény átfogó kritikájából írta. 2006-tól képviselőként, majd 2010-től alpolgármesterként vett részt Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának munkájában. Felügyelete alá tartozott a beruházással és fejlesztéssel kapcsolatos stratégiák kidolgozása, a városfejlesztés, a városüzemeltetés, valamint a SmartCity program tervezése is.

A Széchenyi István Egyetemen is megalakult a Területi Innovációs Platform

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával elindult a Területi Inno-vációs Platformokat (TIP) bemutató országos programsorozat a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal szervezésében. A programhoz együttműködési nyilatkozat aláírásával helyi egyetemek is csatlakoznak Budapesten és 5 vidéki helyszínen. A mai napon, a Széchenyi István Egyetemen is megalakult a TIP.

ITBUSINESS heti hírlevél feliratkozás

.

Legolvasottabb tartalmak

Strategy

Valós idejű adózás

Human

Az egészség hálózatai

Technology

Egy év, amely átírta az emberiség és a mesterséges intelligencia viszonyát

Strategy

Exportcikk lehet a DÁP-ból

Scroll to Top